Ultra kritika

Home » Ultra kritika

Ultra kritika

By |2017-11-07T09:03:58+00:002017 szeptember 27th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , |0 Comments

Ultra kritika
Az ultrafutás nem sport, hanem személyes választás – mondja Simonyi Balázs egy nagyon érdekes előadásban. (https://www.youtube.com/watch?v=ZzW9kgnIWGA) E mögött a döntés mögött nagyon különböző, „egyénre szabott” motivációk állhatnak. A rendező, színész és ultrafutó a HBO saját gondozásában készült dokumentumfilmjében – Ultra – öt sportember történetén keresztül próbálja bemutatni azokat a nagyon egyedi és nagyon meghatározó helyzeteket, belső utakat, amik arra vezethetnek valakit, hogy az emberi teljesítőképesség végső határáig hajszolja magát. 246 kőkemény kilométeren keresztül.

Futásban ultratávnak hivatalosan a maratoni távnál hosszabb versenyek számítanak. Gyakorlatban a kétszáz kilométer feletti, vagy minimum 24 órás szintidővel rendelkező megmérettetések vannak számon tartva igazi ultraként. A minden évben megrendezett Sparthatlon az egyik (ha nem a) legrangosabb köztük. Hérodotosz leírása szerint egy Pheidippész nevű athéni egyvégtében futott el városából Spártába, hogy segítséget kérjen a támadó perzsákkal szemben. A történet emlékére a modern kor mindenre elszánt sportemberei az ő útját járják végig. Minderre 36 órájuk van.

Az Ultra öt résztvevő történetét mutatja be. A futáson keresztül valami nagyon személyeset és nagyon mélyet tudunk meg mindannyiukról. A filmből két dolog derül ki kristálytisztán. Az egyik az, hogy az ultrafutó nem csak és nem feltétlenül a kilométerekkel küzd. Valami hajtja előre, és ez nem a győzni akarás. Valamit magában szeretne rendbe tenni, elintézni és ez reméli a futásól. A másik az, hogy az ultratávot teljesítőnek egyetlen ellenfele van, ez pedig saját maga. Nem a vele együtt versenyzőket kell legyőznie. Hanem a legnagyobb és legkeményebb ellenfélnél, saját magánál kell jobbnak bizonyulnia.

Ultra kritikaÍrtam, hogy a motivációk nagyon különbözőek lehetnek. A film készítője, Simonyi Balázs, annak idején depressziójából mászott ki a sport segítségével. Annett, a középkorú német nő gyereke elvesztését próbálja feldolgozni, számára a futás gyászterápia. A francia férfi és fia együtt indulnak a versenyen. A srác genetikai rendellenességgel született, fejlődése lemaradásban volt kortársaitól, ezt próbálta a futás által kiegyenlíteni. Béla, a középkorú könyvelő nem indulhat a versenyen. Ötször próbálkozott mindeddig, de egyszer sem ért célba. A szabályok értelmében nincs több esélye. Ő a hivatalos rajt után nem sokkal „privát” Spartathlonra indul, ahol felesége gondoskodik a frissítésről és a lelki támogatásról. Ennek az öt embernek az útját követhetjük végig.

Ultra kritikaMotivációjuk nem szájbarágósan és nem részletekbe menően van kifejtve. Néhol ez kifejezetten a film előnyére válik, néha azonban jobb lenne egy kicsivel többet megtudni. Annett esetében például egyáltalán nem tűnik fontosnak, hogy a fia milyen idősen halt meg, ahogy az sem lényeges, hogy futott-e előtte a sportolónő. A francia apa-fia páros esetében azonban egy cseppet zavaró, hogy nagyon nem egyértelmű a fiú állapota. Magának a sérültségnek a ténye sem derül ki a moziteremben ülve, az információhoz az interneten böngészve jutottam hozzá. Az ő történetük háttértudás nélkül kicsit lóg a levegőben.

Az önmagát átlagosnak, és nem kimagaslóan tehetségesnek tartó Béla története talán a leginkább katartikus. A Sparthatlon távjának legyűrése csak egy babérkoszorúval jár, anyagiakban mérhető sikert még az első helyezett sem kap. Béla még a verseny hivatalos teljesítői között sem lesz számon tartva, ő tényleg csak és kizárólag bizonyítani akar magának. Mélyen megindító, hogy egy ember csak és kizárólag egyfajta lelki béke, lelki megnyugvás miatt vállal ilyen mértékű megpróbáltatásokat.

Ultra kritikaAz Ultra az is tökéletesen bemutatja, hogy a táv milyen szinten próbára teszi az emberi szervezetet. A legmodernebb és legtrendibb futónadrágok és pólók által is véressé kapart testek, az kíntól eltorzult arcok és a kerekesszékben elszállított, infúzióra kötött teljesítők nagyon kifejezőek. A nézők egyik fele bizonyára idiótának fogja gondolni az ultrafutókat ezeknek a képsoroknál, másokban viszont bizonyos tiszteletet és katarzist fog kiváltani. Pont a filmet jegyző Simonyi Balázst mutató képsoroknál egyértelmű, hogy sokszor maga a futó sem érti, hogy miért vállalta mindezt. Verseny közben nem egyszer felteszi magának a kérdést, hogy minek is van ő itt igazából. (Az külön „hab a tortán”, hogy a sportember milyen tipikusan magyaros virtussal kezeli a helyzetet.)

Még két fontos dolog miatt szeretnék agitálni az Ultra megtekintése mellett. Az egyik a gyönyörű drónfelvételek. A kopár hegyoldalak és a kék tenger látványa sokat hozzátesz az élményhez. Ezek miatt is érdemes kivárni a szeptembert és moziban megnézni (vagy újranézni) a fimet. A másik a befejezés. Az alkotók eredeti szándéka szerint a Leónidasz király szobránál véget érő verseny célba érőit akarták mutatni az utolsó percekben. Aztán inkább változtattak ezen. A sablonos befejezés helyett valami nagyon kifejező és szép véget kapott a film. Olyat, amiből egyértelművé válik: nem a győzelem, a részvétel a fontos.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2017. szeptember 21.

Hazai forgalmazó: Mozinet

A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: