Volt egyszer egy Németország kritika

Home » Volt egyszer egy Németország kritika

Volt egyszer egy Németország kritika

By |2018-11-03T13:48:20+00:002017 december 14th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , , |0 Comments

Volt egyszer egy Németország kritika
„Hitler halott
, de mi élünk” – hangzik el minduntalan Sam Garbarski Volt egyszer egy Németország” című filmjében. Az üldözést és a koncentrációs tábort túlélt zsidók ezzel a mondattal öntenek erőt a másikba és sugallnak optimizmust. Pedig sokszor az életben maradás sem könnyű. Fel kell dolgozni mindazt, ami történt és együtt kell élni azokkal az emberekkel akik tevékenyen részt vállaltak a holokauszt borzalmaiban, vagy „csak” félrefordított fejjel asszisztáltak hozzá. Milyen megküzdési stratégiákat választhatnak maguknak a túlélők? Nagyon érdekes, önmagukon messze túlmutató kérdések. A rendezőnek minden lehetősége megvolt, hogy mély és intellektuálisan izgalmas filmet forgasson. Sajnos nem ezt tette, hanem pont az ellenkezőjét.




David Bermann (Moritz Bleibtreu) túlélte a koncentrációs tábort. Egyetlen célja, hogy összeszedjen annyit pénzt, amiből új életet kezdhet a távoli Amerikában. Tervéhez társakat szerez (köztük a Mácsai Pál által életre keltett Szorost) és együtt fehérneművel kezdenek házalni. Az anyagiak így összejönnének a tengeren túli álomhoz, viszont Bermann iránt az amerikai hatóságok is élénken érdeklődnek. Gyanúba keveredik, hogy esetleg kollaborált a nácikkal.

A film első negyedében még azt hittem, hogy valami nagyon jót fogok látni. Az újdonsült lepedő és alsónemű ügynököket nem csupán a pénz hajtja az etikailag megkérdőjelezhető kereskedelmi akcióik során. Hazugságokkal és megjátszással vesznek rá németeket a vásárlásra. (A szereplők mindig élesen elkülönülve emlegetik magukat és a „németeket”. Már ez is hiányérzetet hagy az emberben. A német zsidók identitásának kérdését ennyivel „elintézni” nagyon pongyola megoldásnak tűnik.) Úgy érzik: bosszút állnak. Üzelmeik kétes volta ellenére is erkölcsileg magasabbra helyezik magukat, mint a rászedett „áldozatokat”. Még izgalmasabbá teszi a helyzetet, hogy az önmaguk iránt roppant ügyes módon bizalmat ébresztett házalók előtt megnyílnak a potenciális vásárlók. Kimondják, hogy igazából mit is gondolnak a háborúról, Hitlerről, vagy épp a zsidókról. Ha a rendező marad ezen a vonalon sokat ki lehetett volna hozni a filmből.

Csak sajnos ezen felül sok egyéb másba is belefog, az újabb és újabb szálak pedig kibontatlanok maradnak és esetenként hamisra sikerülnek. Bermannt a nácikkal való együttműködéssel gyanúsítják. A kihallgatást vezető tiszt, Sara Simon (Antje Traue) a biztonságos, hadszíntérré soha nem vált Amerikában vészelte át a háborút. Sokáig nem igazán fogja fel, hogy a kollaboráció és az életben maradásért időnként meghajlított gerinc között nagy különbség van. A pálya széléről lehet fújolni az utóbbira, de akkor is érthető és nagyon mélyen emberi magatartás. Szabó Istvánnak van egy talán kevéssé ismert, de fantasztikus filmje, Szembesítés címmel. Ugyanezt a problémát járja körül. Aki látta az alkotást, annak a Volt egyszer egy Németország ezen problémafelvetése nem sokat fog jelenteni. Bár félek tőle, hogy másnak sem – hiszen annyira kidolgozatlan és felszínes. (Érdekesség, hogy Moritz Bleibtreu Oscar-díjas rendezőnk filmjében is szerepelt.)
Volt egyszer egy Németország kritika
A humor és a játékosság, mint a túlélés kulcsa a koncentrációs táborban, nem ismeretlen téma. Az élet szép pont erről szólt. Kövezzenek meg, de kevés olyan traumatizáló élményben volt részem moziban ülve, mint mikor végig kellett szenvednem Roberto Benigni két órásra nyújtott ripacskodását. Most rá kellett jönnöm: van rosszabb. Mindig van rosszabb. Az amikor a vicc és a nevetés az életben maradás eszközeként szerepel, de közben egyetlen poén sem hangzik el. Bermannt azért részesíti különböző kedvezményekben egy német tiszt, mert nagyon szórakoztatónak találja a humorát. A kevéssé kifinomult ízléssel rendelkező nácit meg lehetett venni egyetlen, különösebb előadói eszközkészlet nélkül elmesélt, a hasmenés és szorulás antagonisztikus ellentétére építő „viccel”, de a nézőt nem feltétlenül. A következő fordulat pedig annyira blőd, hogy egy Monty Python filmnek nagyon jól állna, de bárhol máshol elviselhetetlenül zavaró.

A szerelmi szál szintén gyenge pont. Értem én, hogy Simon különleges ügynök az a nő, akinek hideg és kemény páncélja alatt örvénylik a romantika. Csak talán azt nem úgy kellene érzékeltetni, hogy időnként egy jegesmedve is a fagyhalál közelébe kerülne mellette, és egy ostor hiányzik csak a kezéből, aztán a következő pillanatban meg felhevült pillantásokkal veti bele magát a kiszemelt férfi karjaiba. Akit ezek után a néző pont olyan áldozatnak érez, mint a becsapott és átvert fehérnemű vásárlókat. Bár valljuk be magunk között: a legnagyobb áldozatok mi vagyunk, akik kifizették a mozijegy árát.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2017. december 7.

Hazai forgalmazó: Cirko Film



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: