Sicario 2: A zsoldos kritika

Home » Sicario 2: A zsoldos kritika

Sicario 2: A zsoldos kritika

Sicario 2: A zsoldos kritika
2015-ben egy kevésbé ismert rendező (Denis Villeneuve) egy teljesen ismeretlen forgatókönyvíróval (Taylor Sheridan) megcsinálta az év legjobb thrillerét, a Sicariot. A film után mindkét alkotónak elkezdett felfelé ívelni karrierje, míg Villeneuve inkább a sci-fi irányt részesítette előnyben addig Sheridan a western mellett tette le voksát. Eleinte úgy volt, hogy Villeneuve rendezi a Sicario második részét is, de időközben becsúszott a Szárnyas fejvadász projekt, így a rendezői székbe az olasz Steffano Sollima került, akinek a neve a Gomorrah című sorozat kapcsán lehet ismerős. Valószínűleg, ha Villeneuve rendezte volna a filmet akkor egy visszafogottabb, kifinomultabb alkotást lett volna a végeredmény, de Sheridan markánsan western beütésű forgatókönyvével és Sollima olasz temperamentumával a Sicario 2: A zsoldos egy teljesen más stílust képvisel, mint az első rész. Igazából nem is nevezném folytatásnak, mivel különálló filmként is megállná a helyét, nem próbálja másolni az elődjét, hanem a maga útját járja. Így, ha valaki azt várja, hogy ez egy Sicario-klón lesz az csalódni fog, de aki nyitott egy kicsit maffiafilmes-westernes karakterközpontú nyersebb alkotásra annak nagyon be fog jönni a film.



A Sicario 2. időben nem helyezi el a történetet, mivel nem derül ki, hogy mikor és mennyi idővel az első rész után játszódik, viszont ami nagyon lényeges, hogy hol játszódik: a vérrel áztatott mexikói vadnyugaton. Igazából, ha egyetlen mondattal kéne jellemeznem a filmet azt írnám, hogy Mexikó az új vadnyugat. Míg az első rész egy úgymond régivágású thriller volt egy jó nagy csavarral a végén addig a Soldado zsánerben inkább közelít a westernhez, megfűszerezve kellő feszültséggel és vérrel. Ami nekem nagyon tetszett, hogy nem próbálta meg lemásolni az első részt, hogy ezzel nyerje el a néző szimpátiáját, hanem Sollima eléggé bevállalós módon Sheridan forgatókönyvét a saját stílusára formálta. Azt is mondhatnám, hogy egy új kissé bizarr zsáner született a maffia-western, de igazából nem is tudom mi lenne a megfelelő szó ami illene erre a kevert stílusra.
Sicario 2: A zsoldos kritika
A sztoriról direkt nem írtam semmit, mivel nem tudnám úgy összefoglalni, hogy ne legyen benne spoiler, a legjobb, ha úgy ül be valaki filmre, hogy nem olvas utána a történetnek. Szerencsére az előzetesből sem derül ki túl sok, talán csak annyi, hogy itt bizony nagyon csúnya dolgok fognak történni. És történnek is, ami miatt egy 18-as karika nem ártott volna, mivel (szerintem) véresebb és az erőszak megjelenítésében kicsit nyersebb, mint a Sicario. Természetesen a Soldado sem lett egy pörgős film, sőt inkább lassúnak mondanám, de a történetvezetés feszes és megfelelően építi a feszültséget, amihez a Darius Wolski operatőr (Alien: Covenant, Mentőexpedíó, A világ összes pénze) képei és Hildur Guðnadóttir (Mária Magdolna, Emberrablás) minimalista zenéje is hozzájárul. A táj megjelenítése is kellően mocskos és vérgőzös, itt senki sem ártatlan és senki sem bűnös, mert ebben a játszmában teljesen mások a játékszabályok. A filmben szinte nincs egyáltalán pozitív karakter vagy inkább úgy mondanám, hogy az egyes szereplőket nagyon nehéz jó vagy rossz kategóriába besorolni, mivel mindenkinek más az indítéka és a szerepek néha felcserélődnek.

A Sicario 2. egy markánsan karakterközpontú film, Josh Brolinnal az alkotók kíméletesek voltak, mivel a játékidő közel felében hagyják, hogy színészkedjen egy kicsit, mielőtt Benicio del Toro átveszi a totális uralmat és magáévá teszi az egész filmet. Brolin is nagyon jó színész, de del Toro teljesen más kategória, ő még azok közé a régivágású színészek közé tartozik, akik a method acting irányvonalat követik. Gondoljunk csak a 21 grammra vagy a Traffic-ra, amiért Oscar-díjat is kapott a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Ha csak papírmasé figurák lettek volna mellette és egy műteremben forgatták volna le a Soldado-t akkor is elvitte volna a hátán a filmet. Az az energia és drámaiság, ami jellemzi az egész játékát egyedülálló. Csak a tekintetével, mozdulataival érzelmek széles skáláját tudja megjeleníteni, legyen az düh, fájdalom, szeretet stb. Az általa alakított kiégett bérgyilkos tipikus western karakter. Nem makulátlan életű, de a sorsában rejlő tragédia miatt a néző egy idő után elkezd vele szimpatizálni és drukkolni neki, hogy sikerrel járjon „küldetésében”. Szűkszavú, csak akkor beszél, ha tényleg van valami mondanivalója, viszont a fegyvert annál serényebben használja. A világ által kiközösített nincs otthona, csak célja: a bosszú.
Sicario 2: A zsoldos kritika
Lassan a kritikám végére érek és negatívumot még nem is írtam, de hogy ne hazudtoljam kegyetlen kritikus énemet azért azt elmondanám, hogy az első rész sztorija azért jobb volt, rendesen arcon ütötte a nézőt, mikor összerakta a teljes képet, hogy mire is ment ki a játék. Itt azért ilyesmire ne számítsunk, teljesen rendben van a sztori, de igazából del Toro karakterére húzták fel az egész filmet. Ami még hiányzott nekem: egy erős női karakter. A Sicarioban ott volt Emily Blunt, aki fontos szerephez jutott, és egy fajta ellenpont volt a „romlott” férfi szereplőkhöz képest. Itt is van egy tehetséges fiatal színésznő: Isabela Moner, de az általa megformált karakter nem mozdítja el a mérleg nyelvét sem jó- sem rossz irányba.

Mindenkit arra bíztatok, hogy nézze meg a Soldadot-t, még akkor is, ha más nevesebb filmportálokon azt olvassa, hogy nem lett méltó folytatása a Sicario-nak. Szerintem igenis megállja a helyét, sőt! Nem, hogy megállja, hanem ott lesz az év végi filmes toplistánkban! Ahogy Krisztián kollégám szokta mondani Taylor Sheridan nem szokott hibázni.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. június 28.

Hazai forgalmazó: Freeman Film



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: