Amerikai pasztorál kritika

Home » Amerikai pasztorál kritika

Amerikai pasztorál kritika

By | 2017-12-06T11:21:46+00:00 2017 április 9th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , , |0 Comments

Amerikai pasztorál kritika
Mitől lesz egy film klasszikus? A formabontósága, az általános emberi értékek bemutatása, a kellő őszintesége, a nagy színészek, vagy a puszta egyszerűsége teszi majd naggyá? A Philip Roth regényén alapuló lélektani dráma a 60-as évek Amerikájában játszódik. Az Amerikai pasztorál középpontjában a sikeres és irigylésre méltó Seymour „Swede” Levov és felesége Dawn Levov áll. Gyermekük megszületésével, új fejezet kezdődik, eddigi életükben, és az idillikus és tipikus amerikai család mindennapjai, drámai fordulatot vesznek. A kialakuló háborús helyzet, a forradalmi hangulat és a szertefoszló biztonságérzet, hosszú évek megpróbáltatásait hozza, nem csak a család, hanem egész Amerika életébe. Legfontosabb kapaszkodójuk a családi béke csúszik ki kezeik közül, lányuk saját- , vagy éppen a lányukra erőltetett radikális nézetek miatt.

A film minden szereplője bravúros. Kellőképpen árnyaltak és a film utolsó pillanatáig, sem tudunk napirendre térni felettük. Kik ők? Nem tudjuk meg teljes mértékben, ezer arcukat ismerjük meg, mégis tanácstalanok leszünk. Ennyire összetett és sokrétű karaktervilággal nagyon ritkán találkozni, történelmi drámában. A rendező ide-oda dobál minket és nem csak az érzelmek hullámvasútján, a dráma sajátosságából adódóan, hanem a szereplőkhöz való viszonyunkban.

Amerikai pasztorál kritika

A három főszereplő összjátéka egyszerűen tökéletes, együtt, mint család és külön- külön is remekül működnek szerepükben. Jennifer Conellt, mint feleséget láthatjuk. Nem véletlenül esett rá a választás, ugyanis mind a Csodálatos elmében, mind a Rekviem egy álomért-ban is a tündöklés és a bukás széles aspektusát tárja elénk, itt sincs ez másképp. Ugyanakkor ez egy rendkívül hálás szerep, hiszen a szerepen belül rengeteg új réteget tud felvonultatni lelki állapotait tekintve. Lassan kibontakozó karaktere, miután elkezd kinyílni egyszerűen hibátlan. A szemünk előtt válik, kívül-belül egy új emberré. (Ewan McGregor rendezőként itt teljesen új embereket teremt.) A külső változások remekül tükrözik a lelki átalakulását. Ebben a leginkább hatásos jelenet, a plasztikai műtéttel járó változás. Szemünk előtt válik a szépségkirálynőből, (ami egyben Amerika megtestesítője) egy zavarodott, gyenge feleséggé, aki később képes ugyan talpra állni, de teljes mértékben szakít egykori életével.

Merry, aki nevében is ezt hordozza: az örömet hozza meg a család egyetlen gyermekeként. A szerepben két színésznő is felbukkan a vásznon: Dakota Fanning mint 16 éves lázadó kamasz, és Hannah Nordberg 12 éves, beszédhibás lányként. Érdekes személyiség az övé. Egyszerre szeretjük meg, ártatlan, a világ bajaitól óvni való kislánynak. Egyszerre azonosulunk édesapjával, és elképedve nézzük, hogy kamaszi lázadása hogyan vezetett a tragikus végkifejlethez. Makacs és öntörvényű, a legzordabb helyzetben is nőies, naív és tudatos egyszerre. Igazi femme fatale, és igazi manipulátor, mintha csak édesanyja kicsinyített mása lenne.

Amerikai pasztorál kritikaA színészek egytől egyig mesteriek. Előttünk lesznek felhőtlenül boldogok, törnek meg, az érzelmek széles skáláját járják be. Ewan McGregor bámulatos, szinte soha nem volt ilyen elsöprő egyik filmjében sem. Nem csak az apa-lánya kapcsolat filmbeli megjelenítését helyezi új szintre, kitartó és hűséges szeretetével, hanem egy monumentális alakot jelenít meg, egyaránt, mint férj, főnök és apa.

Ahogy a neve is tükrözi: Swede, azaz svéd. (Egy politikailag is hű filmben, elengedhetetlen, hogy ne a független Svédországgal azonosítsuk őt. Független marad bármi féle haragtól és ítélettől lányával és a kialakult helyzettel Otthon és a munkában is megmutatkozik ez az attitűdje, ami néha kicsit már visszatetszővé alakul ez a fajta konfliktuskerülő magatartása. Szeretete határtalan és itt lesz karaktere titokzatos: nem tudhatjuk biztosra, hogy a fojtogató, túláradó szeretete betegíti meg, láncolja magához női kapcsolatait, és nyomja el őket, megakadályozva ezzel személyiségük kibontakozását. Legyen szó feleségről, lányról vagy alkalmazottról. Az egyetlen módja az lenne, hogy elszökünk egy olyan embertől, aki látszólag nem tett semmi rosszat, csak féltett a kudarctól és a rossztól, mert ez fáj majd neki a legjobban?

Amerikai pasztorál kritika

Ebben a filmen egyszerűen tökéletesek a párbeszédek, tanítani lehetne azt, minden szava lényeges a történet mondanivalóját tekintve is. Mélyrehatóak, mögöttesek és lényegre törőek. Talán egy kicsit elvesz a film értékéből, hogy egyszerűen tudjuk, hogy nem lesz megnyugtató és jó a vége, emiatt válik kicsit kiszámíthatóvá néha. Ugyanakkor hozzá is tesz, hogy egy ilyen, már sokszor a vászonra vitt korszakot és témát, nem „hollywoodiasít” el, hanem egy más oldaláról közelíti meg és meglepő őszinteséggel mutatja be azt.

Ennyire komplex jelentéssel bíró filmet keveset látni az utóbbi időben. Rengeteg szimbólumot alkalmaz, amire remek témaválasztás a háború és béke kettőssége, a győzelem és bukás bemutatása. A család, mint egység, és a szereplők külön-külön erős identitása, alapos kidolgozása teszi zseniálissá. A kort remekül tükröző díszletek, ruhák és mellékszereplők is remekül lettek kiválasztva.

Úgy gondolom, az Amerikai pasztorálban minden megvan; arra született, hogy klasszikussá váljon. Nem csak Ewan McGregor eddigi legjobb filmje, hanem a téma legjobbja, és számomra az év eddig legkiemelkedőbb filmje.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2017. április 13.

Forrás és fotó: Mozinet

 




A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: