Én, Tonya kritika

Home » Én, Tonya kritika

Én, Tonya kritika

Én, Tonya kritika
Ha másra nem is, a téli olimpiai játékok legalább arra jók, hogy remek önéletrajzi ihletésű vígjátékoknak szolgáltassanak alapanyagot (Eddie a sas, Jég veled!). Jelen alanyunk története is az 1992-es és 1994-es játékoknak köszönhető. Csakhogy míg az említett elődök színtiszta vígjátékok voltak, az Én, Tonya már egy másik dimenziót képvisel. Tény, hogy a készítők nagyban alapoznak itt is a humorra, ám a felszín alatt egy nagyon is drámai műről van szó.



A film Tonya Hardingról, az amerikai műkorcsolya olimpikon életéről, karrierjéről mesél riportszerűen. A résztvevők folyamatosan narrálják az eseményeket és persze többször ellentmondanak egymásnak, letagadnak dolgokat a kamerának. Ennek köszönhetően a teljes igazságra nem is derül fény (ahogyan a valóságban sem), hogy akkor most Tonya mennyit is tudott előzetesen arról, hogy rivális honfitársának a térdét szét fogják zúzni egy ólmosbottal.

Mindez azonban nem is lényeges, mert sokkal izgalmasabb az út, ami odáig vezetett. Tonya karaktere valóban megérdemelt egy filmet, hiszen egy szegény családban felnőtt, anyai szigorral terhelt, erőszakos párkapcsolatban élő nő már önmagában is figyelemfelkeltő, hát, ha még az illető emellett mindent belead abba, hogy olimpikon legyen műkorcsolyában! Hiába a rengeteg geg és helyzetkomikum, igazi szenvedéstörténet ez.
Én, Tonya kritika
Pontosabban egy hibátlan dramedy, amely talán a legnehezebb filmes műfaj, hiszen nagyon könnyen át lehet billenni egyik szélsőségből a másikba. Nem véletlen, hogy ritkán találkozni ilyen filmmel. Az Én, Tonya azonban minden akadályt átvesz és képes egyszerre szólni a szülői elnyomásról, a szegénységről, a családon belüli erőszakról, az élsport követelményeiről, az olimpia álságosságáról (ha csak a negyedik helyen végzel, egy senki vagy), a bukásról és persze a siker kezeléséről. Mindenből akár egy kegyetlen, gyomron vágó drámát is lehetett volna forgatni, de Craig Gillespie (Plasztik szerelem, Frászkarika remake) vette a bátorságot és csavart egyet a filmen azon, hogy mindezt képes volt humoros köntösbe burkolni. Ez a bizarr kettősség pedig meglepően jól is áll a végeredménynek!

Mindehhez persze kellettek meggyőző színészek is, melyek közül a főszereplőt, Margot Robbie-t (A Wall Street farkasa, Öngyilkos osztag) és az ő anyját alakító Allison Janney-t (Juno, A segítség) érdemes kiemelni, kiket nem véletlenül jelöltek idén a film miatt Oscar-díjra. Utóbbi zseniálisan hozza a kérges szívű asszonyt, aki mindenáron bajnokot akar faragni lányából. Egyszerűen félelmetes.
Én, Tonya kritika
Margot Robbie szintén jól hozza a kevés eleganciával bíró kemény nőt, ám egyúttal pont ő a leggyengébb pontja is a műnek. Hiába a smink és az igyekezet, egy 27 éves nőből akkor se lehet sem 15 évest, sem 44 évest varázsolni. Még szerencse, hogy azért nagyrészt Tonya 23 éves karakterét alakítja, de akkor sem a figurát látom a vásznon, hanem egy tehetséges színésznőt munka közben. Ettől függetlenül sikerült elfeledtetni velünk azt a dögös szexbombát, akit A Wall Street farkasában megismerhettünk és már azért ez sem kis teljesítmény.

Az Én, Tonya című filmet mindenesetre látni kell, mert amellett, hogy fontos problémákkal foglalkozik, még hitelesen szórakoztat is. A tanulságot azonban nehéz lesz levonni, vagy legalábbis fájni fog, mint egy bezúzott térdkalács.

Szerinetm:

Hazai bemutató: 2018. február 1.

Hazai forgalmazó: Vertigo Média



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: