A legsötétebb óra kritika

Home » A legsötétebb óra kritika

A legsötétebb óra kritika

A legsötétebb óra kritika
Uraim, Önöknek választania kellett a szégyen és a háború között. Önök a szégyent választották. De ezzel nem fogják elkerülni a háborút.” Állítólag ezekkel a szinte prófétai szavakkal fogadta Winston Churchill a müncheni egyezmény aláírása után hazatérő brit politikusokat. Chamberlain és társai engedményeket tettek Németország felé. Sokan (ők maguk is) úgy látták, hogy sikerülhet elkerülni ezzel az újabb háborút. Churchill azonban másként gondolkozott. Ő nem tárgyalni és egyezkedni akart Hitlerrel, hanem odaütni. Vallotta, hogy nincs más lehetőség. Akár mondhatnánk, hogy a történelem őt igazolta. (Ha egyáltalán a történelem igazolt bárkit is bármikor.) A saját korában azonban sokan nem értettek vele egyet, inkább ragaszkodtak volna a békéhez. Egy sablonokhoz szokott rendezőnek adva van a lehetőség, hogy az egykori brit miniszterelnök személyében megteremtse a magányos hőst, akinek a zsebében ott lapul a bölcsek köve, ismeri a nagybetűs Igazságot és mindezt vasakarattal és lángoló szívvel keresztülviszi a gáncsoskodó, értetlen, vagy netán gonosz környezete ellenére is. Imádjuk ezeket a sztorikat, imádjuk a magányos hősöket. De vajon biztosan jó, ha egy történelmi film ennyire lebutított?




Joe Wright A legsötétebb óra című filmje a második világháború kezdetén játszódik. A pár hetet (1940. május) felölelő történet főhőse a frissen miniszterelnöknek kinevezett Winston Churchill (Gary Oldman). A háború elkezdődött, a német tankok megállíthatatlanul törnek előre a kontinensen. Belgium és Hollandia elesett, most Franciaország van soron. Dunkirknél az angol hadsereg 300 ezer katonája rekedt, reménytelen körülmények között. A brit politikai elit úgy véli: tárgyalni kell Hitlerrel a francia földön lévő brit egységek és általában a béke érdekében. Churchill az egyetlen, aki másképp gondolja. Eltökélten hisz abban, hogy a gonoszságot megtestesítő Füherrel nem szabad egyezkedni, hanem fel kell venni a harcot. Véleményével azonban egyedül van és a józan ész is úgy diktálja, hogy a Dunkirknél állomásozó egységek védelme csak tárgyalással lehetséges. (A tavalyi évben Christopher Nolan rendezésében tulajdonképpen A legsötétebb óra történései elevenedtek meg a filmvásznon, csak épp a csatorna túloldaláról. A két film érdekes elegye a következő videó: https://www.youtube.com/watch?v=VNxpyb4BNug)

A film központii alakja Churchill. Szinte végig ott szerepel a filmvásznon, a történet az ő harcát követi nyomon politikai ellenlábasaival és később saját bizonytalanságával. Gary Oldman-en rengeteg áll, vagy bukik. A színész remekül megoldotta a feladatot. Ha kell eltökélt, ha kell érzékelhetjük, hogyan törnek elő belőle a balsejtelmek. A kamera sokszor nagyon közelről mutatja az arcát, vagy csak a szemét. Nem egyszer kizárólag tekintetével közvetíti az érzéseket. Az már nem a színész hibája, hogy a valóban nehéz természetű és bogaras angol államférfi portréját a forgatókönyvíró (Anthony McCarten) időnként „túltolta”.
A legsötétebb óra kritika
Gary Oldman kiváló alakítása viszont sajnos nem elég, hogy elvigye a hátán a teljes filmet. Aki a közelmúltban látta Joe Wright valamelyik filmjét (legyen szó az Anna Karenináról, vagy a Pánról), az tudja, hogy a rendező vonzódik az erős, de időnként a felszínt kapargató emocionális hatáshoz. A legsötétebb óra nem akarja a néző agytekervényeit fárasztani, helyette inkább a zsigeri érzelmeket veszi célba. Nem túl kifinomult módon. Zene, lassított felvételek, vagy e kettő elegye. De a lényegi pont a hős, akinek igaza van, de akinek igazát nem látja be senki a „hatalmasok” közül. Az arisztokraták gáncsoskodnak, nem fogják fel Sire Winston nagyszerűségét. (A végső jelenetekben Chamberlain és Halifax úgy van beállítva, mintha puszta kicsinyeskedésből tennének keresztbe a miniszterelnöknek. Valljuk be, ez azért roppant igazságtalan a két államférfival szemben.) Így a hős kénytelen magányosan harcolni a Gonosz ellen. Esélye nagyon kevés. Félő, hogy elbukik. (Bár ez a klisé nem tud működni tökéletesen, hiszen mindenki tudja, hogy Churchill nem bukott el. Legalábbis 1940-ben még nem.) A racionális gondolkodás nem látszik igazolni őt, de a sziklaszilárd erkölcsi meggyőződését mégsem tudja feladni.




Azért nem teljesen magányos hősünk. Ott áll mellette a Bölcs és Jó Feleség (Kristin Scott Thomas), aki tökéletesen nyugodt (mintha a férje nem mázsás súllyal a vállán kényszerülne létezni) és általános iskola tanítónőket megszégyenítő didaktikussággal tud olyan frenetikus tanácsokat osztani élete párjának, mint például, hogy legyen önmaga. És ott vannak a Nép Egyszerű Fiai és Lányai is. Ők 1940-ben, amikor az emberek emlékezetében még élénken él Ypres és Verdun, teljes szívvel és lélekkel követelik az újabb háborút. És persze ott van a Tiszta Tekintetű Gyermek, aki szintén harcra szólítja Churchillt. Egy romlatlan hatéves pedig nyilvánvalóan csak az igazságot mondhatja ki. Rá kell hallgatni, nem az unalmas vénemberekre, akik csak pár évtizedet töltöttek a politikában és a diplomáciában!

Miként lehetne egy mondatban összefoglalni A legsötétebb óra lényegét? Talán úgy, hogy a Churchill alakjában megtestesülő Jó az egyetlen lehetséges utat választja, felveszi a harcot a Gonosz ellen. Ha tündérmeséről beszélnénk akkor nem lenne ezzel gond. De történelmi filmről van szó, ami minden bizonnyal jóval szélesebb tömegekhez fog eljutni, mint bármelyik minden szakmai igényt kielégítő monográfia. Következtetésképpen jóval több embernek fogja a történelmi múltról kialakított gondolkodását formálni. Ezért nagyon súlyos, hogy Joe Wright filmje lebutít. Persze egyetlen történelmei film esetében sem kérhetjük számon, hogy minél több és minél pontosabb adatot verjen bele a néző fejébe. De egy bizonyos szemlélet elvárható lenne. „Az tanulta meg leginkább a történelmet, aki rájön, hogy valahol mindenkinek igaza van” – mondta egyszer egy történész ismerősöm, nem mellesleg egyetemi tanszékvezető.

Ha Churchill korát alaposan tanulmányozzuk, akkor felmerülhetnek bennünk kérdések. Biztos, hogy a békét propagáló brit elit akkorát tévedett, amikor nemzeti alapon nyugvó határrevíziót támogatott? Nem inkább az első világháborút lezáró béke szülte indulatokat (is) akarták mérsékelni a háború elkerülése érdekében? Tudniuk kellett volna 1938-ban, vagy akár 1940-ben, hogy hova fog „kifutni” Hitler hatalomra kerülése? A Führer gonoszságát egy pillanatig nem szeretném kétségbe vonni. Személy szerint őt joggal lehet Sátánnak kinevezni, de ennél talán érdekesebb az, hogy miként történhetett meg, hogy egy ilyen figura hatalomhoz és mozgástérhez juthatott. Ha pedig ezt megkapirgáljuk, akkor a jogos indulatok, lobogó érzelmek és vulgarizált világkép elegyét kapjuk. Pont azt, ami a Legsötétebb órát is jellemzi. Ezért végletlenül szomorú, hogy egy történelmi film nem tud ennél többet, értelmesebbet nyújtani a számunkra.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. január 18.

Hazai forgalmazó: UIP-Duna Film




A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: