A sértés kritika

Home » A sértés kritika

A sértés kritika

By |2018-11-14T12:49:25+00:002018 november 14th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , , |0 Comments

A sértés kritika
Libanonnak nagyon-nagyon sokáig, egészen 2018-ig várnia kellett, hogy Oscar-díjra nevezett filmje legyen. A sértés közelébe került a legnevesebb filmes elismerésnek. Az akkori öt jelölt közül Ziad Doueiri alkotás az utolsó, ami a hazai közönség számára is bemutatásra kerül. Ennek talán az (is) lehetett az oka, hogy a Közel-Kelet történelme, politikai eseményei nem csupán „sötét foltot” képeznek az átlagember fejében, hanem némileg még érdektelenek is. Pedig A sértés a világ bármelyik pontján érthető és átélhető film, ami nagyon bölcsen és érzékenyen mesél nekünk a mindenkinek birtokában lévő igazságról és a háborúról, ami a fejekben tovább dúl, még évtizedekkel azután is, hogy elhallgattak a fegyverek.



Az autószerelőként dolgozó Tony (Adel Karam) társasházában különböző felújításokat végeznek. A munkások műszakvezetője, Yasser (Kamel El Basha) kifogásolja, hogy a lakásában egy cső nem szabályszerűen lett bekötve. Az első blikkre nem különösebben érdekesnek tűnő történés lavinát indít el, a két (évei szerint felnőtt) férfi között egyfajta adok-kapok alakul ki az eseménynek is nehezen nevezhető dolog kapcsán, módszeresen és óvodás módon elefántot csinálnak a bolhából, végül pedig a bíróságon találják magukat. Tony és Yasser ügye országos vihart kavar, a tárgyalóteremben torokszorító dráma folyik. Természetesen nem amiatt a két törött borda miatt, ami elvileg az ügy tárgyát képzi. Tony libanoni keresztény, Yasser pedig palesztin menekült. A tárgyalás messze túlmutat önmagán, a XX. század fel nem dolgozott tragédiáit magukkal hurcoló csoportok valamiféle történelmi igazságszolgáltatás lehetőségét látják az ítéletben.

A film hátterét Libanon vallási megosztottsága és az ezzel szorosan összefonódó polgárháború adja. Az ország lakosságának nagyjából felét muzulmán vallású polgárok adják ki, de a keresztények nem sokkal vannak kevesebben. A környező országokból beáramoló muszlim (gyakran palesztin) menekültek sokak szemében a kényes vallási egyensúly megborítóinak tűnnek. Az 1975-ben kitört, tizenöt éven át dúló polgárháború ezen törésvonalak mentén eszkalálódott. A harcokba a környező államok is beavatkoztak, de a Palesztin Felszabadítási Front szintén részt vállalt harci cselekményekben – természetesen a libanoni keresztények ellenében. A sértés történetvezetésében kulcsszerepet játszó damúri mészárlás részben palesztin egységekhez köthetőek.
A sértés kritika
A játékidő első fele amolyan „felvezetésnek” tűnik a második részhez. A fellebbviteli bíróságon történtek már-már szimbólumszerű, letisztult rendszert mutatnak. A tanúk elmondják a tényeket, a két ügyvéd pedig rámutat az igazság két oldalára, hiszem mindenek több olvasta van. Először még csak a dolgok felületét, a „fizikai valóságot” taglalják a jog felkent szolgái, de már itt nehezen megválaszolható kérdésekkel szembesülnek. Tony szövődményeinek ki az oka? Yasser, aki megütötte őt, vagy saját maga, lévén, hogy nem tartotta be az orvos utasításait? Aztán a tanúk segítségével egyre mélyebbre hatolunk, egyenesen az alperes és a felperes lelkébe. Tetteik mozgatórugóját és ezzel együtt a közelmúlt történelmét kellene értelmezni erkölcsileg. Ami szinte lehetetlen, hiszen itt tényleg legalább két oldala van annak a bizonyos éremnek, ha nem több. A jordániai menekültárborban brutálisan megvert katonai szakács esetét lehet mélyen megvetendő és elfogadhatatlan tettnek is értelmezni, de ha kicsit „arrébb állunk”, más szögből vizsgáljuk a tényeket, akkor jogos és hosszú időn keresztül lefojtott indulatok törtek felszínre, amikor az egyenruhás megtagadott egy szelet kenyeret egy éhes kisgyerektől. Az ügyvédek előadják saját verziójukat, a néző pedig kénytelen mindig annak igazat adni, aki éppen beszél. Nincs egyértelműen rossz és jó oldal, az igazság ott van mindkét félnél. És mindketten a valamiféle abszulultat jelképező bírótól várják a minden felett álló, egyértelmű döntést.

A film elején úgy tűnik a néző szemében, hogy inkább Yassernak van igaza az első perctől ellenséges Tonyval szemben. Aztán pörögnek az események, szélesedik a látószög és sok minden átalakul. Egyre többet tudunk meg a kezdetekben antipatikus autószerelőről. Tettei ettől sem lesznek kedvesebbek, viszont bizonyos szempontból megmagyarázhatónak és valahol még emberinek is tűnnek. Yasser múltjából is előkerülnek „sötét foltok”, de őt tudjuk egyértelműen elítélni ezekért. Nem a két főszereplő abnormális, hanem a világ, amibe beleszülettek és amiben élnek. Sötét cselekedeteik leválnak róluk, sokkal inkább helyzetüknek tulajdonítjuk őket, mintsem személyiségüknek. A rendező szerencsére elkerülte azt a csapdát, hogy kettőjük „megtisztulása” giccsbe csapjon át, de egyértelművé válik hogy – legalább gondolati szinten – képesek nyitni a másik felé.
A sértés kritika
Ahogy haladt előre a film története egyre gyakrabban ugrott be egy pár éve látott fénykép. A Voyager űrszonda készítette, amikor elhagyta a Naprendszert, hogy utána kozmikus palackpostaként sodródjon a világűrben azzal a halványabbnál is halványabb reménnyel, hogy egyszer majd egy idegen civilizáció értelmes lényei hírt kaphatnak általa rólunk, emberekről. A képen a Föld látható magányos kis pontként, körülötte semmit nem látni, csak a fekete űr sötétlik. A képben benne van minden értelmetlensége annak, hogy mi emberek gyűlöljük egymást, harcolunk a másikkal, mert az fekete, vagy fehér, vagy akármilyen valláshoz tartozik. A sértéstől ugyanezt a katarzis -közeli élményt kapjuk.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018.november 15.

Hazai forgalmazó: Mozinet



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: