6,9 a Richter-skálán kritika

Home » 6,9 a Richter-skálán kritika

6,9 a Richter-skálán kritika

By | 2017-12-01T13:01:46+00:00 2017 május 1st|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , |0 Comments

6,9 a Richter-skálán kritikaA hazánkba Romániából érkező filmekre igazán nem lehet panaszunk, ugyanis az elmúlt években rendre izgalmas és figyelemreméltó munkákat készítettek a 2000-es évek környékén kibontakozó román újhullám mozgalmának alkotói. Ezt a mozgalmat két fő irányzatra oszthatjuk; a múlt analízisével és feldolgozásával foglalkozó történelmi témájú filmekre (pl; gondoljunk csak a közelmúlt kiváló alkotására az Aferim!-re), és a jelenfimekre, melyek kortárs kisközösségek, általában családok kapcsolatrendszerével foglalkozik (pl; Christian Mungiu legutóbbi filmje; az Érettségi). Nae Caranfil aktuális filmjét a 6,9 a Richter-skálán-t az utóbbi kategóriába lehet sorolni.

A film főszereplője Tony, a főként másodvonalbeli produkciókban szereplő színész, feleségével, a neurotikus és állandóan féltékenykedő Kitty-vel, új házba költöznek, amikor váratlanul felbukkan Tony édesapja, akivel már gyerekkora óta nem találkozott. Tony apjának jelenléte, alaposan felforgatja a napi rutinba belefásult házaspár életét, miközben Tony egy új színházi musical bemutatójára is készül, melyben ő játszhatja el a főszerepet. A film román-bolgár-magyar koprodukcióban, Filmalapos pénzzel megtámogatva készülhetett el.

6,9 a Richter-skálán kritikaA történet részben egy musical megszületéséről mesél, melynek során a főszereplőnek magánéleti válságával is szembe kell néznie. Caranfil alaposan átgondolva szerkesztette meg forgatókönyvét, ügyesen von analógiát az Orfeusz és Euridiké modern musical változata valamint Tony és Kitty házassága között. Az álomjelenetek, melyben a földrengésektől rettegő Tony újra,- és újra átél egy fiktív földrengést, valamint annak folyamatosan változó következményeit, kifejezetten jót tettek a film ritmusának, némi változatosságot csempésztek a jórészt hosszú snittekből építkező történetbe.

6,9 a Richter-skálán kritikaBár musical elemekkel is operál a cselekmény, de azért végső soron egy vígjátékról van szó, és mint ilyen nagyon is jól teljesít műfajában. Nem a térdcsapkodós, könnyeinket törölgetjük féle humorra kell itt gondolni, de a poénok képesek több szinten is működni, reflektálnak kicsinyességünkre, gyarlóságainkra. Mindezt empátiával teszi, nem gúnyolja ki szereplői gondolkodását, tetteit. Mindehhez Caranfil-nak sikerült találnia egy nagyon tehetséges és egymásra jól rezonáló színészgárdát, akik tökéletesen képesek működtetni a poénokat.

A román filmek hagyományához illeszkedve a rendező megállapításai az emberi kapcsolatokról pontosak, és reménykeltőek, viszont lehetett volna árnyaltabb is az összkép, a szereplők háttértörténetével, motivációival többet is lehetett volna foglalkozni.

Összességében tudnám ajánlani a filmet, bátran lehet tenni vele egy próbát, mert azon vígjátékok közé tartozik, melyek képesek tartalmasan szórakoztatni. Még azoknak is tudom ajánlani, akik nem kifejezetten kedvelik a musical műfaját, bár nekik lehet, hogy az utolsó, kicsit hosszúra nyújtott etap fog okozni néhány kellemetlen percet.

Szerintem: 

Hazai bemutató:2017. április 27.

Forrás és fotó: Vertigo Média

A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: