A víz érintése kritika

Home » A víz érintése kritika

A víz érintése kritika

A víz érintése kritika
A víz érintése az egyik leggyönyörűbb film, amit az elmúlt években láttam, ezt muszáj leszögeznem már így a kritika elején. Egy fantasy bőrbe bújtatott csodálatos romantikus alkotás. Így, aki az előzetes alapján arra számít, hogy ez egy sötét hangulatú, pörgős thriller lesz az csalódni fog. Természetesen vannak benne izgalmas részek, 18+-os jelenetek és szinte mindegyik filmes műfajba belekóstol egy kicsit, de mikor felállunk a moziszékünkből nem ezek maradnak meg igazán, hanem kicsit olyan, mintha a föld felett lebegnénk fél méterrel. Szívmelengető, szentimentális és rendkívül érzelmes film, ami remélem minden néző szívét megnyeri majd magának.



Őszintén megmondom, hogy Guillermo del Toro-tól nem számítottam egy ilyen stílusú filmre, mint A víz érintése. Természetesen már korábbi alkotásaiban is megpendítette az érzelem húrjait (Faun labirintusa, Hellboy., Crimson Peak), de legújabb filmjében egyszerre idézi meg a klasszikus musicaleket, a némafilmek világát, és a mozi hőskorának szerelmes filmjeit. Egyszerűen minden képkockán átüt, hogy ez a film egy menthetetlenül romantikus lélek remekműve. Úgy gondolom nagyon-nagy bátorság volt elkészíteni ezt a filmet, mivel az emberek nagy többsége már elszokott attól, hogy a szó klasszikus értelmében vett romantikus alkotást lásson a vásznon, és itt nem csak a szerelem bemutatására gondolok, hanem az egész hangulatra, a zenére, a színekre. Valószínűleg az átlagnézőnek „sok” lesz, ami ebben a filmben van (romantika, erőszak, vér stb.), de aki egy kicsit is képes nyitott lenni és megkeresni az elfeledett/elrejtett gyermeki énjét az képes lesz befogadni A víz érintését. Sőt! Nem csak befogadni, hanem együtt lélegezni vele.
A víz érintése kritika
A víz érintése sok mindenről szól: szerelemről, szeretetről, elfogadásról, magányról és kitaszítottságról. A film összes szereplője valamiért a társadalom peremére szorult, és a „normális” emberek szinte már úgy tekintenek rájuk, mintha szörnyszülöttek lennének és nem emberi lények. Emiatt az összes karakter nagyon magányos, ez alól nem kivétel a film rosszfiúját játszó Michael Shannon sem. Mindegyikőjüknek szánalmas kis élete van, amit néha beragyog egy-egy reménysugár. Pedig szinte az összes szereplő rendkívül szeretetreméltó és óriási szívvel vannak megáldva, de valamiért nekik nem adatott meg az, ami másnak igen: a boldogság. Emiatt fájdalmasan szép az ahogy a néma takarítónő, Elisa beleszeret a munkahelyén rejtegetett kísérleti alanyba. Úgy érzi, hogy ez a „szörny” és ő rokonlelkek, mivel mindketten kitaszítottak és mindenki csak azt látja, hogy miben mások, nem pedig azt, hogy ők is ugyanolyan érző lények. Tudom ez nem egy nagy mondanivaló és klisés is, de ahogy tálalva van az egyszerűen magával ragadó, elhiszünk minden egyes szót és szurkolunk hogy ez a szürreális és bizarr szerelem beteljesedjen.
A víz érintése kritika
Mindez nem működhetne a nagyszerű színészgárda nélkül. Az összes színész egytől-egyig olyan alakítást tesz le az asztalra amitől élővé, igazivá válik a film. Hasonlóan igényes színészi munkát a Három óriás plakát Ebbing határában című filmben láttam mostanában, ami nagy ellenfele lesz az idei Oscar-díjátadón A víz érintésének. Aki viszont méltatlanul kimaradt ebből a díjesőből az Michael Shannon, ő szintén megérdemelt volna egy jelölést az akadémiától, mivel olyan elemi erővel formálja meg a ráosztott negatív karaktert, hogy tényleg elhisszük bármilyen aljasságra képes, és gyakorlatilag olyan, mintha nem is lenne lelkiismerete. Mindemellett az ő szájába adták a 60-as évek fehér lakosságának – főleg férfiak – világnézetét, gondolkodásmódját, ami szintén visszataszítóvá teszi az amúgy sem szimpatikus karaktert.

A többi mellékszereplő szintén remekel, Richard Jenkins homoszexuális festője ugyanolyan telitalálat, mint az Octavia Spencer által alakított szószátyár Zelda. De a film igazi aduásza az Elisát játszó Sally Hawkins. Az Oscar-díjat valószínűleg Francis McDormand fogja kapni, de nekem Hawkins játéka mégis jobban tetszett. Annyira egyszerűen, letisztult eszközökkel mutat be minden érzelmet, hogy legszívesebben megölelnénk. Már ahogy megjelenik a vásznon, az egész lénye és jelenléte annyira bájos, hogy rögtön a szívünkbe zárjuk, pedig az egész film alatt szinte nem szól egy szót sem, mindent arcjátékával mesél el. Nem tudom, hogy Sally Hawkins milyen ember lehet a való életben, de ami a vásznon átjön – ártatlanság, tisztaság, kedvesség – azt annyira hihetően adja vissza, hogy eszünkbe sem jut, hogy egy színésznőt látunk munka közben, hanem olyan mintha egyé vált volna a szereppel, és csak Elisa létezne.
A víz érintése kritika
Azt hiszem már eleget dicsértem a filmet, így befejezem inkább a kritikát. A víz érintése egy különleges alkotás, ami nem mindenkinek való. Olyan mozinézőknek ajánlom, akik szeretik, ha valami egyedi és szeretik a meséket is, mert ez végülis egy mese felnőtteknek. Egy gyönyörű, felemelő romantikus mese, ami kell az ember lelkének, a sok komoly/komolykodó film mellett. Jól esik látni egy ilyen gyöngyszemet, ami kicsit kiszakít minket a valóságból, és elhiteti velünk, hogy csodák igenis léteznek, mint például ez a  film.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. február 22.

Hazai forgalmazó: Fórum Hungary



A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: