Ghostland – A rettegés háza kritika

Home » Ghostland – A rettegés háza kritika

Ghostland – A rettegés háza kritika

By |2018-06-28T01:32:10+00:002018 április 20th|Categories: HorrorAddicts, Kritika|Tags: , , , , , , , |0 Comments

Ghostland – A rettegés háza kritika
Az előítélet csúnya dolog. Nem szép és mi több, nem ajánlatos egy filmet, könyvet, sorozatot vagy bármilyen más kulturális terméket pusztán a neve, alkotója vagy a reklámja miatt leírni. Igaz, nehéz igazságot tenni sok esetben, hiszen ki az, aki úgy ül neki egy Transformers 5-nek, hogy az most majd biztos mélyebb és sokrétegűbb lesz, mint elődjei? Ahogyan a Szürke ötven árnyalatát is nyugodtan lehet fenntartásokkal kezelni, hogy a szerelem definiálására tényleg ez a mű lenne-e a legalkalmasabb.



Eme gondolatmenet mentén érdemes megállnunk a Ghostland – A rettegés háza c. horrornál. Már az eredeti „anyacím”, a Ghostland is egy B-kategóriás, fillérekből leforgatott trasht sugall, de a hozzá tolt sablonos magyar alcím, amiből már legalább kettő van (hello Darkness, hello Amityville Horror remake) is azt üzeni, hogy „menekülj!”. Józan paraszti ésszel talán még én se ültem volna be rá, de aztán kiderült, hogy nem más rendezte, mint a Mártírok és A magas ember ördögi zsenije, a francia Pascal Laugier!

És itt jön a pozitív előítélet! Amikor azt feltételezzük egy művészről, hogy sosem tévedhet, pedig hát Tarantinónak is van már egy Halálbiztosa. A Ghostland ennek megfelelően… nos, méltó a nevéhez. Mocsok egy film, csak sajnos nem a jó értelemben. Ilyen ócskaságokat még elsőfilmesek is álnéven mernének kiadni. Hogy mi ment ennyire félre? Majdhogynem minden, még maga a történet se túl izmos.

Anyuka és két tinédzser lánya éppen beköltözik az elhunyt nagymama semmi közepén levő házikójába, ami kívülről és belülről is olyan, mintha lakberendezőnek Wes Cravent és Tim Burtont kérték volna fel. Én felnőtt férfiként se szívesen aludnék ott egy napot sem, nemhogy évekig ott élni, de anyuka roppant pozitív. Egészen addig, amíg egy őrült nőszemély a nagydarab visszamaradott fiával rájuk nem tör. Ez a jelenetsor egyébként a film csúcspontja, itt még érezni Laugier tehetségét a tömény brutalitással és fékevesztett őrülettel. Tart is kb. 10 percig, hogy aztán a cselekmény fogjon egy 180 fokos fordulatot és beleálljon a földbe.

A Mártírok többek között azért is lett zseniális, mert abban a horror három szubzsánere követi egymást gyönyörűen összefűzve, igazi műfaji bravúr. A rendező megpróbálta ismételni önmagát, csak éppen a kívánt slasher-pszichothriller-rape/revenge trió helyett valami félig átsütött katyvasz lett a végeredmény. Se íze, se bűze, pedig próbálkozik szegény, csak éppen a dialógok ostobák, a fordulatok kiszámíthatóak, a kivitelezés pedig harmatos. Könyörgöm még a jump scare-ek is bénák!

Mi több, igazából már a castingnál elvérzett minden komolyan vehetőség, hiszen szegény Emilia Jones hiába 16, ha a vásznon 20-nak néz ki, és így abszolút hihető az, hogy a filmben most először menstruál. Arról nem is beszélve, hogy a nővérét alakító 21 éves (!) Taylor Hickson meg még fiatalabbnak is néz ki nála! Ezek apróságoknak tűnnek, de borzasztóan zavaróan hatnak az emberre. Ahogyan a nem túl igényesen kivitelezett maszkmesteri munka, az inkább röhejes, mintsem félelmetes játékbabák és az altató, unalmas atmoszféra is.

Az pedig már tényleg cinkes, hogy a filmben többször is istenítik Lovecraftot, de műveire semmiféle intertextuális utalás nincs, mi több, a mű inkább hajaz a Texasi láncfűrészes mészárlás és a Halálos hallgatás szerelemgyerekére, mínusz feszültség és félelemkeltés. Meg jó sztori. Meg úgy kb. minden. Kerülni messziről!

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. április 19.

Hazai forgalmazó: ADS Service

A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: