Kutyák és titkok kritika

Home » Kutyák és titkok kritika

Kutyák és titkok kritika

By |2018-11-03T13:38:53+00:002018 január 15th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , |0 Comments

Kutyák és titkok kritika
A temetetlen múlt, a lezáratlan történelem nekünk, magyaroknak ismerős téma. Lassan harminc év telt el a „létező szocializmus” csúfos bukása óta, de a magyar társadalom, vagy legalábbis egy jelentős részének fejében nem ért megnyugtatóan véget a múlt. Gondolok itt az ügynök-aktákra, vagy a pártállami vezetők felelősségre vonására. Se hely, se alkalom most és itt részletekbe belemenni. Mint ahogy az sem témája ennek az írásnak, hogy a múltat le lehet-e zárni úgy, hogy senki igazságérzete ne csorbuljon. Viszont az biztos, hogy nem magyar és nem is közép-kelet-európai sajátosságról van szó. A Pinochet-diktatúra árnyai még mindig kísértik a chilei társadalmat, a múlt a latin-amerikai országban sem került a helyére. A bűnösök megbüntetése még folyamatban van. (Párhuzam a magyar és a chilei helyzet között hogy mindkét országban „vér nélkül” zajlott a hatalom demokratizálása. Ilyenkor a „leszámolás”, az „igazságtétel” szükségszerűen döcögősebbre sikeredhet.)




Az elsősorban dokumentumfilmes tapasztalattal rendelkező Marcela Said Kutyák és titkok című filmjének témáját a Pinochet-éra máig ható „titkai” adják. A viszonylag fiatal (a diktatúrát gyerekként megélő) Marina (Antonia Zegers) tudni szeretné mit követett el, milyen bűnök nyomják két, számára fontos férfinak a lelkét. A film a női főszereplőre koncentrál, az ő „nyomozását” követi soron, nincs is olyan jelenet, amibe ne szerepelne. A történetben minden megvan, ami egy jó filmhez kell. Szövevényes és sötét múlt, ami utánanyúl az embernek, releváns társadalmi problémák felvetése és szenvedélyes érzelmek (?). Viszont van egy momentum, ami agyonüt mindent. Ez pedig a főhősnő személye.
Kutyák és titkok kritika
Vegyük szép sorba. Adva van egy középkorú nő. Apuci nagyon gazdag, férj is nagyon gazdag. Dolgozni természetesen nem dolgozik. Helyette inkább elegáns partikat rendez. Vagy vásárolgatásból hazatérve a ház előtt, rátenyerel a dudára, hogy a szakácsnő pattanjon minél előbb becipelni a csomagokat. Saját kézzel derogál. Valami bazi nagy, fekete autója van, az indexet soha nem teszi ki kanyarodásnál. (Direkt figyeltem!) Kitalálja, hogy lovaglóleckéket vesz, idejéből és pénzéből futja. Hamar rájön, hogy oktatójának, Juannak (Alfredo Castro) valami ügye van a rendőrséggel. Természetesen (?) neki feltétlenül tudnia KELL, hogy miről van szó. Gyorsan előadja a nyomozást vezető rendőrtisztnek, hogy az ő apja mennyire gazdag és befolyásos, aztán a nyomaték kedvéért, még azt is engedi neki, hogy meghúzza. (Értsd: egy férjes nő szétteszi a lábát egy házas férfinak, csak azért, hogy beleüthesse olyan dologba az orrát, amihez semmi köze.) Közben lombik-programra is jár, de persze – az orvos határozott utasítása ellenére – piál és cigizik, amit persze letagad a kezelések alatt. Nehogy már a magzat egészsége előbbre való legyen annál, hogy ő tequilát vedelhessen! Elenyészően ritka az ennyire irritáló, elkényeztetett, üres életű nőszemély. Aki van, az is a Feleségek luxuskivitelben címet viselő néphergelő műsorban gyülekezik.

A másik főhős, Juan, se sokkal megnyerőbb figura. (De legalább kevesebbet látjuk.) A két főszereplő között barátság, vagy még annál is több bontakozik ki. Elvileg. Gyakorlatban a problémám az, hogy egyikről sem hiszem el, hogy képes az igazán mély érzelmekre. A lovasoktató nagyon kiszámítottnak, nagyon merevnek tűnik. Időnként teátrális kitörésekben, színpadias önsajnálkozásban jelenik meg nála az emoció. Lénye (különösen „elköszönése” a történetből) valahogy a magyar irodalom dzsentrijeit idézi. (Móricz-féle realizmus; nem a mikszáthi, korai romanticizáló vonal.)




A film visszatérő motívuma a „macsó” férfiak, a „patriarchális berendezkedés”, ahol egy nő szava nem számít. Marina apja és férje a nő „feje felett” intézik a cégük ügyeit, holott Marina is tulajdonostárs. A két férfi mégis lekezelő, viccesnek szánt mondatokkal intézik el, ha a főhősnő ágál valamilyen döntés ellen. A téma akár releváns is lehetne. (Ki tudja, talán Dél-Amerikában sokkal inkább, mint hazánkban.) Viszont a probléma élét megint Marina jelleme veszi el. A film 90 perce alatt akkor kerül legközelebb a legszélesebbre vett emberi alkotó tevékenységhez, amikor kiötli, hogy a kutyája születésnapjára rendezett partin mindenki viseljen virágfüzért a nyakában. Meg talán hiszti helyett (vagy legalábbis mellett) konstruktív javaslatokkal is előállhatna, ha nem tetszik valami. Egy biztos: én sem bíznám rá a megélhetésem kulcsát jelentő cégem ügyeit.

A Kutyák és titkok-nak persze megvannak a maga erényei is. Nagyon letisztult, egyedi atmoszférájú alkotást kapunk, a történet lassú, de jól kiszámított ritmusban halad előre. A képi világ megkapó, a címben is szereplő kutyák pedig nagyon édesek. Csak a gazdájuk ne lenne ott a filmvásznon!

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2017. január 11.

Hazai forgalmazó: Vertigo Média




A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: