Az első ember kritika

Home » Az első ember kritika

Az első ember kritika

Az első ember kritika
Mielőtt mélyebben belefolynék a film „kritizálásába” el kell mondanom, hogy Damien Chazelle nem tartozik a kedvenc rendezőim közé. Mind a Whiplash, mind a Kaliforniai álom olyan elemeket és rendezői megoldásokat tartalmaz, amik engem kicsit elidegenítettek a mondanivaló befogadásától. Azt aláírom, hogy mindkét alkotás egyedülálló a maga nemében, és magán hordozza Chazelle markáns rendezői stílusát, de nekem mindkét film kicsit öncélúnak tűnt. Ezzel szemben Az első ember egy visszafogott, klasszikus értelemben vett hollywoodi dráma, így engem lepett meg a legjobban, hogy az előítéleteim ellenére mennyire tetszett. Chazelle legújabb munkája teljesen más stílusú, mint a fent említett alkotások, sokkal letisztultabb, összeszedettebb, sokkal biztosabb kézzel vezeti a történet. Tudom erős kijelentésnek fog tűnni, de szerintem egy új filmklasszikus született, ilyenkor szokás azt mondani, hogy „Nem láttam jönni”.



A film James R. Hansen könyve alapján készült, melyből az Oscar-díjas Josh Singer (Spotlight) írta meg a forgatókönyvet. A sztori nagyon feszes, szinte dokumentarista jellegű, bemutatva azt a közel 10 évet, ami a Holdra szállásig vezetett. Nagy piros pont jár a készítőknek azért, hogy a pátoszt és a patetikusságot minimálisra csökkentették, és nem egy giccses, hatásvadász filmet készítettek, hanem egy igazán szép, átérezhető drámát, ami nem az USA érdemeit hangsúlyozza ki, hanem az űrhajósokat teszi meg hőssé. Nagyon hasonló irányvonalon mozog, mint az Apollo 13, így egy kicsit féltem, hogy Az első ember ennek egy silányabb másolata lesz, de Chazelle szerencsére megugrotta ezt az akadályt is. Filmje sokkal több, mint egy egyszerű életrajzi dráma, kérdéseket tesz fel, finom társadalomkritikát fogalmaz meg, (nem olyan markánsat, mint Spike Lee), és most először nem tolja előtérbe saját véleményét, hanem hagyja, hogy a néző saját maga értelmezze a látottakat. 33 évesen egy ilyen nagyszerű, szinte hibátlan mesterművet letenni az asztalra elismerésre méltó, bár eddig nem annyira kedveltem rendezői munkásságát, Az első emberrel bebizonyította, hogy ott a helye a nagy hollywoodi rendezők névsorában.

Az alkotás talán legnagyobb érdeme, hogy nem egy nemzet dicsőségeként mutatja be a NASA egyik legfontosabb űrküldetését, hanem azok előtt a bátor férfiak előtt tiszteleg, akik kockára tették az életüket, hogy eljussanak a Holdra. Nagyon jól bemutatja a film, hogy az űrhajósok milyen állandó fizikai, mentális, és agyi megterhelésnek vannak kitéve, de mindez nem „zavarja” őket, mivel egy olyan cél lebeg a szemük előtt, amit csak ők tudnak elérni. Ezért a célért szinte mindent képesek voltak feláldozni: szabadidőt, családot és a normális életet.
Az első ember kritika
A Holdra szállás történetét Chazelle Neil Armstrong karakterén keresztül mutatja be, aki egy érzelmileg rendkívül zárkózott ember volt, nagyon keveset beszélt, hűvös intellektus jellemezte, ritkán adott hangot saját véleményének, először inkább mindig a tényeket próbálta meg értelmezni. Jellemének alakulásához valószínűleg az a családi tragédia is hozzájárult, ami egyfajta keretet ad az egész filmnek. A gyász feldolgozását mindenki máshogy éli meg, Neil Armstrongnak a Holdig kellett utaznia, hogy le tudja rakni azt a súlyt, ami a lelkét nyomta. Természetesen itt nem arra kell gondolni, hogy átfordul a film valamiféle nyálas tragédiába, hanem bemutat egy lelki folyamatot, hogy a főhős gyakorlatilag a munkába menekül, hogy ne kelljen szembenéznie a valósággal, gyermeke elvesztése után egyáltalán nem gyászol, elfojtja érzelmeit. Viszont örökké senki sem tudja magában tartani a fájdalmat.

Ryan Gosling minimalista játéka nagyon jól passzol Armstrong karakteréhez, mivel keveset beszél, így nagyon nehéz belelátni a fejébe, hogy mi zajlik le benne, de Gosling szeme annyira kifejező, hogy rendkívül jól visszaadja azt a lelki vívódást, amin a főhős keresztül megy. Meg van a lehetősége, hogy ő legyen az első ember aki Holdra lép, de ezért áldozatokat kell hoznia, „önzőnek” kell lennie, mivel máshogy nem tudja elérni álmát. Viszont ez az „önzőség” egy idő után átcsap megszállottságba, és Armstrongnak szép lassan kezd megszűnni a kapcsolata a „való világgal”, beleértve ebbe családját is. Emiatt lesz Az Első ember egy nagyon erős családi dráma is, végigkövetjük, azt a változást, ami odáig vezet, hogy az egyik fia a Holdra szállás előtt már nem is öleli meg, hanem csak kezet fog vele, mintha egy idegen lenne.

Claire Foy alakítja Armstrong feleségét, nagyon hitelesen formálja meg a mindig erős nőt, aki kiáll férje mellett jóban-rosszban, és kemény kézzel összetartja a családot is, hogy ne hulljon darabjaira. A családi dráma az ő karakterén keresztül nagyon egyszerűen mégis hatásosan van bemutatva, Míg Neil az űrben van, vagy egy kiképzésen, ő a családfő otthon: egyedül neveli a gyerekeket, segít a házifeladatban, viszont egy apát senki sem tud pótolni és ezzel ő is tisztában van. Claire Foy nagyon erős alakítást nyújt, még azt is megkockáztatom, hogy jobbat, mint Ryan Gosling. Én egy tuti Golden Globe és Oscar jelölést jósolok a fiatal színésznőnek. A mellékszereplőkre sem lehet panasz, mivel Jason Clarke, Corey Stoll, Patrick Fugit és Kyle Chandler mind remek alakítást nyújtanak.
Az első ember kritika
Lassan a kritika végéhez érek, de még semmit sem írtam a látványról és a technikai megoldásokról, amik szintén az alkotók profizmusát bizonyítják. Mindenki tudja mi lesz a film vége, hogy végül eljutnak a Holdra, de mégis az egész felkészülési folyamatot, a teszteket, az űrutazást végigizguljuk. Annyira nyersen mutatja be Chazelle az űrt, és az űrhajósok kiszolgáltatottságát, hogy szinte úgy érezzük, mintha a saját bőrünket vinnénk a vásárra. Olyan, mintha ott lennénk a zörgő, rázkódó űrkabinban, érezzük azt a feszültséget, amit az űrhajósok, és azt az örömet is, amit egy sikeres küldetés jelent a számukra. Az első ember alapvetően egy életrajzi családi dráma, de a technikai megvalósítás, és a páratlan látvány miatt, a sci-fit műfaji besorolást is odabiggyeszteném, mivel az űrben játszódó jelenetek hangulatát még a tudományos fantasztikus filmek is megirigyelhetnék.

Próbáltam objektív maradni, de mint ahogy a fenti ábra mutatja „sajnos”ez nem sikerült. Az első ember visszahozza a klasszikus hollywoodi drámák hangulatát, visszafogott, de hatásos eszközökkel dolgozik, méltón mutatja be a Holdra szállás történetét, és az embert mögötte.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. október 18.

Hazai forgalmazó: UIP-Duna Film



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..