Családi bunyó

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy egészen 2008-ig, A pankrátor debütálásáig a pankráció a többség szemében egy lenézett sportág lehetett: kigyúrt felnőtt emberek eljátsszák, hogy egymás halálos ellenségei és ez látványos összecsapásokban csúcsosodnak ki. Valljuk be, nehéz mindezt komolyan venni. Mickey Rourke figurája azonban megmutatta, hogy mennyi munkája van egy-egy pankrátornak abban, hogy ő, illetve az általa megformált karakter sztárrá válhasson. Mert a pankráció csak felerészt küzdősport, kell hozzá egy nagy adag színpadiasság, egyfajta erő, mellyel meg lehet nyerni a közönséget. Mint az ókori Róma Colosseumában: a közönség mindenható.

Ez az, amit a Családi bunyó főhőse, Paige (Florence Pugh) csak sokára tud magáévá tenni, a nyers erő és a technikai tudás bizony kevés a bajnoki övhöz. Mivel ez egy életrajzi-sport-családi vígjáték-dramedy hibrid, így nem nagy titok, hogy Paige eléri a célját, az odáig vezető út azonban kifejezetten érdekes és még szórakoztató is! Eleve már van abban valami tragikomikus, hogy honnan indul a történet: a fiatal brit (!) lány egy olyan családban nő fel, melynek minden tagja – igen, még anyuka is – pankrátor, mely önmagában egy remek humorforrás, de a bűnözői múlt és annak lezser kezelése csak rátesz egy lapáttal.
Családi bunyó
A drámai oldalról meg finomban bekúszik a nyomorból való kitörési vágy és a fő konfliktusforrás, miszerint szegény bátyónak (Jack Lowden) is az a lehetőség volt minden álma, ami csak a kishúgának adatott meg. Illetve mint közben kiderül, hogy hiába képzi magát az ember harcosnak, család és barátok nélkül minden sokkal nehezebb. Szerencsére ennyi drámát bőven tud ellensúlyozni a film humora, melyben akadnak régi vágású slapstick gegek és tényleg vicces beszólások.



A dráma és a vígjáték közötti arány kellően kiegyensúlyozott, noha tény, hogy mélységében nem érhet fel a hasonló kaliberű Én, Tonyához, ahogyan a színészi játék terén se. Sajnos a már említett testvérpárost alakító színészek munkája csak egy erős közepes, ellenben a szülőket alakító két veterán színész szinte lubickol a szerepében (a „Cornetto”-trilógia Nick Frostja és Cersei Lannister, azaz Lana Headey). A cinikus, megkeseredett, de aranyszívű sztárgyáros edzőt Vince Vaughn pedig már csuklóból hozza, igazából eme karakterét majdnem minden második filmjében láthattuk már, ugyanakkor kár is lenne ezt felróni neki, ha a figura egyszerűen illik a műbe.

Családi bunyó

Az sem róható fel a Családi bunyónak, hogy ilyen tálalás dacára el tudná kerülni a már-már közhelyesnek számító sablonokat. Míg Paige történetszála a klisék ellenére is izgalmas tud maradni a közeg miatt, addig szegény Zack apátiája majd tétlen dühe csak lelassítják a cselekményt. A narratíva szempontjából ugyan érthető ezeknek a jeleneteknek a szükségszerűsége, csak éppen a nézők többségének kissé érdektelenek lehetnek. Mert hát, kit érdekel a vesztes? Még szerencse, hogy minden más klappol és kellően mozgalmas a figyelem lekötésére és a rekeszizmok edzésére.

És igen, családi vígjátékként az elnagyolt happy end sem maradhat el, amiben minden szupi-szuper, azonban a film minden hibája ellenére rendelkezik szívvel, így még ez sem zavaró, sőt el is várható. Összességében egy nagyon kedves és tanulságos darab, melyet mindenkinek csak ajánlani lehet!

Szerintem:

Hazai bemutató: 2019. március 13.

Hazai forgalmazó: Fórum Hungary