Mission: Impossible – Utóhatás kritika

Home » Mission: Impossible – Utóhatás kritika

Mission: Impossible – Utóhatás kritika

Mission: Impossible - Utóhatás kritika
A Halálos iramban és James Bond mellett a Mission Impossible széria a legnépszerűbb és legsikeresebb franchise az akciófilmek között. A MI filmek alapjául szolgáló tévésorozat már több, mint 40 éves, de a mozifilmek is átlépték már a felnőttkor küszöbét, mivel az első film 1996-ban készült, így lassan kult státuszba lép elő. A Mission: Impossible – Utóhatás kétségkívül a széria legjobb és legizgalmasabb darabja, sőt az elmúlt évek egyik legütősebb akciófilmje. Ilyen adrenalinpumpát a Mad Max: A harag útjában láttam/éreztem utoljára, egyszerűen beleszögezi a nézőt a székbe, az utolsó 20 perc láttán pedig csak tátjuk a szánkat, mivel egyszerűen nem hisszük el, hogy még lehet fokozni azt az akcióorgiát, ami az egész filmet jellemzi. Ha valaki 2018-ban ennél jobb akciófilmet csinál, akkor annak aranyba foglaljuk a nevét, és kinevezzük Hollywood földi helytartójának. Tudom, túlzásnak tűnik, amit írok, de ha valaki egy kicsit is szereti az akciófilmeket az nagyon meg lesz elégedve a végeredménnyel, a zsáner szerelmesei pedig lerakják majd a hajukat és ha eddig nem tették volna, most egy életre megjegyzik maguknak Christopher McQuarrie nevét.



A Mission Impossible széria élt meg jobb és rosszabb napokat is, a J.J. Abrams által készített borzalmas harmadik rész után mindenki azt hitte, hogy itt a vége, mert egy ilyen nagy bukás után nem lehet felállni. Szerencsére a következő részt már Brad Bird rendezte, aki újból életet lehelt a franchise-ba a rajongók legnagyobb örömére. Viszont az igazi áttörést Christopher McQuarrie személye hozta meg, a rendező/forgatókönyvíró nem félt egy kicsit James Bondosabb, kicsit sötétebb hangulatú atmoszférát teremteni, ahol a főhős esendőbb és sokkal emberközelibb. A Titkos nemzet annyira sikeres lett, hogy a stúdió felkérte a hatodik filmhez is McQuarrie-t, amit nagyon jól tettek, mivel a végeredményt még Őfelsége titkosügynöke is megirigyelné. Azt gondolom a széria megtalálta magának a tökéletes rendező/forgatókönyvírót, kicsit olyan ez, mint amikor Sam Mendes átvette a James Bond-filmeket és új perspektívát adott adott a franchise-nak.

Mission: Impossible - Utóhatás kritika
A Titkos Nemzet viharos sikere után mindenki azt gondolta – beleértve magamat is -, hogy Ethan Huntnak nem lesz már ennél jobb és hajmeresztőbb kalandja, de óriást tévedtünk, mivel a Mission: Impossible – Utóhatás túltesz elődjén és a 2,5 órás játékidő ellenére egy igazán feszes és üresjáratoktól mentes akciófilm kapunk. A történet faék egyszerűségű: veszélyben a világ, mert a gonoszok elloptak három atomtöltetet, amit csak Ethan Hunt és csapata tud visszaszerezni, meggátolva ezzel a nukleáris apokalipszist. A MI nagyon jól indít, már az első 10-15 percben világossá válik a néző számára, hogy ez egy sokkal drámaibb és sötétebb hangulatú film lesz, mint az eddigiek, és ami ezután következik az maga az akciómennyország, vagy nem is tudom, hogy fejezzem ki magam. Jobbnál jobb akciójelenetek követik egymást, szinte szusszanni sincs idő, van itt minden: bunyó, motoros- és autósüldözés, tűzpárbaj, közelharc, mászás, futás, úszás, ugrás, helikopteres üldözés. Mindez a vízen, földön, a föld alatt, levegőben, nyílt terepen, zárt térben történik. Szóval minden, amit el tudunk egy akciófilmben képzelni az itt megtörténik, sőt azt amit, elvártunk szorozzuk meg minimum kettővel, és akkor talán megközelítjük azt, hogy milyen moziélményt nyújt az Utóhatás: egyszerűen lehengerlő.
Mission: Impossible - Utóhatás kritika
Tom Cruise ismét nem használt kaszkadőrt, hanem minden egyes lehetetlennek tűnő, hajmeresztő és életveszélyes mutatványt saját maga csinált a filmben, ami egy 56 éves színésztől nem kis teljesítmény. Nem vitás: Tom Cruise egy őrült vadállat, de marha jól áll neki, és nem mellesleg eszméletlen hiteles lesz tőle az egész cselekmény és maga Ethan Hunt karaktere is. Ebben a részben végre kap egy hasonló kvalitásokkal rendelkező ellenfelet Henry Cavill személyében. Az előző részben megismert Solomon Lane (Sean Harris) is visszatér, és még mindig ugyanolyan hátborzongató, mint volt, de a hangsúly most nem rajta van, hanem Cruise-Cavill párosán. A két színész iszonyatosan jó együtt, nagyszerűen működik közöttük a kémia, és végre Henry Cavill is megmutathatja, hogy sokkal több van benne, mint egy papírmasé képregénykarakter. Az általa megformált Walker ügynök igazi keménycsávó, brutális, erőszakos, kellően elmebeteg, és még a nézőben is felmerül egyszer-kétszer a gondolat, hogy lehet, hogy Ethan Hunt nem is tudja majd legyőzni. Természetesen, mivel ez egy Mission Impossible film, így tisztában vagyunk vele, hogy Hunt végül úgy is megmenti a világot, mivel ő egy igazi superhero.
Mission: Impossible - Utóhatás kritika
A Mission: Impossible – Utóhatás már most 2018 legjobb akciófilmje, ez nem kérdéses. Vannak apróbb hibái (logikátlanságok), de eltörpülnek amellett, hogy milyen frenetikus moziélményt nyújt. Minden benne van, amiért ezt a műfajt szeretjük és még több is, így kell a 21. században akciófilmet csinálni.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. augusztus 2.

Hazai forgalmazó: UIP-Duna Film



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: