Hóember kritika

Home » Hóember kritika

Hóember kritika

Hóember kritika
Jo Nesbø Hóember
című kötetének adaptációja indul olyan ígéretesen ahogy azt a filmet beharangozó hangulatos előzetesekből sejteni lehetett, viszont még a feléig sem jutunk el, mikor érzékelhetően lejtmenetbe kezd, és mint egy rosszul felépített hóember, még pont kibírja a film végéig, hogy ne hulljon teljesen darabjaira.

A történet szerint az iszákos Harry Hole nyomozó letargiájából felocsúdva olyan ügybe veti bele magát, ami összefüggésben lehet egy sok évvel korábbi gyilkosság, így rögtön felmerül a gyanú, hogy egy sorozatgyilkossal van dolga főhőseinknek. A film eleji visszaemlékezés már furán hat, mikor gyilkos édesanyja életkedvét elveszítve hagyja, hogy kocsijával együtt elmerüljön egy befagyott tóban, ami persze majd minden bizonnyal összefüggésben fog állni a rosszfiú motivációjával (gondoljuk ekkor), de ilyen életszerűtlen snittel nyitni egy filmet máris homlokráncolásra adhat okot.

Viszont amint a fókusz a főszereplőre kerül, és elkezdődnek a gyilkosságok és vele párhuzamosan a nyomozás, kiváló, skandináv krimikre jellemző nyomasztó hangulat lengi be a mozit a nyugtalanítóan üres, hófedte tájképekkel és a baljóslatú zenei aláfestéssel. Ezt ezután könnyen alá is ássa a teljesen jellegtelen színészi játék, ami Michael Fassbender esetében csúcsosodik ki, aki egy John McClane-szerű rokonszenves, lecsúszott zsaru helyett inkább kelti egy mogorva hajléktalan látszatát, kinek minden megnyilvánulása kimerül a tágra nyílt kutyaszemekkel való elmélyült pillantásokban.

Hóember kritikaMaga a nyomozás szörnyen kaotikus lett, meg is látszik a rengeteg újra vágás, amiről már az előzetesek is árulkodtak, hiszen nemcsak rengeteg jelenet végezte a kukában, de még egy teljesen másfajta megközelítést is beharangoztak, ahol a gyilkos folyamatosan játszadozik a nyomozóval, és ő maga hagy hátra nyomokat, pedig erről a végső változatban már szó sincs. A jónéhány visszaemlékezés, a több idővonal sem volt elég ahhoz, hogy ne legyen már a huszadik percben egyértelmű, hogy ki a gyilkos.

A legnagyobb probléma valóban az, hogy ahogy halad előre a Hóember cselekmény, úgy veszít erejéből a nyomasztó hangulat, pörög fel az addig komótos benyomást tett tempó, és ér véget egy olyan összecsapottnak érződő befejezéssel, amiben a cikk elején említett rosszfiú motivációja teljes sületlenségnek tűnik, nem fejtik ki bővebben, csak gyorsan lezavarják a végjátékot, majd egy kifejezetten röhejes „ebből még lehetne második rész” snitt után jöhet a végjáték.

A Hóember erősen azt az érzést kelti, hogy sem a történet, sem a vágás tekintetében nem lett volna meg a konszenzus, hogy milyen film is akar ez valóban lenni. A magas körökbe vezető lényegtelen szálak nem félrevezetésnek érződnek, hanem olyan történetelemnek, amivel valóban kezdeni akartak valamit, majd valami furcsa oknál fog kivágták.

Az energiatakarékos módba kapcsolt hollywoodi színészeken kívül nemigen tud felmutatni olyan megkülönböztető jegyet magán a Hóember, ami arra a döntésre késztetne minket, hogy egy bármilyen átlagos-korrekt skandináv krimi helyett inkább erre essen a választásunk.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2017. október 12.

Hazai forgalmazó: UIP-Duna Film

A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: