Volt egyszer egy téka kritika

Home » Volt egyszer egy téka kritika

Volt egyszer egy téka kritika

By |2018-10-01T11:26:19+00:002018 október 1st|Categories: Kritika|Tags: , , , , , |0 Comments

Volt egyszer egy téka kritika
A videotéka egy különös jelenség volt kis hazánkban. A nyolcvanas évek közepén robbant be a hazai piacra és igen hamar sikeres lett, míg nem a technikai fejlődés miatt lassú haldoklás után kimúlt. Béke poraira, mert nem keveset köszönhettünk neki. Sok kellemes filmnézéssel töltött órát, a válogatás izgalmát, egy szubkultúrát. Mint egykori tékás nem minden nosztalgia nélkül ültem be ezt a korszakot egy konkrét téka(lánc) sorsán keresztül bemutató Volt egyszer egy téka c. dokumentumfilmre.

Az Odeon már a kezdetektől igyekezett azzal kitűnni a sok hasonló videotéka közül, hogy elsősorban művészfilmeket tartottak, a szokásos mainstream filmek mellett. Náluk olyasmit is megtalált az ember, amit máshol nem. Így a törzsközönség is más volt, mint egy átlagos tékában, amit a stáb igyekezett kiszolgálni, szakértelemmel, kedvességgel, kínálattal. Ez megteremetett egyfajta szubkultúrát, az Odeon-tagok közösségét, akik többre vágytak az következő Seagal-filmnél. Az évtizedek alatt rengetek történet, anekdota született a tagokról. Ilyen törzsvendég, olyan egyszer betérő fura alak, aki csak művészfilmet vesz ki, aki azt sem tudja, mit akar, stb. A film igyekszik a lehető legtöbb volt dolgozót és vendéget, törzstagot megszólaltatni, hogy így mutassák be, milyen is volt, amikor a szalagot még vissza kellett tekerni, vagy jött a büntetés. Amikor még nem hogy torrent, de internet (és imdb!) sem volt. Amikor egy film kiválasztása és megnézése még esemény volt. Ahogy fejlődött a technológia, úgy szorultak ki a piacról a tékák, mert elpárolgott a kereslet. Az Odeon talán az utolsó, aki még idén is kinyitott, de már évek óta a haláltusáját vívta. Velük együtt valami megint eltűnt, elveszett a világból.

A film természetesen igen sokat nosztalgiázik, de ez érthető. Nem “a régen minden jobb volt” sugárzik belőle, hanem csak felidézik a régi, kellemes vagy az idő által megszépített emlékeket. A nyitás pillanatait, egy-egy jelentősebb premier izgalmát, a költözés zűrzavarát, az aranykor végét, és az agónia szomorú pillanatit. A tipikus kéréseket, a fura arcokat, a tömegből lassan közönséggé formálódó embereket, megszólaltatva az azóta eltelt időben ismerté vált egykori tagokat.

Ajánlom annak, aki valaha is kiváltott és használt is tagságit egy tékában. Aki még VHS-en látta a klasszikusokat (igen, a Rambo 2 is az!), aki még tudja mi az a késedelmi díj.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2018. szeptember 27.

Hazai frogalmazó: Vertigo Média

A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: