Láthatás kritika

Home » Láthatás kritika

Láthatás kritika

By | 2018-05-11T12:53:22+00:00 2018 március 9th|Categories: Kritika|Tags: , , , , |0 Comments

Láthatás kritika
A család rendkívül zárt rendszer. A külvilág szeme nem igazán képes észrevenni, ha valami nincs rendben. A szomszéd olyan rendes embernek látszik, hiszen mindig előre köszön. És tegnap is segített felcipelni a szekrényt a harmadikra. Lehetetlen, hogy egy ilyen ember verje a családját. A szomszédasszony is milyen szerető anya, hiszen tegnap is levitte a játszótérre a gyerekeket. Nem létezhet, hogy lelkileg terrorizálja és az apja ellen neveli őket! Külső szemlélőként szinte lehetetlen „igazságot tenni”, valamelyik fél mellé állni, amikor egy pár (sok esetben gyerekes pár) szétválik. Mindkét félnek megvan a maga verziója, mi pedig nem látunk úgy bele a dolgokba, hogy véleményt alkothassunk. Létezik olyan, hogy valaki a pozíciójából fakadóan mégiscsak kényszerül erre. Például egy bíró, aki gyerek-elhelyezési ügyekben dönt.

Az elsőfilmes Xavier Legrand kemény és viszonylag ritkán érintett témát vitt a mozivászonra. A Láthatás főszereplője egy válófélben lévő házaspár. Miriam (Lea Drucker) szeretné elérni, hogy Antione-t (Denis Menochet) fosszák meg a tizenegy éves fiúk felügyeleti jogától. Nagyobbik gyerekük, Joséphine (Mathilde Auneveux) már nagykorú. Ő nem akar találkozni az apjával és erre a bíróság sem kötelezheti. Julien (Thomas Gioria) viszont „vita tárgyát” képezi. A fiú levelet ír, hogy fél az apjától és nem akarja látni. Az exfeleség is a volt férj erőszakos természetére hivatkozik. Különböző eseteket sorol fel, amik Antione veszélyességét igazolják. A férfi szerint volt neje hazudik, és módszeresen ellene neveli a két gyereket.
Láthatás kritika
Hiába tekinthetjük „szárnypróbálgatásnak” Xavier Legrand filmjét, nagyon mély és nagyon igényes alkotás született. A Láthatás rendkívül erős hatást tesz a nézőre, szinte rákényszeríti a gondolkodásra. A „titok kulcsa” a film felépítése. A kezdet, a hosszúra nyúlt első jelenet a bíróságon játszódik. A bírónő elmondja a tényállást, a két fél ügyvédei pedig felhozzák a maguk érveit, bizonyítékait és kérdéseket tesznek fel. Tények (vagy tényként tálalt) állítások hangzanak el. Sokszor ellentmondanak egymásnak. Az igazságot képviselő bírónőnek pedig döntenie kell. Vajon hogyan tört el a nagyobbik gyerek keze? Az apa verte meg, vagy a tornaórán szenvedett balesetet? Hogyan értelmezzük azt, hogy az apa napokat töltött autójával a volt anyós és após háza előtt? Ezt minősítsük zaklatásnak, vagy csak egy kétségbeesett apa próbálkozásának, hogy láthassa a gyerekeit? A két ügyvéd mondja és mondja a saját érveit. A nézőben pedig egyre nő a bizonytalanság, egyre kevésbé merne állást foglalni valamelyik fél mellett.

Aztán a történet folytatódik tovább a bíróság épületeinek falain túl. A kilencven perces játékidő alatt pedig a néző fokozatosan ráébred, hogy kinek van igaza. Kénytelen fájó szívvel az egyik fél mellé állni. (A „fájó szívvel” és a „kénytelen” szavakat azért használom, mert mindenkinek az lenne a legjobb, ha mindkét szülő méltó lenne a gyerekek nevelésére. A Láthatásban viszont egyikőjük tökéletes pszichopata.) A film zsenialitása abban (is) rejlik, hogy lassan és fokozatosan ébreszti rá a nézőt arra, kinek van igaza. Hiszen bizonyos dolgokat kétféleképpen is lehet értelmezni. Több olyan része is van a filmnek, amikor nem tudjuk eldönteni, mi vezérli az egyik felet. A gonoszság, vagy csak a mindannyiunkban ott lévő „gyarlóság”? Például mindannyian tudjuk, hogy a gyerek számára káros és fájdalmas, ha az egyik szülő szidja előtte a másikat. De mi van, ha ebben a szülőben jogos és átélhető indulatok munkálnak volt párja iránt? Akkor talán nem a gonoszság, hanem a pillanatnyi gyengeség az oka, hogy kicsúszik egy-egy vállalhatatlan mondta a száján.
Láthatás kritika
A néző tehát kapkodja a fejét, próbálja értelmezni a szereplők cselekedeteit és hol az egyik, hol a másik fél pártjára áll. Aztán fokozatosan kikristályosodik az igazság előtte. A legvégső jelentben már tudja hova álljon szívvel és lélekkel. Abban az utolsó negyedórában, amikor jobban szorítottam a szék karfáját és magasabban volt az adrenalin szintem, mint bármelyik akciófilm „végső leszámolása” során. Pedig csak olyan dolgot láttam, ami a bűnügyi statisztikák szerint viszonylag gyakran megtörténik. Nemcsak Franciaországban, hazánkban is.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2018. március 15.

Hazai forgalmazó: Mozinet



A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: