Sóhajok kritika

Home » Sóhajok kritika

Sóhajok kritika

Sóhajok kritika
Horrorrajongóként a mai napig nem vagyok képes megérteni, hogy Dario Argento 1977-es művét, a Sóhajokat miért magasztalják szakmabeliek az egekig, pedig esküszöm már legalább háromszor megnéztem. Tény, hogy vannak benne jó ötletek, meg sajátos atmoszféra, de a trükkök többsége gagyi (az a denevér, atyaég!), a színészi játék kritikán aluli, a forgatókönyv meg bonyolultnak próbál beállítani egy nyílegyenes történetet. Ennél fogva nem lehet azzal vádolni, hogy a 40 évvel később bemutatott feldolgozásra elfogultan és előítéletekkel telve ültem volna be. Gondoltam annál csak jobb lehet a korszerűbb technikai háttér miatt, de nagyot tévedtem.



Az is igaz, hogy a Luca Guadagnino (Szólíts a neveden) által fémjelzett remake csak nagyon nagy vonalakban emlékeztet elődjére, ami persze mindenképpen pozitívum, ám ez még kevés az üdvösséghez. Meglepő módon a történet ugyanúgy 1977-ben játszódik, ugyanúgy az NSZK-ban, csak ezúttal Nyugat-Berlinben. Ezúttal is egy, az Egyesült Államokból frissen érkezett fiatal lány (ezúttal az „árnyalat filmekből” ismert Dakota Johnson) a főszereplő, aki tanulni jött egy neves táncstúdióba, amit szintén boszorkányok vezetnek, a tanulókat pedig ördögi praktikáikra használják fel. A karakterek nevei megmaradtak, néhány lány el is tűnik, minden másban azonban élesen eltér elődjétől, elég ha csak a játékidőt nézzük, ugyanis míg Argentónak elég volt másfél óra, Guadagninónak valamiért két és félre (!) volt szüksége.

Sóhajok kritikaAz, hogy a sztori a ’70-es években játszódik, az inkább gyáva megoldásnak tűnik, mintsem progresszívnak, főleg annak fényében, hogy az események menetén mintsem változtat a kor, egy piciny változtatással nyugodtan helyezhették volna a cselekményt a jelenbe is, csak akkor szegény alkotóknak meg kellett volna küzdeniük a digitális korszak vívmányaival, ami ugye a mai horrorfilmek rákfenéje. Igazából a múltidézéssel se lenne akkora baj, ha a helyszínt átrakják mondjuk az autoriter NDK-ba, ahol a helyi hatóságok mindenkit megfigyelnek és lenyomoznak. Sokkal érdekesebb lett volna egy titkos rendőrség vs. boszorkányok csörte, mint amit helyette kaptunk, a nagy büdös semmit. A háttérben ugyan pörög a Baader-meinhof-féle terrorsorozat, de csak érintőlegesen, bedobott ötletként, amikből egyébként rengeteg van a filmben, csak éppen egyik se fut ki sehova.

Ilyen például az is, hogy a lányoknak be kell szolgáltatniuk a vizeletüket a tanár kar számára, amit persze elfelejtettek megmagyarázni, ahogyan azt is, hogy miért tekinti mindezt mindenki természetesnek? Vagy lemaradtam valamiről és a táncstúdióknál ez egy bevett eljárás? Még ennél is kínosabb a lezárás, melybe elrejtettek egy olyan fordulatot, amit nem építettek fel rendesen, csak lustán, utólag szúrhattak bele a forgatókönyve, mert erre a kimenetelre mindössze egy darab halvány utalás volt mindvégig.

Sokkal nagyobb probléma az, hogy a Sóhajok olyan szinten feminin, ami már karikaturisztikus, mintha szegény rendező próbálta volna magát túlkompenzálni a #metoo mozgalom láttán. Az egész filmben konkrétan egy férfi főszereplő van, egy vénséges vén pszichiáter, akit viszont egy nő, Tilda Swinton alakít még két másik szerepe mellett, mert miért ne. Az már csak hab a tortán, hogy szerencsétlen karakter története abszolút felesleges és kilóg a képből, főleg, hogy úgy praktizál, hogy nem volt képes túltenni magát a 30 éve (!) eltűnt feleségén. Mellékszereplőkből is mindössze két rendőrnyomozó akad, akiket viszont megaláznak és kinevetnek, nem csak a vásznon befelé, de a néző felé is.

Mindezek azonban eltörpülnek amellett a tény mellett, hogy maga a film elképesztően unalmas és vontatott, két és fél órában pedig kész játszótér a közönség idegeivel. Ironikus módon a dialógusok itt is röhejesek, fárasztóak és élettelenek, mintha mindenki az első perctől kezdve várta volna már a forgatás végét, kivéve persze Swintont, aki lubickol mindhárom szerepében, egészségére. Még tragikomikusabb, hogy a film pont abban a két dologban a leggyengébb, amelyben az eredeti művet szokták leginkább dicsérni: a zene és a színekkel való játékot. Itt a zene egyszerűen pocsék és néhol kifejezetten disszonáns, főleg a film vége felé található – amúgy zseniálisan megkomponált – „danse macabre” alatt. Színek pedig nem igazán vannak, a belső tereken minden tompa fényű, akár egy Derrick epizódban, kívül meg minden sivár és szürke, mintha csak nem is a pezsgő Nyugat-Berlinben, hanem keleten játszódna a történet. Az alkotók igazán utánanézhettek volna a korrajznak, ha már ennyire ragaszkodtak ehhez a formulához.
Sóhajok kritika
A már említett lezáráson kívül csak emlékezetes jelenet akad, melyben a táncművészet, mint olyan boszorkány rituálévá lényegül át, amivel párhuzamosan egy nagyon hosszú, bizarr agóniát kapunk. A merészség azonban kimerül ebben a két jelentben, mert hát 2018-ban nemi szerveket mutogatni már nem igazán számít botrányosnak, maximum Amerikában. Kicsit kínos, de a 40 évvel ezelőtti mű sokkal progresszívabb és bevállalósabb volt, mondhatni ennek a borzalomnak a láttán jobban megtanultam értékelni Argento alkotását, amiért lehet, hogy hálásnak kellene lennem, de az ár ehhez túl nagynak bizonyult.

Mindent összevetve ugyanis ez egy rémesen unalmas, művészieskedő, öncélú, ötlettelen és javarészt nézhetetlen film. Nem más, mint bedobált ötletek halmaza, mely egyszerre akar szólni a felnőtté válásról, a nők egyenjogúságáról, a holokausztról, a felelősségvállalásról, a hatalomvágyról, a társadalmi megosztottságról és a nemiségről, csak éppen sokat markol és keveset fog, így még a rettentően hosszú játékidő is kevésnek bizonyul. Aki ezt képes ajnározni, az valamiféle kulturális Stockholm-szindrómában szenvedhet, mert hogy ez egy „art horror”, így aki lehúzza, az csak egy suttyó lehet, de én akkor is vállalom véleményemet és kérem a kedves olvasókat, hogy spóroljanak maguknak pénz és időt és ne nézzék meg!

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. november 8.
Hazai forgalmazó: Cinetel



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: