Kicsinyítés kritika

Home » Kicsinyítés kritika

Kicsinyítés kritika

By |2018-11-03T13:38:07+00:002018 január 10th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , , , , , |0 Comments

Kicsinyítés kritika
Alexander Payne (Nebraska, Utódok, Kerülőutak) rendezőként már évek óta ott tart, hogy bármi, amit leforgat, az esélyes lesz valamilyen kategóriában az éppen aktuális Oscar-díjátadón. Ennél fogva, ha jön a hír, hogy egy új művel jelentkezik (Kicsinyítés), akkor már csak ezért is érdemes rá odafigyelni. Akkor pedig kiváltképpen, ha egy olyan történettel áll elő a rendező, melyben a népességnövekedés problémáját az emberiség az emberek kicsinyítésével próbálja megoldani. Mert így például egy kiló kenyér nem egy négyfős családnak elég, hanem négyezernek.

Hollywood nem először játszik el a kicsinyítés gondolatával. Technikailag ezt először talán az 1935-ös Frankenstein menyasszonyában sikerült bravúrosan kivitelezni, de amíg ott ez csak egy szimpla gegként működött, addig az 1957-es Hihetetlenül zsugorodó ember már központi témává emelte eme fantazmagóriát. A legismertebb természetesen mégiscsak a Drágám, a kölykök összementek és a Marvel Hangyája. Utóbbi két alkotás jellegéből adódóan vígjáték, hiszen már pusztán az alaphelyzet remek táptalajt biztosít a helyzetkomikumokra.
Kicsinyítés kritika
A Kicsinyítés azonban nem ilyen. Pontosabban a humor itt is jelen van, de nagyon finoman, árnyaltan, mondhatni megmosolyogtatóan. Payne a hangsúlyt sokkal inkább próbálta a drámára helyezni, de ez sajnos ezúttal nem igazán jött össze. A probléma a film narratívájából adódik, mely fokozatosan gördít főhősünk, Paul (Matt Damon) elé egyre nagyobb akadályokat és kihívásokat, ám mégsem érezni ezeknek a súlyát. A fickó a játékidő alatt konkrétan elveszíti az anyját, a szerelmét, a munkáját és persze a saját testméretét is, de ezeket, ahogyan Paul, úgy a néző is elrendezi egy vállrándítással, csakhogy nyugodtan haladhasson tovább az amúgy nem túl sok izgalmat ígérő cselekmény. Mert a történet nagyjából annyi, hogy Paul lekicsinyíti magát és beköltözik egy spéci „minivárosba”, ahol próbálja újra rendbe rakni az életét.

Hangulatát tekintve nem sokban különbözik Az időjós c. filmétől, amiben szintén nem történik semmi különös, csak éppen nagyon személyesen mutat be egy életet. Jelen alanyunkkal ugyanez a helyzet, hiába az extrém környezet, amivel alapvetően nem is lenne nagy baj, ha közben nem látnánk a görcsös igyekezetet a nagyot akarni mondásról. Ez viszont elmarad, mivel egyszerre túl sok mindenről akar szólni a forgatókönyv, de az utolsó harmadra jobb híján inkább leragad egy mezei romantikus szálnál és az altruizmus dicsőítésénél. Mert adni jó és a szeretet ereje mindent legyőz. Na jó, azért maga a mű nem hajlik ennyire giccsbe, bár nem sok kellett volna hozzá.
Kicsinyítés kritika
Pedig tényleg, rengeteg kihasználatlan lehetőséget pazarol el a Kicsinyítés ettől az alapkoncepciótól, már pusztán azzal, hogy az emberi gyarlóság minimálisan, szőr mentén jelenik meg. Gondoljunk csak bele, ha a Föld lakosságának 3 százaléka miniatűr lenne! A többség tényleg ennyire toleráns lenne velük szemben? A bűnözés nem harapózódna el? Mert hát mennyivel könnyebb egy miniembert elrabolni, illetve megölni! Vagy pont fordítva, a kémek új generációja születhetne meg! Grabowski! A jelenség gazdasági hatásáról is csak beszélnek, de nem érződik ezzel kapcsolatban (sem) semmi. A vallást hagyjuk is, pedig ez is egy forró téma lehetne.

Az alkotók ráadásul még arra se vették a fáradtságot, hogy olyan hétköznapi veszélyekre hívják fel a figyelmet, mint mondjuk egy pajkos macska, aki betéved egy ilyen mikroközösségbe! Vagy bármi. Jégeső mondjuk? Az egész film átkozottul steril és naiv, nehéz akár egy percig is komolyan venni, hogy ez a lehetőség egyszer valóban reális alternatívája lehetne az emberiség megmentésének. A belga-francia Legújabb testamentum is hasonlóan naiv eszközökhöz nyúlt, de mellette gyönyörűen elfért a kőkemény dráma és a korrajz is. Itt viszont minden csak pusztába kiáltott üres szó.
Kicsinyítés kritika
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy Payne is próbálkozik társadalmi kritikával, például amikor megmutatja, hogy hiába a kicsinyítés, a szegény még így is szegény marad és takaríthatja a gazdagék házát, azonban ezt is csak mutatja, de ítéletet, pláne megoldást nem fűz hozzá. Cserébe viszont sikeresen rehabilitálta Christoph Waltzot, aki végre egy jóravaló bohém figurát alakíthat. Udo Kiert pedig jó látni ismét egy nagy költségvetésű alkotásban, ahol ráadásul végre nem percembert játszik.

Minden hibája ellenére azért tagadhatatlan, hogy a Kicsinyítés egy kedves, jóindulatú. Roppant butuska, de legalább aranyos, ami után kellemes érzéssel lehet hazamenni a moziból. Csak aztán ne tessék túlagyalni, mert az édes érzést keserűség válthatja fel!

Szerintem:

Hazai bemutató: 2017, január 11.

Hazai forgalmazó: UIP-Duna Film


A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: