Isten hozott Németországban! kritika

Home » Isten hozott Németországban! kritika

Isten hozott Németországban! kritika

By |2017-11-07T09:12:37+00:002017 szeptember 27th|Categories: Kritika|Tags: , , , |0 Comments

Isten hozott Németországban! kritika
Migráció, bevándorlás, menekült-kérdés. Nap, mint nap olvasunk, hallunk és beszélünk róla. Nem csoda, hiszen a XXI. század egyik legsúlyosabb problémájáról van szó. (Ami ráadásul nagyon szorosan összefonódik a másik kardinális kérdéskörrel, a klímaváltozással.) Filmek tucatjai készülnek a témában. Van köztük mélyen megrázó dokumentumfilm (Tűz a tengeren), (ál) romantikus dráma (Határtalan szerelem) és nagyon mély művészfilm (Dheepan) is. Simon Verhoeven vígjátéka, az Isten hozta Németországban! leginkább Rune Denstad Langlo filmjével az Üdvözöljük Norvégiában!-nal rokon. Nem csak a két alkotás neve cseng össze, hanem hangulatuk és mondanivalójuk is párhuzamos. Két könnyed vígjáték, mindkettő valóban humoros, mindkettőt egy kis romantika teszi még vonzóbbá a néző számára, mindkettőben mi, európaiak válunk jobbá a menekültekkel való megismerkedéstől és mindkettő alapvetően pozitív színben tünteti fel az Európába érkező migránsokat.

Isten hozott Németországban! kritikaAz Isten hozta Németországban! története szerint a frissen nyugdíjba ment Angelika Hartmann (Senta Berger) – talán csak unalomból – befogad a házába egy nigériai menekültet, Diallot (Eric Kabongo). Az egykori iskolai igazgatónő családja igencsak vegyesen áll hozzá az ötlethez, de persze az események előrehaladtával sok minden megváltozik. Történésekben pedig bővelkedhetünk, hiszen a Hartmann család tagjai egytől-egyik nehéz esetek, a néző nem fog hiányt szenvedni a vígjátékok kötelező kalamajkáiban.

Remélem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a film a menekültekkel kapcsolatban, nem mond semmi újat és semmi meglepőt. Mély humanizmussal, vagy a kötelezően elvárt politikai korrektséggel (mindenki döntse el, hogy melyik jelző áll közelebb a szívéhez) szól a problémáról. A menekültek jó emberek, akik a biztos halál elől jöttek Európába. Itt szeretnének beilleszkedni és dolgozni. A migráció jelenségével összefüggő problémákról (radikális iszlám, papír nélkül érkező és saját magukat kiskorúnak hazudó felnőttek) szőrmentén szót ejt, de alapvetően marginális jelenségként találja őket. És persze megjelennek (a humor nagyon jól funkcionáló forrásaként) az elvakult menekült-ellenes szereplők is. A „képlet” mindenképp leegyszerűsítő, még ha az ember szívének jól is esik egyet érteni.

Isten hozott Németországban! kritikaAmi még zavaróbb, hogy a Diallo által átélt szörnyűségeket, a Boko Haram vérengzéseit olyannyira esztétizálva tálalja, hogy igazából át sem tudjuk érezni. A néző lelki békéje miatt az andalító zenére és a tiszta tekintetű gyermekekre teszi a rendező a hangsúlyt abban a jelenetben, amikor Diallo menekülésének történetét meséli, nem magára az elmondott sztorira.

Mindezek ellenére a film mégis nagyon jól működik. Csak nem a menekültek kérdéskörében. Mint szellemes és okos vígjáték, az Isten hozott Németországban! nagyon jól megállja a helyét. A Hartmann család tele van problémákkal. A kissé (?) sznob Angelika kertészkedéssel és bio-élelmiszer vásárlásával próbálja reprezentálni magának, hogy értelmes életet él, de közben érzi, hogy ez önmagában kevés. A családfő, Richard (Heiner Lauterbach) képtelen megbékélni saját korával. Két, felnőtt korú gyerekük sem feltétlenül jól kormányozza hajóját az élet viharos tengerén. Sophie (Palina Rojinski) kamaszlányos hevülettel keresi önmagát a harmincon túl. Phillip (Florian David Fitz) viszont túlzottan beleélte magát a nagyon fontos és nagyon befolyásos vállalati jogász szerepébe. Közben egyre távolabb kerül tizenkét éves fiától, Bastitól (Marinus Hohmann). Tevékenységük, tévelygéseik és a család körül feltűnő furcsa alakok behatása folytán – többek között – füves cigi, elmegyógyintézet, terrorelhárítók és végül egy engedély nélkül tartott zebra is belekerül a történetbe.

És mi szerepe lesz az egészben Diallonak? Bizonyos értelemben ő rakja helyre a dolgokat. Vagyis az ő (nagyon jó értelemben vett) egyszerűsége. A férj és feleség összetartozik, a családtagoknak tisztelni kell egymást, az öregség természetes állapot és nem szégyen, egy fiatal nőnek pedig szüksége van a szerelemre. Az életet nem kell túlbonyolítani, mint ahogy azt Európában teszik. Lehet, hogy kontinensünkön nem dúlnak harcok, nincs polgárháború, de a fejekben sokszor nagyon is rendet kellene tenni. A nigériai férfi mindig szerényen és visszafogottan a háttérben marad, de az általa közvetítettek mégiscsak utat találnak a család tagjaihoz.

Tömören összefoglalva azt kell írnom, hogy nagyon jól szórakoztam az Isten hozott Németországban! című filmen. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az intelligens humort, a fordulatos történetet és a nem szájbarágósan tálalt mondanivalót.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2017.szeptember 21.

Hazai forgalmazó: ADS Service

A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: