Bye Bye Man – A rettegés neve kritika

Home » Bye Bye Man – A rettegés neve kritika

Bye Bye Man – A rettegés neve kritika

By | 2017-12-06T12:30:56+00:00 2017 április 25th|Categories: HorrorAddicts, Kritika|Tags: , , , , , , |0 Comments

Bye Bye Man - A rettegés neve kritika
Valahol örvendetes, hogy egyre több horror kerül a hazai mozikba, az meg pláne, hogy a többségére tódulnak is az emberek, még ha olyan förtelemről is van szó, mint például a csalódást keltő Körök. A Bye bye Man azonban bármennyire is röhejes a neve, az abszolút nézhető kategóriába sorolható, pedig nem mondhatni el róla, hogy feltalálta volna a spanyolviaszt.

A meglepően ütős kezdést követően egy unalomig ismert klisé látható, melyben három egyetemista kibérel egy egész házat (igen, Amerikában ekkora a jólét, hogy futja ilyesmire), amelyről persze elég hamar kiderülnek vészjósló dolgok. Jó, ne legyünk szőrös szívűek, legalább nem egy kisgyermekes családról van szó, már ez is valami.

Bye Bye Man - A rettegés neve kritika

Az viszont már valóban egyedivé teszi a produkciót, hogy ezúttal nem egy bosszúszomjas démon/szellem/kisnyugdíjas borzolja a kedélyeket, hanem egy… gondolat. A címadó Bye Bye Man ugyanis egészen a meglehetősen elgagyizott befejezéséig nem több, mint egy paranoiát okozó gondolat, mely a valótlanról elhiteti, hogy az nagyon is valóságos. Magyarul minél gyakrabban agyal rajta az áldozat, annál több bajt okoz vele magának (és másoknak is), de ez ugye egy öngerjesztő folyamat, hiszen ha nagyon erősen nem akarsz gondolni valamire, akkor csak azon fogsz töprengsz egész nap. Ezen a gondolatmeneten akár elmélkedni is lehetne egy jót, mint egy egzisztencialista filozófus, hogy a valóság az-e, amit annak hiszünk, vagy sem, de sajnos a film tempója nem ad teret semmi ilyesmire.

Bye Bye Man - A rettegés neve kritikaTény, hogy sok horrorfilmnek a rákfenéje a lassú felvezetés, rosszabb esetben a döcögős cselekménymenet, de a Bye Bye Man sebessége vetekszik egy Forma-1-es versenyautóéval. A főszereplő srácnak fél óra játékidő se kell, hogy elkezdjen hallucinálni, hogy aztán a kötelező szeánsz után beleássa magát a szintén kötelezőnek számít magánnyomozásba a legenda után. Utóbbiról egyébként nem sok derül ki, amit kapunk az egy kvázi saját farkába harapó kígyó. Hősünk ennek ellenére pörög ezerrel, mint aki a szájvíz helyett is kávét használ.

Pedig tényleg lehetett volna okosan játszani a nézővel, hogy most mit is lát valójában, mi számít igazinak és mi hamisnak. A film persze próbálkozik is ilyen jellegű trükkökkel, de ezeknek a többsége nem tartogat túl nagy meglepetéseket egy rutinos néző számára (sem). Ennek ellenére tagadhatatlan, hogy van valamiféle megfoghatatlan, zsigerekre ható, hideg rázós atmoszférája. Ez talán pont azért lehetséges, mert itt maga a gonosz is szó szerint megfoghatatlan, és ettől lesz mindez igazán félelmetes. Ezzel pedig elérkeztünk a jó hírig: a film sikeresen betölti horror funkcióját és képes a frászt hozni az emberre!

Kivitelezését tekintve igazán nincs mit kiemelni, se negatív, se pozitív irányba: hozza azt, amit manapság el lehet várni egy hasonszőrű műtől. Ugyanakkor a már említett rém gyenge befejezéshez hozzájárul a totál oda nem illő aláfestő zene is, ami csodás hangulatgyilkosnak bizonyult.

A filmet amúgy a karrierjét kb. tíz év után újrakezdő Stacy Title rendezte, aki anno készített egy egészen jópofa szatírát, Az utolsó vacsorát és egy hip-hop horror antológiát, a Gengszter horrort. Ha így nézzük, újrakezdésnek egyáltalán nem rossz a By Bye Man! Csak így tovább!

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2017. április 27.

Forrás és fotó: Freeman Film




A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: