Ruben Brandt, a gyűjtő kritika

Home » Ruben Brandt, a gyűjtő kritika

Ruben Brandt, a gyűjtő kritika

By |2018-12-06T15:12:07+00:002018 december 6th|Categories: Kritika|Tags: , , , , , , , , , |0 Comments

Ruben Brandt, a gyűjtő kritika
Képzeljünk el, hogy ételt tálalnak elénk. A főzés során felhasználtak májat, csabai kolbászt, rebarbarát, mangót, sütőtököt és halikrát, a kompozíciót worcester szószban párolták, aztán curry-vel, rozmaringgal és paprikával fűszerezték. Jól hangzik? Első gondolatunk az lehet, hogy ez csakis borzalmasra sikerülhet. De képzeljük el, hogy a szakács egy Michelin-csillagos étterem séfje. Ebben az esetben valami nagyon különlegeset, nagyon sokrétűt kapunk, ami akármilyen elsőre talán össze nem illő alapanyagból készült, mégis kiad valami tökéleteset. Valahogy ez a helyzet Milorad Kristić Ruben Brandt, a gyűjtő című filmjével. Kicsit James Bond, kicsit film-noir, kicsit heist movie, kicsit pszicho-thriller, kicsit művészettörténeti ismeretterjesztő; valahol pedig mindezek paródiája. Ráadásképpen pedig animáció. Az összetevők sokasága és látszólagos „zagyvasága” ellenére a Ruben Brandt kreatív, lenyűgöző, szórakoztató és legfőképpen: egységes egész.



A képzőművészként is tevékenykedő, szlovén származású rendező-forgatókönyvíró filmjének főhősét, Ruben Brandtot apja halála óta rémálmok gyötrik. Az amúgy művészetterápiával foglalkozó pszichiáter vízióiban híres festmények alakjai az életére törnek. A magán segíteni képtelen lélekbúvár megmentésére kezeltjei – mind profi bűnelkövetők – sietnek. Ellopják a rémlátomásokban szereplő világhíres képeket. Hiszen birtokolni kell a problémát, ahhoz, hogy le lehessen küzdeni. A rablásoknak persze következményei lesznek, hamarosan mind a rend éber őrei, mind az alvilág sötét figurái a nyomukba erednek.
Ruben Brandt, a gyűjtő kritika
A legelején jeleztem, hogy a Ruben Brandt rengeteg fele nyúlt, de a történetvezetés szempontjából talán az utóbbi évek James Bond filmjei a legmeghatározóbbak. Rögtön egy izgalmas, pörgős akciójelenettel nyit, majd a szereplők (a film történetét felölelő pár hét alatt) végigjárják a világ ismert és trendinek számító nagyvárosait, Párizstól kezdve, Tokión át, New Yorkig. (Persze azért a rend kedvéért Budapesten is megfordul az enyveskezű csapat.) Közben menő autókkal száguldanak, a szoba falait akváriumok alkotják, az olaszországi reneszánsz villában található medence partján homárt fogyasztanak. Szóval süt mindenhonnan a gazdagság és a luxus. A „gonoszok” pedig (ha már történelmi okokból nem lehetnek szovjet zsoldban, akkor legalább) egy hidegháború utáni nosztalgiára építő bárban ötlik ki morális alapon helytelenítendő terveiket. Mindeközben megdöbbentő képi világ tárul elénk. A szereplőket és a környezetet mintha modern festők alkották volna meg, hol mintha Chagall, hol mintha Picasso „kézjegyeibe” ütköznénk. A pörgős részek időnként lefékeznek, hosszan csodálhatjuk a lassan-lassan közös törzsi zenélésbe átcsapó művészetterápiás ülést, és időtlennek tűnő percekig mutatják a szellő lengette csipkefüggönyt, miközben Richard Bona a Kis kece lányomat énekli a háttérben. (A filmben elhangzó zenék is zseniálisak. Délszláv népzene, jazz és Marilyn Monnreo stílusában előadott Brithey Spears is felcsendül.)

A Ruben Brandt tömve van „összművészeti” utalásokkal, valóságos kavalkádja a hol kevésbé, hol igen gondosan elrejtett célzásoknak. (Elsősorban a filmes relikviákat gyűjtő washingtoni magánnyomozó révén) mozis utalásokat fedezhetünk fel lépten-nyomon, de a legkülönfélébb művészettörténeti „kiszólásoknak” tömegkelege lett elhelyezve a jelenetekben, nagyon sokszor gegek formájában. Kiskamaszkoromban, táborok ismerkedős játékain nem egyszer elhangzott a „melyik könyvet vinnéd magaddal egy lakatlan szigetre” – kérdés. Sajnos soha nem tudtam se megfelelően szellemes, se megfelelően okos választ adni erre. Viszont az már biztos, hogy ha csak egy filmet vihetnék magammal a civilizációtól távol eső magányba (és valahogy még le is tudnám vetíteni azt), akkor az a Ruben Brandt lenne. Annyi utalás, annyi rejtettet poén, annyi értelmezési lehetőséget vonultat fel, hogy egy megtekintés egész biztosan nem elég, de talán még századjára is lehet izgalmas, új részleteket felfedezni benne. Persze szükséges lenne mellé egy vaskos, művészettörténettel foglalkozó enciklopédiára. A Ruben Brandt bárkinek megfelelő motiváció végigolvasni egy ilyet.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2018. november 15.

Hazai forgalmazó: Mozinet



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: