Dunkirk kritika

Home » Dunkirk kritika

Dunkirk kritika

Dunkirk kritikaChristopher Nolan végre valahára újfajta stílussal vágott bele egy történelmi filmbe, ami számomra már az előzetesek láttán is azért volt örvendetes, mivel a Csillagok között kapcsán is az az érzésem támadt, hogy mindenáron meg akart felelni a rajongóknak, kiknek csillapíthatatlan éhsége a szokásos agytekervényeket megmozgató, komplex cselekményért kiáltott. Így a vele szemben állított elvárások súlya alatt nem mert „csak” egy szívszorító, korrekt sci-fit letenni az asztalra, mindenképpen kellett a végére egy mindent a feje tetejére állító csavar. A Dunkirk esetében lerázta magáról az elvárások rozsdás láncait, és a csillagokból alászállva földhözragadt témán kezdett el dolgozni, ami ennél jobban nem is sülhetett volna el.

A második világháború kezdetén a franciaországi Dunkirk városánál a tengerhez szorították vissza a brit és francia sereget, emiatt több, mint 400.000 katona került az ellenség harapófogójába. Az angol flotta egy nem mindennapi módszerrel tervezi hazahozni embereit: a civilek hajóival megsegítve próbálják kimenekíteni a sereget.

Dunkirk kritikaHárom szálon játszódik a kifejezetten karcsú cselekmény, ami valóban nem több a fent leírt szinopszisnál. A parton rekedt katonák, egy vadászgéppilóta és a hajójukon segíteni igyekvő családapa és két gyermeke szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. A narratíván annyit csavartak, hogy eme történetszálak játékidő arányos elosztása ellenére nem ugyanakkora időintervallumban játszódnak le, így a jelenetek kronológiailag meg vannak keverve, ami az elején okoz egy kis meglepetést, de egy idő után hozzászokunk a mozaikszerű meséléshez.

A Dunkirk esszenciáját nem a történetben lelhetjük meg, hanem a zsigerig hatoló feszült, baljóslatú atmoszférában, a sokadszorra is beleborzongtató géppuskatűzben, a csontrepesztő robbanásokban, és a mindezt hibátlanul vászonra varázsló, bámulatos rendezésben és fényképezésben. Az operatőri munkának és a bámulatos hangeffekteknek hála gond nélkül bele tudunk bújni a csapdába esett katonák bőrébe. Átéljük ahogy a bombák méterekre robbannak tőlünk, ahogy egy Spitfire vadászrepülővel próbáljuk a célkereszt közepébe terelni a ellenség gépét, és ahogy a talpunk alatt lévő romboló nagy robajjal léket kap egy torpedótól. Az a fajta mesteri munka a Dunkirk, amit nem csak nézünk, hanem részesei vagyunk. Az egész élmény sokkalta testközelibb, mint bármely háborús film az utóbbi időben.

Dunkirk kritikaNolan igazán a lényegre fókuszált, nem húzta ki a játékidőt több mint 2 órásra a hátországban vitatkozó vezetőkkel, hosszas felvezetéssel, rögtön a kardinális események közepén vesszük fel a fonalat. Sem a pátoszt, sem a háború borzalmainak lefestését nem viszi túlzásba: a hősiesség, önfeláldozás mellett ugyanúgy felbukkan az túlélésért való lealjasodás, mint a háború érméjének két oldala, ami minden embernek más vonását hozza elő.

A zene terén Hans Zimmer szerfelett különleges aláfestést alkotott. A óraketyegéssel megbolondított rémálomszerű, véget nem érő zakatolás egész egyszerűen zseniális, amiben maga a rendező zsebórájának hangját hallhatjuk, ami még egy lapáttal rádob a feszült hangulatra, folyamatosan érzékeltetve, hogy fogy az idő.

Nem egy szokványos háborús film a Dunkirk, és nem is egy jól megszokott Christopher Nolan darab, ezért is volt eszméletlen meglepetés a hatalmas fantáziával dolgozó rendező roppant mód visszafogott cselekményű új filmje. Nem igazán mond semmi újat, de ahogy mondja, ahogy össze van rakva, nincs is jobb szó rá, mint a mestermű. A Tökéletes trükk óta számomra ez Nolan legjobb filmje.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2017. július 20.

Forrás és fotó: InterCom

A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: