Színpadon az életem kritika

Home » Színpadon az életem kritika

Színpadon az életem kritika

By | 2018-05-15T13:04:12+00:00 2018 május 15th|Categories: Kritika|Tags: , , , , |0 Comments

Színpadon az életem kritika
A gyerekkori traumák; a szülőkkel való rendezetlen kapcsolat, a megértés hiánya, az értéktelenség és abnormalitás konstans érzése felnőttkorban is nyomasztja a lelket. Egy művész abban az „előnyben” van, hogy a maga eszközeivel megjelenítheti a fájdalmát, ezzel segítve a feldolgozás folyamatát. Martin Clement (Finnegan Oldfield), a Színpadon az életem főhőse egy színdarab megalkotásával és főszerepének eljátszásával próbál túljutni a lelkét rágó emlékeken. Anne Fontaine filmje sokak érdeklődésére számot tartó, akár trendinek is nevezhető témát dolgoz fel, de művészi élmény szempontjából ez mit sem ér, ha az alkotás a felszínen marad és képtelen elrugaszkodni az önnönmagával nagyon elégedett, a szűk környezetén túl nem látó értelmiség sablonjaitól.



A Marvin Bijoux néven született Martin Clement számára fájdalmas gyerekkor jutott. Apja és anyja megértés és szeretet nélkül nevelik. Ráadásul a fiú kiskamaszként érzi, hogy „valami nincs rendben” vele. A homoszexuális tinédzser egyedül marad vívódásaival, környezetével képtelen megosztani azt, ami belülről feszíti. De szerencsére megérkezik a mentőangyal Madeleine Clément (Catherine Mouchet), az iskola új igazgatónőjének személyében. A tanárnőnek köszönhetően kezd Matrin érdeklődni a színjátszás iránt, tehetségének révén egyenes út vezet számára a Színművészeti Egyetemig. Az új közegben fokozatosan megnyílik, felvállalhatja „másságát”, illetve egy színdarab megalkotásába is belekezd, traumatizált gyermekkorát kívánja kiírni magából.
Színpadon az életem kritika
A Színpadon az életem legnagyobb hibája (akár írhatnám azt is, hogy legirritálóbb pontja) a már említett sablonosság, a kulcsszereplők szájbarágós, didaktikus módon lebutított jellemei. Dany, a főhős apja (Grégory Gadebois) a falusi bunkó ideáltípusa. Otthon alsógatyában jár, non-stop sört vedel, tekintélyelven nevel, ostoba és nevetséges módon rasszista – és természetesen homofób. Mert a falusi proli, bunkók már csak ilyenek, ezektől mást nem is lehet várni.

Martin viszont nem ragad le ebben az ótvar, elmaradott környezetben. Szerencsére felkerül Párizsba, a fény városába, ahol minden más, mint lent Mucsán. Emelkedett és kifinomult emberek között mozoghat. Persze beilleszkedni nem olyan könnyű, hiszen az alacsonyabb kaszthoz tartozó családjában krumpli evéshez szokott, nem osztrigához, sőt még a köpülni szót is a szájára veszi, holott tudhatná, hogy ezeket a kifejezéseket a plebszen kívül senki nem érti.

A vidéki, tanulatlan embereket mélységesen lenéző látásmód után már csak unott ásítással nyugtáztam az a tényt, hogy Martin szellemi útkeresése, lelki öngyógyítása nem állt össze egységes egésszé. Talán azért, mert egyénisége, karaktere nagyon kidolgozatlannak tűnik. Nem igazán lehetséges azonosulni vele, vagy tényleg mélyen megérteni őt. Mindig csak egy jellemvonása van kiemelve, a bemutatott életszakasziban pár tulajdonság jellemez. Kiskamasz énéről megtudjuk, hogy félénk, meg nem értett, és magányos. Aztán jön a barátnő. (Martin passzív beletörődéssel veszi tudomásul, hogy egy iskolatársnője „felszedi magának”.) És vele együtt pár jelenet, ami olybá tűnik, mint egy oktatófilm, ami meg akar győzni minket: a cél nélkül lézengő, elhanyagolt fiatalok inni fognak, cigiznek és a társadalmi nihilizmus útjára lépnek. (Amúgy elég furcsa, hogy a mindenki által csúfolt Martinból nagy hirtelen micsoda központi ember lesz a kortárs közegben minden ok és átmenet nélkül.) A párizsi útkeresés lépcsőfokait inkább nem írom tovább, pedig ott sem áll össze egy koherens egésszé a film és mondanivalója.
Színpadon az életem kritika
Más kritikákba belepillantva azt gondolom, hogy egyedül, de legalábbis kisebbségben leszek negatív véleményemmel. Talán pont a téma miatt sokak tetszését el fogja nyerni a film. A másság miatti kirekesztés, az intolerancia valóban elítélendő dolgok, boldogabb lenne nélkülük a világ. A Színpadon az életemmel alapélményként egy nagy kérdés munkál bennem: hogyan akar megértést és elfogadást hirdetni egy olyan film, ami a „prolit” csak és kizárólag nevetséges karikatúraként hajlandó láttatni.

Hazai bemutató: 2018. május 3.

Hazai forgalmazó: Cirko Film



A Te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: