Három hegycsúcs kritika

Home » Három hegycsúcs kritika

Három hegycsúcs kritika

By |2018-11-03T13:21:22+00:002018 május 18th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , |0 Comments

Három hegycsúcs kritika
A hegyek különleges helynek számítottak és számítanak az emberek képzeletében. „Felsőbb világként” voltak számon tartva, szellemekkel és istenekkel népesítették be, vagy olyan helynek tartották számon, ahol az ember (távol az „alsóbb világ” zavarától) megszabadulhat mindenféle elvárástól, megjátszástól és rossz berögződéstől, végre-valahára szembe találkozhat önmagával. Az irodalom (pl. Thomas Mann: Varázshegy) és a filmtörténet (pl. Túl a barátságon) egyaránt meglovagolta ezt az képzetet. Jan Zabeil Három hegycsúcscímű filmjének hősei szintén a hegyek közé mennek, hogy tisztázódhassanak a köztük lévő viszonyok, feketén-fehéren kiderüljön, mit is éreznek egymás iránt.



Lea (Bérénice Bejo) kisgyerekes anyaként hagyta el férjét, miután egymásba szerettek a hegymászó Aaronnal (Alexander Fehling). Együtt indulnak nyaralni az Alpok egy menedékházába, ahova magukkal viszik a nő kisfiát, Tristant (Arian Montgomery) is. Aaron mindent megtesz, hogy összebarátkozzanak a gyerekkel, igyekszik a kedvébe járni. Ideig-óráig úgy látszik, hogy sikerül kettőjük között jó kapcsolatot kialakítani. De aztán Tristanból fokozatosan előtörnek az indulatok.
Három hegycsúcs kritika
A Három hegycsúcs elsősorban a férfi főszereplőre koncentrál. Aaron első pillanattól kezdve szimpatikus a nézőknek, nagyon könnyű pozitív érzésekkel viseltetni iránta. Látszik rajta, hogy magas elvárásai vannak saját magával szemben, próbál nagyon jó „apa” lenni. (Elég nagy szó egy gyermektelen férfitól.) De a helyzet túl sok neki, lassan felőrlődik. A film tulajdonképpeni fő szála az, hogy a szereplők által magukra erőltetett „jópofizás” miképp semmisül meg. A hősök magukkal szembeni illúziókon alapuló elvárásait a hegyek között fokozatosan felváltja a lecsupaszított, rideg „valóság”. A Három hegycsúcs története roppant vontatott és roppant lassan halad előre. (Többek között) pont ez biztosítja, hogy átérezhessük azt az őrlő feszültséget, amit Aaron érezhet, miközben egyre inkább ráébred, hogy a Tristan elfogadásáért folytatott harc megnyerhetetlen a számára. De lassan-lassan ugyanilyen idegőrlővé, szinte „vészharanggá” változik a kisfiú telefonjának újra és újra megszólaló csengőhangja – hiszen a néző jól tudja, hogy az apa keresi ilyenkor a gyerekét.

Aaron mellett Lea „elhanyagolt” szerepet kap, de ez most az egyszer nem probléma. Az elvált anya figurája nagyon sok új szempontot emelhetne be a filmbe. A nő bűntudata (hiszen megcsalta a férjét, aki különben „jó apa”), egyensúlyozása a fia és a párja között, illetve a gyerek számára érthetetlen felnőtt kapcsolatok elmagyarázhatatlansága csak villanásszerűen bukkan fel a filmben. De az a Három hegycsúcs javára válik, hiszen ennek ellenkezője nagyon zsúfolttá tenné a filmet.
Három hegycsúcs kritika
Maga a helyszín – a hegyek – nagyon erős atmoszférát adnak az alkotásának. Erre még „rájön” az is, hogy a sziklák elhagyatott világa biztosítja a (talán nem eredeti, de) nagyon hatásos és nagyon mélyen bennünk gyökerező, szinte népmesei szimbólumrendszert. A három hegycsúcs maga a három főszereplő. Kővé váltan állnak egymás mellett, érzelmeik kimutatásában egymás felé lehetetlenné válik. A helyzet egész egyszerűen megakadályozza, hogy nyissanak egymás irányába. De ugyanilyen hatásos az a jelenet, amikor Tristan és Aaron egymást keresik, egymás nevét kiabálják. A visszhang miatt nem tudják beazonosítani merre, kell elindulni a másik felé. A két ember „lelki síkon” talán pont ugyanígy közeledne egymáshoz, de fogalmuk sincs, merre induljanak, tehetetlennek érzik magukat abban, hogy eldöntsék melyik a helyes irány.

Gyakorló szülőként azért két dolgon nagyon nem tudtam túllépni, akármennyi pozitívumot is találtam a filmben. Egyrészt nem szexelünk gyerekkel egy szobában, még ha az esetleg alszik is. Ez alap. Vagyis talán inkább az lenne. A másik az (ezt magashegyi túrázásban valamennyire tapasztalt emberként is írom), hogy nem viszünk fel háton egy gyereket (vagy bárki mást) olyan helyre, ahova magától nem tudna felmenni. Hegyek között bármikor megtörténhet, hogy egyedül kell (vagy kellene) lejutni. Nem kardinális kérdések, de valamilyen szinten azért bosszantják a nézőt…

Ajánlani viszont nagyon keveseknek ajánlom a filmet, akármennyire is tetszett. Nem közönségbarát alkotás, sokszor nyomasztó, meglehetősen lassú. Viszont aki ezeken a tényezőkön felül tud emelkedni (és ráadásul még a hegyeket is szereti), annak magával ragadó moziélményben lesz része.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2018. május 10.

Hazai forgalmazó: Vertigo Média



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: