Bright kritika

Home » Bright kritika

Bright kritika

Bright kritika
Tény, hogy Hollywood sosem a progresszivitásáról volt híres, hanem arról, hogy remekül tudott meglovagolni különböző trendeket. Az Álomgyár a horrort a német expresszionizmusnak, a 3D-t a horrornak, míg a found footage, azaz a kézikamerás műfajt egy elborult olasz rendezőnek köszönheti. A sor végtelen, melybe remekül beleilleszthető az online streaming szolgáltató Netflix is. Mint az ismeretes, az egykor DVD-kölcsönzéssel foglalkozó cég ma már dollármilliárdokat (!) költ sorozatokra és filmekre, amelyek színvonalban egyre inkább lekörözik a mainstream stúdiók munkáit. Netflixes alkotásokkal már korábban is foglalkoztunk, de eddig csak olyan, kisebb költségvetésű horrorokkal, mint az amúgy nagyszerűre sikeredett King-adaptációval, a Bilincsben című filmmel. Ezúttal azonban egy igazi blockbusternek szánt filmmel van dolgunk, a Bright mely nem kevesebb, mint 90 millió dollárból készült. (Összehasonlításképpen a rekordokat döntögető Deadpool-ra mindössze 58 milliót adott anno a Fox.)




A Bright azonban nem csak a büdzséjével hívta fel magára a figyelmet, hanem magával az alapkoncepciójával is, miszerint egy olyan alternatív világot mutat be, melyben a XXI. századi emberek együtt élnek mindenféle tolkieni lénnyel, elsősorban orkokkal és elfekkel (vagy tündékkel, ha úgy tetszik). Az ötlet, hogy a jelenbe helyezünk mitológiai lényeket korántsem új, elég csak a Harry Potterre gondolni, ám ezúttal nincs „második szint”, vagy másik világ, csak egy, amiben mindenki együtt él, mintha mindig is így lett volna.

A hátteret valamiféle ködös sztori adja egy kétezer éve legyőzött Sötét Nagyúrról, aminek a vesztes seregét, az orkokat azóta is ehhez mérten kezelik. Mondhatni az emberiség nagy részének a szívében valamiféle kollektív bűnösség elv és megbocsájthatatlanság lakozik. Ennek eredményeképpen az orkok az emberi társadalomban leginkább kétkezi munkát vállalhatnak, vagy az utcán kötnek ki és gengszterek lesznek belőlük. Ezzel szemben az elfek (vagy tündék) képzik a pénzes elitet, akik még külön városrésszel is rendelkeznek Los Angelesben.
Bright kritika
Mert a helyszín Los Angeles, azon belül is az elgettósodott csórok negyede, ami persze tele van orkkal. Innen tört ki a film egyik főszereplője is, az ork Nick Jacoby (Joel EdgertonFekete Mise, Az ajándék), aki fajtájának első rendőre lett. Társa pedig Ward, azaz Will Smith, aki ismét elővette a tőle jól ismert laza, de tökös feka pisztolyhős karakterét, amit kb. minden második filmjében használ. Na jó, ezúttal egy kicsit mocskosabb szájú, cinikusabb és keményebb lett. Kettejük kapcsolata olyan, mint egy tipikus buddy movie párosáé, vagy még inkább mint a Galaxis őrzői Űrlordjáé és Draxé. Igen, Jacoby adja a mű humorforrásának jelentős részét azzal, hogy mint egy asperger-szindrómás, nehezen tudja bekódolni az emberek viselkedésének jeleit és a sorok között sem igazán tud olvasni.

Már pusztán a leírásból látszik, hogy ebben a világban „az ork az új fekete”, azaz a rasszizmus és az előítéletek úgy csapódnak le ezekre a fantasy lényekre, mint azokra, akikre évszázadokig rabszolgaként tekintettek az emberek. Ez az allegória egész jól is működik a felszínen, míg bele nem gondolunk, hogy kétezer év alatt miért csak annyira futotta az orkoktól, hogy egyikük végre rendőr lehetett? Az afro-amerikaiaknak „mindössze” 150 év kellett ahhoz, hogy elnök kerüljön ki a soraik közül, de ettől függetlenül is hosszú a lista a köztük levő milliomosokról. Mégis, miféle alternatív történelem az ilyen? Mert például El Alamót megemlítik, mint megtörtént eseményt, az például miképpen zajlott le?

Mindenesetre a felszínen jól mutat ez a fajta valóság, amelynek természetességére az alkotók kellően odafigyeltek, így a háttérben mászkáló statiszták között látni az emberek mellett orkokat is, akik egyszerűen csak ott vannak, mintha ez lenne a normális életkép. Nagy kár, hogy jóformán csak ez a három faj van jelen, mert bár mutatóba van kentaur és kártevőnek titulált tündér is, de bántóan hiányoznak a többiek: óriások, törpék, manók, trollok stb.
Bright kritika
Maga a történet egyébként valahol ironikus is, melyben hiába vannak varázslatos lények, maga a varázslat szokványos, és pont egy varázspálca kerül a két főszereplő birtokába, ami viszont rossz kezekben végzetes lehet… azaz, csak hogy lehetne, mert a film saját logikája itt bicsaklik meg. A varázspálcákat ugyanis csak „fénnyel rendelkezők” érinthetik meg (innen a cím), ám az ilyen személyek ritkák, kb. minden egymilliomodik. Bárki más, aki hozzáér, meghal. A poén azonban az, hogy senki sem tudja magáról, hogy bír e ilyen erővel, amíg meg nem érinti a varázspálcát.

A lényeg, hogy hatalmas üldözés folyik érte, hiszen varázslattal minden kívánságot lehet teljesíteni, de Noomi Rapace gonosz tündéjét leszámítva teljesen feleslegesen, hiszen 99 százalék az esély rá, hogy az illető úgysem tudja majd használni, sőt, bele is hal! Akkor mégis mi értelme az egésznek? Sajnos ez csak egy a film logikai bukfenceinek, azonban szerencsére nincs annyi, hogy az már az élvezhetőség hatására menjen.

A Bright alapvetően szórakoztató, melynek az underground mivoltját nem csak a formátuma, a helyszíne, cselekménye, hanem még a zenéje is adja: igazi gangsztarap és hardcore punk! Az egysoros beszólások működnek, Will Smith ismét a régi formáját hozza és bár a fordulatok gyengék és kitalálhatóak, de legalább nem okoznak fejfájást. Egyszeri, kellemes kikapcsolódást nyújtó mozi. Néha ennyi is elég.

Szerintem: 

Forgalmazó: Netflix




A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: