A szelíd teremtés kritika

Home » A szelíd teremtés kritika

A szelíd teremtés kritika

By |2018-11-03T13:33:32+00:002018 március 6th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , |0 Comments

A szelíd teremtés kritika
Ha létezik olyan, hogy „nagyon orosz”, akkor Szergej Loznica A szelíd teremtés című filmje az. Vodka, savanyú uborka, kicsinyes bürokraták, emberi jogok semmibe vétele, nosztalgia a szovjet idők után és nacionalizmussal megturbózott humanizmus. A koktél bő egy óráig működőképes, de aztán a film elkezd az unalomba fulladni, a két és fél órás játékidő kifejezetten rosszat tesz a filmnek.

Elöljáróban egy nagyon fontos dolog. Több helyen írták, hogy A szelíd teremtés egy Dosztojevszkij kisregény adaptációja. A kijelentés nagyon meglepett, hiszen az említett irodalmi mű főszereplője egy szegény sorsú varrónő, aki boldogtalan házasságából az öngyilkosságba menekül. (Természetesen egy szentképet szorít a szívéhez miközben a halálba ugrik. XIX. századi orosz regényhősnőknél ez így illik.) Külföldi oldalakon utána olvasva kiderült, hogy csak véletlen egyezésről van szó a cím azonosságát illetőleg.

Az 1876-ban született kisregény történet csupán annyiban emlékeztet Loznica alkotására, hogy mindkettőben nő a főszereplő. A szelíd teremtés (mármint a film) egy Isten háta mögötti faluban kezdődik, valahol Oroszországban. Egy harmincas éveiben járó nő (Vasilina Makovtseva) visszakapja azt a csomagot, amit férjének küldött a börtönbe. Nem érti a dolgot, szeretné megtudni miért jött vissza küldemény és egyáltalán mi van a férjével. Ezért beutazik a városba. Viszont segítség és válasz helyett a legkülönbözőbb atrocitásokat és önkényeskedéseket kell elszenvednie a hatóságoktól.

A szelíd teremtés egyetlen emberre fókuszál, a főhősnő végig jelen van, minden jelentben látható. Mégis nagyon keveset tudunk meg róla, még a keresztneve sem hangzik el. (Mint ahogy nem derül fény arra, hogy miért került börtönbe a férj. De az biztos, hogy a feleség szilárdan hisz az ártatlanságában.) Viszont jelleme élesen elüt a folyton csacsogó, minden lében két kanál környezetétől. Rajta kívül nagyjából minden szereplőnek közléskényszere van, folyamatosan beszélnek és hol jó-, de inkább rosszindulattal kommentálják a főhősnő kálváriáját. A szótlan, de küldetéséhez sziklaszilárdan ragaszkodó nő karaktere sokáig megrendítő és pozitív marad, de az elnyújtott játékidő végére kezd kifulladni. A folyamatos néma magába zárkózás, a sokszor szótlan engedelmesség egy idő után irritáló.
A szelíd teremtés kritika
Viszont a bürokrácia, a szemétdomb kis kakasait eljátszó hivatalnokok ábrázolása elsőrangú. Emlékezetes mozis élményeket adnak ezek a jelenetek, de azért az ember reménykedik, hogy bizonyos dolgok azért el vannak túlozva. (Sajnos nagy esélyt adok annak, hogy nem….) A legszomorúbb az emberi jogi aktivisták irodája. A főhősnő hozzájuk fordul, tőlük remél segítséget. Viszont talán amolyan „szovjet beidegződésként” ők sem képesek egyenlő partnerként bánni a bajba jutott feleséggel. „Ezen a vonalon” nagyon erős a film. A hatvanas évek Szovjetuniójának a hangulatát árasztja, csak a vörös csillagok tűntek el mindenhonnan. (A Marx utca és a Sztálin hős szovjet tankjait dicsőítő dal azért maradt…)

Figyelemreméltó, hogy milyen jól illeszkedik egymáshoz a poszt-szovjet atmoszféra és a film utolsó negyede. A nő felszáll a trojkára, ami az orosz tajga nyírfákkal tarkított fenyőfái között álló parasztházikóba viszi. Az itt felbukkanó szereplők szájából pedig olyan gondolatok hangzanak el, amiket tényleg akár Dosztojevszkij hősei is mondhattak volna.

Még egy momentumra hívnám fel a figyelmet. Olyan valamire ami a film nagy erőssége és végzete egyben. A szelíd teremtés nagyon lassú és a maga módján nagyon eseménytelen film. Történet pár mondatban összefoglalható, vontatottan halad előre. De közben nagyon sok minden történik, ami nem tartozik szorosan a „sztorihoz”, mégis érdekes és figyelemfelkeltő. A főhősnő két megmozdulása között nem üresjáratok vannak, a háttér történéseire is érdemes odafigyelni. Legalábbis egy darabig. Viszont úgy kilencven perc után ezek kifulladnak és szép fokozatosan, de biztosan az unalom lejtőjére kerül az alkotás. Ami másfél óráig színtiszta élvezet, az majdnem három óra alatt kínlódásnak és erőlködésnek hat. Nagy kár érte.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. március 1.

Forrás és fotó: Vertigo Média

A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: