Legjobb filmek: 2017 nyár

Home » Legjobb filmek: 2017 nyár

Legjobb filmek: 2017 nyár

By | 2017-11-07T09:57:02+00:00 2017 szeptember 1st|Categories: Mindenmás, Toplista|Tags: , , , , , , |0 Comments

Legjobb filmek: 2017 nyár
Az idei nyár sajnos nem volt igazán jó a filmek terén. Sőt! Ha az augusztusi hónapot nézzük, akkor egyenesen katasztrófális volt, mivel csupán két filmet tudtunk a jó szívvel belerakni ebbe a listába, a többi alkotás eléggé felejthető volt. Szokásunktól eltérően most nem szavazással döntöttünk a legjobb filmek sorrendjéről, hanem az alapján, hogy hány csillagot kapott az alkotás. A lista eleján találhatóak a legkevesebb csillagot kapot filmek (természetesen volt holtverseny, így egy kicsit azért megvariáltuk a listát.) Először a közönségfilmeket szedtük csokorba, majd néhány művészfilmnek is adtunk helyet. 🙂

Közönségfilmek

10. Wonder Woman

Wonder Woman kritikaA női hősökkel továbbra is mostohán bánik Hollywood, lásd a Macskanő és az Elektra szégyenletes teljesítményét. Azokat sikerült meghaladni, de hosszú még az út. A látványra nem lehet panasz, pedig jóval kevesebbe került egy átlagos szuperhősfilmnél. Temiszküra szigete maga az ókori görög paradicsom. A háború sújtotta Belgium pedig pontosan olyan nyomasztó és kietlen, amilyen valóságban is lehetett. Az akciójelenetek dinamikusak, változatosak és szerencsére van is belőlük elég. Fegyveres, verekedős, harctéri, szuperhősös, ami csak kell.

9. Gru 3.

Gru 3. kritikaMég mindig sok mosolyt csal az arcunkra. Gru továbbra is a felkészült és néha hibázó, megjavult, de azért alkalmanként gonoszkodni vágyó szerethetően groteszk figura. Testvérével jól kiegészítik egymást. A lányok még mindig aranyosak, bár most kevesebb idő jut rájuk. Lucy pedig még talpraesett, mint mindig, még ha hajlamos túlzásokba is esni. Popkult utalásokban sem szenvedünk hiányt, szerencsére nem vitték túlzásba. Az akciójelenetek mozgalmasak és viccesek, ahogyan már megszoktuk, de szinte minden percre jut egy-egy poén. Vagy több.

8. Verdák 3.

Verdák 3. kritikaA Verdák 3. nem egy remekmű. Egyik Verdák film sem volt az. De talán nem is baj, hogy egy rajzfilm nem akar akkorát markolni, nem akarja megríkatni a nézőt, avagy a versenyzés esszenciájának megfejtését átadni. Csak el szeretne mesélni egy egyszerű történetet szívhez szólóan, és tisztességesen lezárni egy franchise-t. Akiknek az első rész elnyerte a tetszését, az McQueen utolsó versenyében sem fog csalódni.

7. Barry Seal: A beszállító

Izgalmas, humoros, retro, és az alapja egy igaz történet. Ezt nehéz elrontani. Remek tempóban építkező film, ami betekintést ad azokba a nem is olyan szép időkbe, amikor az USA még mindenféle diktátorokkal barátkozott. És mi az amerikaiak előtt egy hónappal már láthatjuk, hála a forgalmazónak!

6. . Atomszőke

Atomszőke kritikaÖrvendetes, hogy nemcsak a kaszkadőrökre és a trükkökre költötték az a 30 milliót, amibe a film került, de telt belőle színészekre is. Theron és McAvoy mellett feltűnik még John Goodman, Toby Jones, James Faulkner, Bill Skarsgard, Eddia Marsan és Till Schweiger is. Nem egy rossz névsor, még annak fényében sem, hogy túl sok időt nem kapnak. Ez egyértelműen Theron és egy kicsit McAvoy filmje

5. Logan Lucky

Logan Lucky - A tuti balhé kritika
Az a fajta nyári, igen kellemes film a Logan Lucky – A tuti balhé, ami már jól ismert elemekből épít várat, nem igazán mutat semmi újat, viszont remekül zsonglőrködik minden aspektusával, és mesél el egy izgalmas rablást olyanfajta szeretnivaló, amatőr, kissé ügyetlen csapattal, akikkel még egy folytatást is nagy szeretettel fogadnék.

4. A majmok bolygója: Háború

A majmok bolygója: Háború kritikaA harmadik, lezáró film tovább vitte a második részben lefektetett vonalat. Látványos, de okos sci-fi, ami nem csak a szemnek, de gondolkodó elmének is ízletes táplálékkal szolgál. Erényei ellensúlyozzák a hibáit, így nem okoz csalódást. Csak ajánlani tudom, főleg annak, akinek tesztet az előző rész. A kritikusok az előző résznél is jobban kedvelik, teljesen megérdemelten.

3. Dunkirk

Dunkirk kritikaNem egy szokványos háborús film a Dunkirk, és nem is egy jól megszokott Christopher Nolan darab, ezért is volt eszméletlen meglepetés a hatalmas fantáziával dolgozó rendező roppant mód visszafogott cselekményű új filmje. Nem igazán mond semmi újat, de ahogy mondja, ahogy össze van rakva, nincs is jobb szó rá, mint a mestermű. A Tökéletes trükk óta számomra ez Nolan legjobb filmje.

2.  Nyomd Bébi, nyomd

Nyomd, Bébi, nyomd kritikaNincs még egy ilyen film, ahol a zene és a jelenetek ilyen szintű összhangban lennének egymással. Egy gyerekkori balesete miatt Bébi folytonos zenehallgatással nyomja el a fülében zúgó búgást, és minden elfoglaltságához ahhoz illő muzsikát választ, így a film majdnem minden pillanatát egy marhajó dallam dominálja, aminek mind a vágás, az operatőri munka és az akció is alá van rendelve, de semmikép sem a kárukra, hanem pont az előnyükre, hiszen eme bámulatos fúzió teszi páratlanná és imádni valóvá a filmet.

1. Pókember: Hazatérés

Pókember: Hazatérés kritikaAzt gondolom ajánlanom nem nagyon kell a filmet, mivel valószínűleg mindenki meg fogja nézni. Van aki azért, hogy lefikázza, hogy na már megint egy csináltak egy gagyi Pókember filmet, van aki azért mert fanatikus Pókember/Marvel fan, van aki csak kíváncsiságból, de azt gondolom mindegy miért nézitek meg, mivel mind a fanyalgóknak, mind a rajongóknak kellemes meglepetést fog okozni. A Marvel bebizonyította, hogy igenis lehet egy már megfáradt és elcsépelt franchiseba új életet lehelni. Sőt! Pókember esetében inkább feltámasztásról beszélhetünk, mivel az Amazing Spiderman 2, annyira fájdalmasan rossz volt, hogy szinte megölte a Pókember-szériát.

Művészfilmek

Az óra

A film eredeti címe (Glory) szerint, megismerhetjük a dicsőséget. Ez nem dicsőség, ez a kegyetlen, korrupt és lekezelő világ a vásznon. Olyan helyzeteket mutat be, amit eddig is ismertük, de nem törődtünk vele, hiszen mi is felületessé váltunk, mint a film fő és mellékszereplői. Görbe tükör, ez a társadalomnak, hisz talán egyre többen a saját érdekeinket hajszoljuk, mások érvényesülését semmibe véve. Letaglózó, mélyen elgondolkodtató és zavarbaejtő alkotás a rendező páros műve. Nekünk is elakad a szavunk a film végére.

Porto 35mm

Porto 35mm kritika
Jim Jarmusch Paterson című filmje mellett, Gabe Klinger a Porto 35mmel elkészítette az idei év filmes felhozatalának egyik legszebb, és legfontosabb szerelmes történetét. Azon kevés filmek közé tartozik, amely a moziból kilépve biztos nem fog egykönnyen átsuhanni az emberen. Képes arra, hogy kiszakítson minket a rohanásból és egy másfajta, intenzívebb és valóságosabb ritmust adjon a lelkünknek, valamint ami a legfontosabb, hogy a film nézése közben megélhetjük a mozi igazi varázsának élményét is.

Egy német sors

Eseménytelensége” ellenére az Egy német sors lebilincselően izgalmas alkotás, szinte beleszögezi a székbe a kicsit is értelmesebb és igényesebb mozilátogatót. De nem csupán érdekfeszítő, hanem gondolkodásra is késztet. A néző nagy adag szellemi és erkölcsi munícióval távozik a film végeztével. Sokféleképpen meg lehetne fogalmazni, de én ezt (személyes okokból) Philip Zimbardo egy mondatával teszem. A neves pszichológus szerint aki hőssé akar válni, annak deviánsnak kell lennie. Ha Brunhilde Pomselnek annak idején nem számított volna, hogy a társadalom minimum furcsán néz rá egy visszautasított jó állásajánlat miatt, vagy megkérdőjelezte volna a társadalmi ranglétra nagyon magas fokán álló főnökei szavait, akkor mindenki (és valószínűleg a saját maga) szemében jóval nagyobb ember lenne. Értelmetlen és igazából embertelen lenne azt kívánni a 103 éves főszereplőnek, hogy nézzen szembe saját múltjával. Viszont mi még levonhatjuk a tanulságot.

A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: