Férfiak fecskében kritika

Home » Férfiak fecskében kritika

Férfiak fecskében kritika

By |2018-11-03T13:13:55+00:002018 augusztus 7th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , , , , |0 Comments

Férfiak fecskében kritika
A mindennapi élet taposómalmában (vagy ha úgy tetszik: mókuskerekében) az ember évek, évtizedek alatt elszürkül, távol kerül ifjúkori álmaitól. Viszont a boldogság és a nagybetűs ÉLET visszaszerezhető, ha utánanyúlunk gyermeki énünknek és magasról teszünk az eseteges társadalmi elvárásokra. Mert ugyebár: „kell egy kis őrültség!” Oliver Parker erről az unalomig koptatott közhelyről készített filmet Férfiak fecskében címmel. Az alkotásból hiányzik mindenféle manír, izzadságszag és erőltetettség. Friss és izgalmas. Segít kimondani: a banális dolgok nagyon mélyen igazak. A Férfiak fecskében egy elkoptatott frázis magas, művészi szintre emelve.

Eric Scott (Rupert Graves) élete látszólag jól alakult. Megbecsült munkatársa egy könyvelő-cégnek, hitelmentes családi házának konyhájában jófajta, gasztrosznobok minden igényét kielégítő borok sorakoznak, szép és ambiciózus felesége pedig nemrégiben került be a helyi önkormányzatba. De Eric egyáltalán nem boldog. Nem találja örömét sem a munkában, sem a házasságában. Teljesít, csinálja amit munkaköre, társadalmi helyzete miatt csinálnia kell. Frusztráltsága rosszindulatú megjegyzésekben, szurkálódásokban kerül felszínre. Ám egy új világ nyílik ki előtte, amikor lehetősége nyílik csatlakozni egy férfiakból álló, amatőr szinkronúszó-csapathoz. A sztori itt nem áll meg, tovább kerekedik. A pókhasú, versenysportokhoz finoman szólva is túlkoros társaság (más csapat híján) megkapja a lehetőséget, hogy Nagy-Britanniát képviselje a férfi szinkronúszó világbajnokságon. Igaz, a versenyt a hivatalos szövetség nem ismeri el és mindössze hat nemzet képviselteti magát, de a csapatnyi lúzer így is megkapja élete lehetőségét, ami talán mindent megváltoztat.
Férfiak fecskében kritika
Egyre gyakrabban kerül elő az életközépút-válság fogalma. Általában a negyvenes évek elejére-közepére datálódik a „pánik”, amikor számot kell vetni magunkkal, amikor ránk törhet az érzés, hogy mennyi minden kimaradt az életünkből, mennyi minden bepótolandó dolgunk van. Oliver Parker filmjének hősei középkorú férfiak. Magánéletükről, munkájukról nem sok derül ki, de azért egyértelműnek tűnik, hogy egyikük sem sikertörténetként könyveli el addigi földi pályafutását. Számukra az úszóklub amolyan menekülési útvonal, valamiféle „színes hozzátoldása” a szürke mindennapoknak. Aztán ahogy megy előre a történet, egyre több szín kúszik be a taposómalomba. Az „őrültség” egyre nagyobb terep kap a személyiségben és a mindennapokban is. Ami persze szorosan összefonódik azzal, hogy Eric megváltozik, egyre több öröme van, így egyre több örömteli pillanatot is tud biztosítani embertársainak. És itt jön minden sablon, ami jöhet: a házastársak újbóli egymásra találása, illetve a minden földi rossz jelképeként jelen lévő főnök és az adócsaló vállalattulajdonod egy füst alatti kiosztása. De mindez olyan szerethető módon történik, hogy a néző nem tud mit csinálni, csak….csak szereti a filmet.
Férfiak fecskében kritika
A karakterek sokszínűsége figyelemre méltó, igazából az egész brit társadalom magára ismerhet valakiben. (Már amennyire én ismerem a brit társadalmat.) A migráns fogorvostól kezdve, az alsó-középosztálybeli Tomig (aki minden bizonnyal csak és kizárólag azért nem futball-huliganizmussal üti el az időt, mert inkább úszni jár) sokfajta karakter megtalálható a csapatban. De ez az „eklektikusság” csak csendes módon van jelen, az alkotók nem szerették volna erőszakosan és mindenáron tudatosítani a nézőben, hogy a társadalom sokszínű és ez érték. Mint ahogy az a ziccer (?) is ki lett hagyva, hogy a filmbéli szinkronúszók kapcsán nevelődjön a nép: gender-sémáktól mentes korunkban férfiak is csinálhatnak nőiesnek tartott dolgokat. Még egy hiánynak örülök nagyon: buzizós vicceknek is híján van a Férfiak fecskében.

Mit lehet még gyorsan és hirtelen kiemelni? A képi világ lassúsága, eredetisége és kiválóan komponáltsága külön erény. A csak zenei aláfestéses, beszéd nélküli jelenetek lassítják a filmet, de ötletességükkel nagyban emelik a színvonalat. Vígjátékról van szó, a film humor tekintetében sem okoz csalódást. Külön említeném a világbajnoksági produkciót bemutató negyed órát. Szerintem nem nagyon hagytam abba a nevetést öt másodpercnél hosszabb időre. De ez a moziteremben ülök nagy részéről elmondható volt. Azért bevallok valamit: közben kicsit sírtam is a meghatottságtól. Egyszerre ment a kettő, szerintem ennél többet és jobbat talán nem is mondhatnék egy filmről.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2018. július 12.

Hazai forgalmazó: Cirko Film

A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: