Fortunata kritika

Home » Fortunata kritika

Fortunata kritika

By | 2018-01-18T00:10:59+00:00 2018 január 10th|Categories: Kritika|Tags: , , , |0 Comments

Fortunata kritika
Válni nehéz. Ha van gyerek, akkor hatványozottan nehezebb. Ha ez a gyerek olyan rosszul viseli a család összeomlását, hogy pszichiáterhez kerül, akkor még ennél is keményebb dió. Az együttműködni nem hajlandó, pénzzel zsaroló, erőszakos (lassan ex) férj még szaporítja a problémákat. Mi jöhet még ezek után? Hogy az anya a nem megfelelő férfiba szeret bele. De közben ott van a drog- és szerencsejáték-függő (plusz még más pszichiátriai problémákkal is) küzdő barát. Akinek ott van az Alzheimer-kóros, önmagát ellátni képtelen anyja. A helyzetet súlyosbítják az anyagi problémák és a feldolgozatlan gyermekkori traumák. Elfér ez egy filmben? Természetesen nem. Sergio Castellitto Fortunata címet viselő alkotása zsúfolt és sok helyen kidolgozatlan. Az ember mégsem haragszik rá. Inkább sajnálja, hiszen mindezek mellett számos értéket is fel tud mutatni.

Fortunata (Jasmine Trinca), a válófélben lévő anyuka gyermekével él együtt Róma egyik (kínai és muszlim bevándorlókkal sűrűn lakott) külvárosi negyedében. Barbara (Nicole Centanni), a kislány nehezen viseli azt, hogy az apja elköltözött. Állandó köpködése miatt köt ki a gyermekpszichiáter Patrizionál (Stefano Accorsi). A fiatalos anyuka és az orvos egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de közben Fortunatának meg kell küzdeni élete egyéb problémáival is. Amiből – mint az első bekezdésben olvasni lehetett – van bőven.
Fortunata kritika
A Fortunata film leginkább kidolgozott és legerősebb szála a család szétbomlásának, a szülők közti hatalmi játszmáknak a bemutatása. A férj, Franco (Edoardo Pesce) az a férfi, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy felesége kikerült a „hatalma alól”. Minden módszerrel igyekszik megmutatni Fortunatának, hogy „hol a helye”. A nő felé agresszív és követelőző, de persze mindig gondosan ügyel arra, hogy mások előtt jó színben tűnjön föl. (Felesége ellenpontjaként. Fortunatában, mint anyában, mindig talál hibát. És ezt mindig szóvá is kell tennie.) A feleség függő helyzetben van tőle, hiszen saját maga nem tudná kifizetni a lakásbérleti díját a feketén, fodrászkodásból összehozott pénzből. Franco soha nem hagyja ki a ziccert (különösen, ha mások is jelen vannak), hogy ezt a főhősnő orra alá ne dörgölje. Persze az éremnek másik oldala is van. Barbara szinte mindig az anyjával van, mivel apja folyton csak dolgozik. Ha ez nem így lenne, ha az apa többet vállalna magára a szülői kötelességekből, akkor Fortunatának is több ideje lenne dolgozni, következtetésképpen több pénze lenne.

Franco motivációja valahol, valamilyen szempontból mégiscsak érthető. Szereti a gyerekét, magának akarja, a film egy bizonyos pontján jogos dühvel fordul a felesége ellen. Karaktere és a kapcsolata válófélben lévő feleségével a maga hétköznapiságában borzalmas.

Barbarával, a kislánnyal kapcsolatban komoly hiányérzet marad. A filmben bemutatott jelenetek alapján egyáltalán nem tűnik indokoltnak, hogy pszichiáterhez kelljen járnia. Persze időnként nyafog, egyszer földhöz vágja az ajándékként kapott kekszet, de akinek van hasonló korú gyereke, az nem akad fent különösképpen ezeken a dolgokon. Viszont a kislány vívódása, őrlődése a két szülő között, a düh és a ragaszkodás váltakozó érzése az anya iránt nagyon átélhető és nagyon hiteles.
Fortunata kritika
Ha a történet ezekre az elemekre koncentrálna, és nem kívánna még sok egyébről is szólni, akkor egy nagyon mély és igényes alkotást láthatnánk. A teljesség talán még a pszichiáter és Fortunata közti szerelmi szál beemelésével sem csorbult volna. Igaz, itt már kissé kidolgozatlan a megvalósítás.

Két egymástól eltérő társadalmi és kulturális helyzetben lévő ember (mint jelen esetben a „proli” nő és a magasan kvalifikált értelmiségi férfi) szerelem mindig érdekes téma és „melegágya” mindenféle szenvedésnek és tragédiának. De a megvalósítás könnyen lehet erőltetett. Ebben az esetben szerencsére nem az. A néző ténylegesen elhiszi, hogy ez a két ember egymásba szeretett, egyértelmű mit látnak egymásban. Viszont a továbbiakban kapcsolatukból már csak „villanásszerűen” látunk képeket, ez a szál töredékes marad. Talán csak annyiban érdekes és annyiban tesz hozzá a filmhez, hogy feltehetjük magunknak a kérdést: egy elvált, szinte minden szabadidejét a gyerekével töltő anyának mennyire van joga ragaszkodni (bizonyos értelemben a gyermeke rovására is) azokhoz a pillanatokhoz, amikor végre egy kicsit nő is lehet.

A többi karakter és a többi szál már kidolgozatlan marad. Néha már-már az unalmasig silányul a film színvonala. A drogos barát, súlyosan beteg anyukája és a rég halott apa szellemi jelenléte nem hozzátesz, hanem elvesz az alkotástól. Így ajánlani senkinek nem tudom. Még ha ezt a mondatot nagyon szomorú szívvel is írom le.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2017. január 11.

Hazai forgalmazó: Mozinet

A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: