Ready Player One kritika

Home » Ready Player One kritika

Ready Player One kritika

Ready Player One kritika
Mit teszel, ha az életed teljesen kilátástalan egy ellenséges környezetben? Elmenekülsz egy képzeletbeli világba, ahol bármi megtörténhet! Nagyjából ez volt anno az Álomháború koncepciója, amely igazi „geek-agymenést” ígért, de helyette egy súlytalan „geek-pornó” lett belőle. Lényegében ugyanerre épít a Ready Player One is, csak okkal okosabban és sokkal stílusosabban, nyakon öntve több hektoliternyi nosztalgiával. Utóbbi miatt ráadásul erős volt a gyanú, hogy a film mindezt csupán eszközként fogja használni a nézőtábor kiszélesítése végett, de végül nem így lett.



A történet ugyanis a nem túl távoli jövőben, 2045-ben játszódik, amikor is az emberiség már túlesett egy újabb világháborún, a belőle eredő mélyszegénységet pedig mindenki igyekszik egy virtuális valósággal operáló online játékkal túlélni. Mindezt tessék szó szerint is érteni, ugyanis a játékban használt virtuális fizetőeszköz igazi pénz, így egy csatában szerzett „halállal” könnyen elveszítheti az ember a megtakarításait. Hősünk, Wade (Tye Sheridan) is egy nehéz sorsú fiatal, aki az egész életét ebben, az Oázisnak keresztelt világban tölti azzal a céllal, hogy az elhunyt alapító által hátrahagyott feladványokat megoldva tegyen szert akkora összegre, hogy annyi nulla ki se férne ide.
Reday Player One kritika
A rejtvények megoldásában segítségére lesznek (virtuális) barátai és egy lány is, akibe természetesen rögtön beleszeret, vélhetően azért, mert ő lehetett kb. az első lány, akivel szót értett. Igen, szögezzük is le gyorsan, hogy a film romantikus szála majdhogynem olyan erőltetett és esetlen, mint A klónok támadásáé. Ugyanez a helyzet a főgonosszal is, a Ben Mendelsohn által alakított gátlástalan üzletemberé, aki csak még több hatalmat és pénzt szeretne, aminél sablonosabbat el sem tudnék képzelni. Pedig egy ilyen történetben lehetett volna valamiféle neohippi is, aki le akarja rombolni az egész Oázist, hogy az emberek visszatérjenek a természetbe, esetleg egy „kultúrfasiszta”, aki fájlalja, hogy már senki se olvas, hallgat vagy néz olyan klasszikusokat, mint Gogol, Vivaldi vagy Bergman.

Mert igen, a film elsősorban egyfajta esszenciája az elmúlt kb. 60 év popkultúrájának, legyen szó akár zenéről, könyvről, filmről, játékról vagy sorozatról. Ráadásul ez alatt nem csak a nyugati, hanem a távol-keleti popkultúrát is lehet érteni. Ez a fajta rajongás azonban nem csak a narratívában van kissé túltolva, hanem magában a vizuális megjelenítésben is. A látványos és valóban grandiózus tömegjeleneteknél ugyanis annyira tömény élményben van része a nézőnek, hogy esélye sincs felfognia a látottakat, mintha csak a párizsi Louvre-t kellene tíz perc alatt bejárni.
Reday Player One kritika
Ettől függetlenül az erre fogékony nézők – mint én is – maximálisan ki lesznek elégítve. Itt akkora a homage, hogy a fal adja a másikat, mi több, még rétegelve is megjelenik, amikor homage-al reflektálnak egy másikra, az egyszerűen könnyfakasztóan gyönyörű. Ahogyan az is, amikor a játékidő közepén konkrétan képesek voltak átemelni egy teljes díszletet (zenével együtt!) egy régi klasszikusból!

Ugyanakkor mégsem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy bár a film végső mondanivalója – ami egyből sejthető – kifejezetten jó szándékú, az odáig vezető út azonban abszolút ellentmond annak. A győzelemhez ugyanis az kellett, hogy az ember töviről hegyire megismerjen egy kvázi pop-ikont, majd a saját élete nagy részét egy virtuális világban élje le, a kultúra pedig legyen könnyen fogyasztható, a „tömeg” ízlésére szabva. Nem egy ilyen szép új világról írt anno Huxley, amelyben mindenki mesterségesen boldog?

Mondjuk ki nyugodtan: a Ready Player One egy habkönnyű, ám annál szórakoztatóbb, vagány, magas fordulatszámon pörgő film, ami olyan tisztelettel és ismerettel van a popkultúra iránt, melyet jó sokáig nehéz lesz lekörözni. A történet ugyan suta, de legalább egy percre nem laposodik el, a humora pedig kifejezetten kellemes. Külön dicséretet érdemel az Ernest Cline könyvéből dolgozó Steven Spielberg, kinek sikerült visszafognia magát, hiszen ennél sokkal jobban is utalgathatott volna saját életművére is, de jószerivel beérte egy elegáns Jurassic Park-megidézéssel. Mekkora önmérséklet! Respect!

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. március 29.

Hazai forgalmazó: InterCom




A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: