2017 legjobb művészfilmjei

Home » 2017 legjobb művészfilmjei

2017 legjobb művészfilmjei

Vajon melyik volt 2017 legtöbbek által várt filmje? És melyikre ült be a legtöbb néző, melyik hozta a legnagyobb bevételt és melyikben szerepelt a legtöbb körülrajongott sztár? Biztos választ nem tudok, de tippjeim vannak. Abban is biztos vagyok, hogy művészfilmek nemigen szerepelnének ezeken az illusztris listákon. Pedig az egyén, vagy a társadalom sorskérdéseit alaposan körüljáró, és nem leegyszerűsítő filmalkotások a lassan magunk mögött hagyott évben is készültek. Nem is akármilyenek, így ők is megérdemelnek egy listát a szilveszter közeledtével. Még ha ez nem is megy máshogy, csak úgy hogy elkerülhetetlenül és erősen szubjektív lesz. Íme a lista, hogy szerintünk mik voltak 2017 legjobb művészfilmjei.

  13. 6:9 A Richter skálán  

A román filmek hagyományához illeszkedve a rendező megállapításai az emberi kapcsolatokról pontosak, és reménykeltőek, viszont lehetett volna árnyaltabb is az összkép, a szereplők háttértörténetével, motivációival többet is lehetett volna foglalkozni. Összességében tudnám ajánlani a filmet, bátran lehet tenni vele egy próbát, mert azon vígjátékok közé tartozik, melyek képesek tartalmasan szórakoztatni. Még azoknak is tudom ajánlani, akik nem kifejezetten kedvelik a musical műfaját, bár nekik lehet, hogy az utolsó, kicsit hosszúra nyújtott etap fog okozni néhány kellemetlen percet.

               12. Jackie              
2017 legjobb művészfilmjei
A film valójában egy one-woman show. Jackie a címszereplője és az őt alakító Portman-en áll vagy bukik az egész film sikere. Nos, nem véletlen az Oscar-jelölés. Az alakítása egészen zsigeri. Szinte leesik a vászonról, annyira élethűen hozza a figurát. Az átalakulás lenyűgöző, amit nagyban segített a megfelelő smink és ruhatár is, de az érdem akkor is Portman-é. Bárkinek tudjuk ajánlani, már csak Portman alakítása miatt is. Érzelmes, de nem giccses.

               11. Az óra                 

Az óra egy görög–bolgár rendezőpáros filmje, amely nem kicsit társadalomkritikus felhangokkal bír. Társadalmunk, főként a hozzánk közel álló közép-európai átlagemberek a főszereplői, ezen belül is két karakter Julia Staikova (Margita Gosheva) és Tzanko (Stefan Denolyubov) a hierarchia két ellenpólusáról. Egy véletlen folytán életük összefonódik, és az egyéni tragédiáik felnagyítódnak, új látószögbe kerülnek. Groteszk, humoros, és elszomorító is egy időben, ez adja a film valódi súlyát, és a hatalmas igazság ami mögötte rejlik. Számomra az év egyik legkiemelkedőbb alkotását nyújtja Stefan Denolyubov, szinte mindvégig néma játékával.

             10. Porto 35 mm           

Gabe Klinger elkészítette az idei év filmes felhozatalának egyik legszebb, és legfontosabb szerelmes történetét. Azon kevés filmek közé tartozik, amely a moziból kilépve biztos nem fog egykönnyen átsuhanni az emberen. Képes arra, hogy kiszakítson minket a rohanásból és egy másfajta, intenzívebb és valóságosabb ritmust adjon a lelkünknek, valamint ami a legfontosabb, hogy a film nézése közben megélhetjük a mozi igazi varázsának élményét is.

                      9. 1945                    

Egy embertelen hatalom nemzettársaink egy részét kiveheti a jog védőernyője alól. Ilyenkor a mi belső tartásunkon múlik, hogy betartjuk-e feléjük azokat a szabályokat, amiket a törvény már nem biztosít számukra. Török Ferenc nemzetközi sikereket elért filmjében 1945 nyarán két zsidó férfi érkezik egy faluba. Amíg gyalogolnak az állomásról a településre, addig a végzet lecsap a falubeli bűnösökre. Saját félelmeik, vagy saját lelkiismeretük végzi el az igazságosztást. A film nagyon súlyos hibája, hogy a nem ismeri fel: a magyar parasztság pragmatizmusa nem a könyörtelenségből fakad, hanem évszázados történelmi tapasztalatokból. De ez mit sem változtat az alkotás költőiségén és erején.

                  8. Paterson             

A Paterson igazán meditatív, lélekemelő alkotás lett, amelynek segítségével két órára elmerülhetünk, és vizsgálatot tarthatunk saját tudatunkban. Jarmusch ugyan egy költőről forgatott filmet, de a költészetet kiterjeszti a hétköznapokra, és vallja, hogy önmagában a puszta létezésben rejlik benne. Emlékezetes, és csodálatos film, amelyre már nagyon szükségünk volt, a rengeteg kamu blockbuster dömping mellett; kis sziget ahol feltöltődhetünk.

                    7. Holdfény                 

A film vizuálisan is maradandó élményt kínál. Realista drámáknál használatos közelik, és premier plánok helyett az operatőr sokszor nagytotálban mutatja be a szereplőket körülvevő környezet szépségét. A visszatérő tengerpart képe, és a holdfény motívumát is gyönyörűen beépítették a film struktúrájába, megfelelő keretet adva ez által a történetnek. A Holdfény-t nem érdemes kihagyni, mert kellően igényes és érzékeny darab, amely sokat adhat mindenkinek, aki megnézi.

                6. A régi város               
2017 legjobb művészfilmjei
Lonergan
alkotása nem könnyű darab, kell egyfajta érzelmi érettség, hogy az ember teljesen be tudja fogadni. A régi város egy lassan építkező mély, emberi dráma, aminek legfőbb erénye az, hogy nagyon bensőséges hangulata van. Rendkívül közel hozza a szereplőket, testközelből látjuk esendőségüket, fájdalmukat vagy éppen örömüket. A rendező a kellő egyensúly megtartása végett a komoly drámai alaphangulatot néha finom humorral töri meg, ami kell is, mert a Manchester by the Sea egy igazán szívfacsaró film. Olyan elemi erővel sújt le a nézőre a szereplők tragédiája, amilyet ritkán látni mozivásznon. A legváratlanabb pillanatban ad egy olyan érzelmi gyomrost, amire még órák, napok, hetek, évek múlva is emlékezni fogunk.

                5. A kairói eset                  

A moziteremben töltött másfél óra meggyőzött arról minket, hogy a Sundace fesztivál zsűrije nagyon is jól döntött. Egy olyan filmről van szó, valóban megragadja az embert, érzelmeit, de közben az agytekervényeket is mozgásra készteti. Ez különösen a befejezésre igaz. A történelmi szál és a rendőrtiszt története párhuzamosan halad, majd a legvégső jelenetben összefonódik. Nehéz eldönteni, hogy a ténylegesen megtisztító katarzist, vagy éppen annak szükségszerű elmaradását látjuk-e.

           4. Volt egyszer egy Szíria       

Ajánljuk a Volt egyszer egy Szíria című alkotást mindenkinek, aki fogékony a mély, hiteles és igényes filmekre. (Elgondolkodtatót direkt nem írok. A háború rossz. Ezen nem kell gondolkodni.) Megrázó alkotás, de nekünk módunkban van nyugalomban végig nézni és utána félelem nélkül kisétálni a moziból az utcára. Ha máskor nem, akkor most rádöbbenhetünk, hogy már ezért hálásnak kell lennünk.

                 3. Egy német sors               

Göbbel egykori titkárnője mesél, mesél és mesél. Elmondja, milyen utat járt be, amíg eljutott addig, hogy hadijelentéseket hamisítson a világ egyik legembertelenebb diktatúrájának érdekei szerint. A néző pedig fokozatosan ráébred: Fraulein Pomsel igazából akár ő is lehetne. A „gonosz eszköze és kiszolgálója” nem feltétlenül rossz. Csak alkalmazkodik és nem kérdőjelezi meg a társadalmi elvárásokat és tekintélyeket. Philip Zimbaro, világhírű szociálpszichológus szerint annak, aki hőssé akar válni, deviánsnak kell lenni. A forgatáskor 103 éves főszereplő sorsa ékesen példázza a gondolat igazságát.

                         2. anyám!                      

Darren Aronofsky allegorikus filmjében a férfi és a nő boldogtalanságáról beszél. Az önálló életet élő, dobogó szívvel rendelkező házban él a narcisztikus, csak önmagával törődő férj és az őt minden elé rendelő feleség. A többi szereplő talán nem is valós személy, hanem a köztük lévő feszültségeket és problémákat jelenítik meg. A rendező filmje az idő előrehaladtával egyre nyomasztóbb és felkavaróbb, a végén szinte már apokaliptikus. Csontig hatoló erővel láthatjuk, a zsigereinkben érezhetjük, mit él át az, aki mindent belead egy emberi kapcsolatba, de semmit nem kap vissza. Akik bírják idegekkel, azok felejthetetlen és zseniális filmélménnyel gazdagodhatnak. Ha forgó gyomorral hagyják el a mozitermet, akkor is visznek valamit a fejükben és a szívükben is.

                     1. Némaság                 
2017 legjobb művészfilmjei
Két fiatal jezsuita érkezik a XVI. századi Japánba, hogy megtudják, egykori tanítójuk, az erős hitű Ferreira atya miért tagadta meg Krisztust és miért él most japán szokások szerint. Scorsese időnként felkavaróan kegyetlen jelenetekkel operáló, katartikus filmjében a hit lényegét kutatja. Mi az előbbre való parancs egy hívő számára: a Krisztus neve, vagy a Krisztus szellemisége melletti kiállás? Ha mások szenvedése váltható meg a hit megtagadásával, akkor keresztény ember miként cselekedjen? Isten némasága hogyan oldható fel, miként érhetjük el, hogy halljuk, amit beszél hozzánk? És egy idegen kultúra számára érthető és átélhető-e az a világkép, amit mi, európaiak kereszténységnek nevezünk? A nagyon mély gondolatisággal rendelkező filmet Andrew Garfield és Adam Driver alakítása teszi még feledhetetlenebbé.




A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: