Nyughatatlan özvegyek kritika

Home » Nyughatatlan özvegyek kritika

Nyughatatlan özvegyek kritika

Nyughatatlan özvegyek kritika
„Egy olyan világban élünk ahol az emberek vakok. Mert, amit nem látok arról nem tudok, amiről nem tudok, az nem létezik.”

Steve McQueen filmje nem tartozik a könnyen emészthető kategóriába: nyers, szókimondó és markáns társadalomkritika jellemzi. Valószínűleg nagyon meg fogja osztani a nézőket, van, akinek nagyon fog tetszeni, de biztosan lesznek szép számmal olyanok is, akik csalódottak lesznek, mivel az előzetesek nem ilyen filmet ígértek, hanem egy pörgős akció-thrillert. Viszont a Nyughatatlan özvegyek egy lassan csordogáló szociodráma, politikai fennhanggal megfűszerezve, ami elsősorban a #metoo irányzatot lovagolja meg. „Kicsit” sarkítva ugyan, de egy olyan kegyetlen férfias világot mutat be, ahol a nők csak kellékek, áldozatok, eltaposni való lények. Tudom nem túl nézőcsalogató, amiket eddig leírtam, de aki szereti a komoly mondanivalóval rendelkező alkotásokat, az bátran váltson rá jegyet mert nem fog csalódni.



Lynda La Plante azonos című regénye alapján McQueen Gillian Flynn-nel (Holtodiglan, Éles tárgyak) karöltve írta meg a forgatókönyvet. Közös munkájuk gyümölcseként egy igen rendhagyó filmes alapanyag született, ami nagyon sokrétű, és sajnos ez az egyik hibája is, mivel nem tudja ugyanazt a színvonalat fenntartani a játékidő végéig. Nagyon jól építik a karaktereket, a konfliktusokat, de az utolsó 20 percben egyszerűen műfajt vált a film, ami még nem lenne önmagában gond, de emiatt a befejezés kicsit összecsapottnak tűnik. Egy kicsit összeszedettebb, bevállalósabb lezárással lehetett volna akár az év legjobb filmje is, természetesen így is kiemelkedik a nagy átlag közül, de kicsit fáj a szívem, mivel egy új film klasszikus is születhetett volna.

Egy balul elsült rablásban négy férfi életét veszti, és velük együtt a lopott dollármilliók is odavesznek. Viszont ez a pénz az egyik képviselőjelölt tulajdona volt, így az adósságot az özvegyeken akarják behajtani. Egy hónapjuk van, hogy megszerezzék a pénzt, így nincs idejük gyászolni, hanem be kell bizonyítaniuk, hogy férfiak nélkül is képesek megállni a saját lábukon és megvédeni magukat. A filmben el is hangzik egy mondat, ami tökéletesen szemlélteti, hogy min mennek keresztül, mit érezhetnek a főszereplő nők: „Kik vagyunk, ha a világ térdre kényszerített minket?” Mivel ezelőtt soha nem kellett elgondolkozniuk rajta, hogy a férjeik nélkül mihez kezdenének, így nem is igazán tudták, hogy mire lennének képesek egyedül. Nem volt igazán saját életük, saját gondolataik, vágyaik, hanem olyan volt, mintha valaki más életét élték volna. Természetesen ebben ők is hibásak voltak, mivel nem akarták tudomásul venni mi zajlik körülöttük, beleszoktak az adott élethelyzetbe.
Nyughatatlan özvegyek kritika
A történet egyik fő szálát az özvegyek drámája adja, ahogy a kétségbeeséstől kezdve az önsajnálaton keresztül eljutnak oda, hogy újraépítik magukat, megerősödnek, és ami a legfontosabb elkezdik megbecsülni önmagukat. Nem akarnak többé a férfiak árnyékában élni, hanem saját kezükbe akarják venni sorsukat. Ehhez legalább olyan keménynek kell lenniük, mint a férfiaknak, sőt talán még sokkal keményebbnek is. Ahogy tervezik a rablást, eleinte mi nézők sem vagyunk biztosak benne, hogy sikerülni fog nekik, de amikor elkezdik bepakolni a zöldhasúakat a táskába, egy elégedett jóleső érzés fog el a Minket, hogy: Igen! Megcsinálták! Azok a nők, akik a film első felében még a saját árnyékuktól is megijedtek, azt sem tudták, hol szerezzenek pisztolyt, vagy hogyan találják meg a helyet, amit ki kell rabolni stb. egy olyan dolgot vittek véghez, amit bármelyik férfi megirigyelhetne. Igazából nem is az adósság törlesztéséért csinálták meg a „balhét”, hanem hogy bebizonyítsák saját maguknak, hogy többre képesek, és többet érnek, mint amit eddig a világ gondolt róluk.

Négy különböző személyiséget látunk megelevenedni a vásznon, mindegyikük sorsa valami elszenvedett traumát, tragédiát hordoz magában. Lindát (Michelle Rordriguez) saját semmirekellő, szerencsejáték-függő férje forgatja ki vagyonából, a csinos Alice-t (Elizabeth Debicki) gyerekkora óta arra nevelték, hogy férfiak nélkül képtelen boldogulni, emiatt szinte nincs is önbecsülése. Veronica (Viola Davis) egy álomvilágban él, és teljesen másként látja életét, mint amilyen az valójában, Belle (Cynthia Erivo) egyedül neveli kislányát, és egy hosszú ledolgozott munkanap után, pénzért más gyerekeire vigyáz, ahelyett, hogy a sajátjával lenne. Ezeket a múltbéli sérelmeket eleinte nagyon nehezen vetkőzik le, de amint elfogadják, hogy ezen már nem tudnak változtatni, egyre jobban a jelenre koncentrálnak, és ezáltal egyre jobban megerősödik jellemük. Viola Davis nagyszerűen formálja Veronica karakterét, aki a külvilág felé azt mutatja, hogy egy kemény, magabiztos nő, aki senkitől sem fél, de legbelül ő az, aki a legjobban retteg és elfojtja magában érzéseit. Az igazi meglepetés számomra viszont Elizabeth Debicki volt, aki hitelesen adja vissza az elsőre buta szőke libának tűnő Alice-t, akiről nehezen tudjuk elképzelni, hogy férfiak segítsége nélkül akár egy gyufát is képes lenne venni magának. Viszont a film végére az ő karaktere lesz az, aki a legnagyobb változáson megy keresztül.
Nyughatatlan özvegyek kritika
A másik történetszál, ami szorosan összefonódik az özvegyek sorsával, a Chicago kisebbségi kerületében folyó politikai választás. Megismerjük az apa-fia (Robert Duvall, Colin Farrell) politikuspárost, és kihívójukat Jamal Manninget, aki szeretné megszerezni a 18. választókerület polgármesteri címét, így 30 év után ő lenne az első afroamerikai képviselő a körzetben. Jack Mulligan családi örökségként kapta meg a politikusi pályát, amit tiszta szívéből gyűlöl, és lenézi nyíltan rasszista apját (Robert Duvall), viszont semmivel sem különb nála, korrupt és az a fajta ember, aki már saját hazugságait is elhiszi. Azzal áltatja magát, hogy csak azért nem száll ki, mert jobbá akarja tenni a kerületet, de az igazi ok nem más, mint a pénz. Ellenfelük, a magát az afroamerikai kisebbség barátjának tituláló Jamal Manning semmiben sem különbözik tőlük. A környéken ő a kiskirály, ő dönti el, hogy ki él, ki hal meg, természetesen a piszkos munkát nem saját kezűleg végzi, hanem testvérére bízza (Daniel Kaluuya). A film nagyszerűen mutatja be ezt a politikai, társadalmi ingoványt, amiben a szereplők nyakig gázolnak.

A Nyughatatlan özvegyek erőssége a nagyszerűen megírt karakterekben, és azokban a színészekben rejlik, akik életre keltik őket a vásznon. Minden egyes színész a maximumot nyújtja, ami nem kis teljesítmény, mivel elég sok karaktert mozgat a film. Nincs felesleges szereplő, feleslegesen elhangzott mondat, minden egyes kiejtett szónak súlya van. A borongós alaphangulathoz jól passzol Hans Zimmer nagyszerű megírt zenéje, amiért valószínűleg be fog gyűjteni egy Golden Globe és Oscar nominációt is. McQueen sok mindenről mesél: elnyomásról, családon belüli erőszakról, rasszizmusról, korrupcióról, gyászról és szeretetről. Mindezt nagyon egyszerű, de annál hatásosabb rendezői eszközökkel teszi. Képes meglepni a nézőt, olyan dolgokat mutat be, amiről jobb szeretnénk nem is tudni, vagy legalábbis szeretnénk elfordítani a fejünket.
Nyughatatlan özvegyek kritika
Az előzetes előrejelzések szerint a Nyughatatlan özvegyek a Golden Globe és Oscar díjátadón legalább 4-5 kategóriában jelölést fog kapni (Legjobb film, Legjobb adaptált forgatókönyv, Legjobb női főszereplő, Legjobb fényképezés, Legjobb eredeti filmzene). Mint már korábban írtam, a film az utolsó 20 percben kicsit elveszíti a fókuszt, és hagy egy kis hiányérzetet maga után, de még ennek ellenére is megérdemel majd minden egyes nominációt, mivel kevés közönségfilm képes ennyire húsba vágóan, és hitelesen bemutatni  a társadalmunkat érintő súlyos problémákat.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. november 22.

Hazai forgalmazó: Forum Hungary



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: