Megtorlás kritika

Home » Megtorlás kritika

Megtorlás kritika

By | 2018-01-05T00:28:51+00:00 2017 október 27th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , , , , , |0 Comments

Megtorlás kritika
Mesékben, könyvekben és filmekben a Jó és a Gonosz vívja örök párharcát. Tanulságos és nem véletlenül visszatérő motívum. Viszont magunkban hozzátesszük, hogy a valóságban semmi sem fekete és fehér, mindennek megvan a jó és a rossz oldala, és a nem helyénvalóan cselekvő ember tetteinek mozgatórugóit is fel lehet göngyölíteni, ha megvan hozzá a kellő empátia. De van helyzet, amikor nem létezik árnyalt fogalmazás és pszichológiai magyarázat. Egy gyerek szexuális bántalmazása egész egyszerűen gonosz dolog. Martin Koolhoven Megtorlás című filmje témájából adódóan mélyen felkavaró és nem mindenkinek ajánlott.

Liz (Dakota Fanning), férjével (William Houston), lányával és a férfi előző házasságából született fiával él együtt valahol a XIX. századi vadnyugaton. Csendes, de alapvetően kiegyensúlyozott életüket az új tiszteletes (Guy Pearce) érkezése zavarja meg. A nőt rettegéssel tölti el a lelkész megjelenése, de a miértre a válasz csak lassan bontakozik ki a két és fél órás mozi során.

A Megtorlás története visszafele halad az időben. A szereplők múltja kibontakozik, egyre többet tudunk meg róluk, egyre jobban értjük motivációjukat. Kezdetben Liz és a tiszteletes szembenállása a Jó és a Rossz klasszikus párharcának tűnik. Tetteik mozgatórúgóját még nem látjuk, csak a papi személyben megjelenő sátáni erőt érezzük, amivel a szinte angyalinak tűnő nő veszi fel a harcot. A tiszteletes folyamatosan halálról és a pokolról prédikál. Liz bába, kisbabákat segít világra hozni. Erős szembeállítás. Aztán visszamegyünk pár évet az időben, és hirtelen árnyaltabbá válik a kép. Még mélyebbre megyünk, és megint revideáljuk az álláspontunkat. Ha valamiben zseniális a film, akkor az ez.

Másban viszont olyan távol van a zseniálistól, hogy távolabb nem is lehetne. A legfájóbb pont a gyerekek szerepe. A filmbéli töménytelen borzalmat megszenvedik, végignézik a bőven kiskorú szereplők, miközben égetően természetellenesen viselkednek. Közeli családtagok, vagy akár ismeretlenek halálát nem úgy nézi végig egy gyerek, hogy legfeljebb két kis könnycseppet morzsol el. Azt sem veszik könnyedén, ha közlik velük, hogy a most megszületett kisbaba meg fog halni és az otthonukba betévedt, fegyverükkel hadonászó, súlyosan sebesült pisztolyhősök is azért kiváltanak némi félelmet belőlük. A Megtorlásban szereplő kislányok viszont nem sírnak hangosan, nem ijednek meg, nincsenek heves reakcióik. Értem, hogy a történetvezetés szempontjából könnyebb, ha a gyerekszereplők nem „okvetlenkednek”, de ez így a nézőnek attól még fájóan zavaró és hiteltelen.
Megtorlás kritika
A sok szörnyűség – a rendező szándéka szerint – egy dologra megy ki: be szeretné mutatni azt az elnyomást és erőszakot, amit nőként át kell élni egy férfiak uralta társadalomban. A tanulság pedig az, hogy nem szabad hallgatni, meghunyászkodni, hanem harcolni kell. (Amint ez az utolsó, borzalmasan erőltetett jelentben ki is van mondva, ahol – a változatosság kedvéért – nem a vér, hanem a nyál ömlik a nézőre.) Maga a téma akár releváns is lehetne, viszont a kidolgozás nem az. Egyrészt nem igazán vesz tudomást arról, hogy egy százötven éves történetben nem lehet mai mércével operálni. Értem ez alatt, hogy a „harcos nő” ellenpéldájaként szereplő Anna (Carice von Houten) a kor mentalitása adta kereteken belül igenis nagyon keményen kiállt Joanna-ért (Emilia Jones). Másrészt az abúzust elszenvedett szereplő lelkében játszódó vihart igazából nem érzékeljük valódinak. Félelmet és az elszántságot látunk, de az igaz mély undor hiányzik. E nélkül pedig hiteltelen a gyerekkori szexuális bántalmazás.

A film – témáját tekintve – elementáris hatást kíván tenni a nézőre. Sokszor sikerül, máskor apró részletek folyamatosan kizökkentik az embert. Ha becsuknak egy ajtót, az ne legyen nyitva a következő jelenetben. Egy égő ember arca torzuljon el, a civilizációtól távol eső, kalandos Nyugaton álló disznóólnak ne legyen üvegezett az ablaka. A szülési jelenetnél tapasztalat furcsaságokat nem is említem, de szerintem a forgatókönyv írója talán a saját világra jötténél sem volt jelen, annyira nincs képben.

Kiknek ajánlanám a filmet? Nehéz kérdés. A western rajongóinak nem, hiszen egyetlen elemét nem használja a Vadnyugat romantikájának. Aki (ez előzetes „híresztelések” miatt) valamiféle S/M pornót vár, az is csalódni fog. Politikailag súlyosan korrekt nézőknek sem ajánlom, mert a genderelméletben tökéletesen bele illő tanulság nem az ő ízlésüknek megfelelő határozottsággal és szájbarágással van sulykolva. Finomabb lelkű, vérben úszó jelenetekre érzékenyek is kerüljék el a mozit, és az igényes pszicho-búvárok sem fogják megtalálni a számításukat. Lényegében egy nagy kérdés maradt bennem a Megtorlással kapcsolatban. Mégis, ezt ki az Isten fogja értékelni?!

Szerintem:

Hazai bemutató: 2017. november 16.

Hazai forgalmazó: Mozinet

A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: