Mi kritika
Jordan Peele komikusnak érdemes volt a filmkészítésbe is belevágnia, hiszen első rendezése, a Tűnj el! hatalmas anyagi és kritikai siker lett, olyannyira, hogy Peele meg is nyerte a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscar-díjat. Tény, hogy a Tűnj el! a maga nemében egyedi, mely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet szatirikus hangnemével, ugyanakkor horrorként azért én sose tartottam valami erősnek. Mondhatni filmnek remek, horrornak azonban meglehetősen közepes. Mindazonáltal ahogyan a többség, úgy én is kifejezetten vártam legújabb művét, a Mi című filmet, mivel az előzetesek egy sokkal hátborzongatóbb filmet ígértek.



Az ígéretet pedig úgy-ahogy sikerült is betartani, a Mi már sokkal inkább horror, mint a rendező előző alkotása, azonban ilyen tekintetben még mindig nem tökéletes. Filmnek viszont kétségtelenül szuper. A társadalmi mondanivaló ezúttal is jelen van metaforikusan, amit valamiért a legtöbb kritikus indokolatlanul túlelemez, pedig ha jobban belegondolunk, ez elsősorban egy horrorfilm, amely műfajnál pozitívum ugyan a mondanivaló, de abszolút nem elvárás. Hozza a nézőre a frászt hatásvadász ijesztgetések nélkül és már elégedettek is lehetünk. Ennélfogva ettől a „kötelező” körtől most tekintsünk el, mert szerencsére bőven van még miért dicsérni a filmet!
Mi kritika
Először is az alaphelyzet és a fontosabb karakterek felvázolása kifejezetten jól sikerült, mind ritmusában mind játékidőben. Megismerhetjük a csupa élő, létező karakterrel rendelkező felső-középosztálybeli fekete családot, kik a tengerparti nyaralójukhoz mennek vakációzni. A család tagjai között megtalálható a gyerekkori traumán átesett anyuka (az Oscar-díjas Lupita Nyong’o), a mobilfüggő kamaszlány, a magának való öcsi és az abszolút telitalálat apa (Winston Duke), aki bármelyikünk faterja is lehetne, annyira tipikus a figurája a fárasztó poénjaival, kapuzárási pánikjával és a szomszéd iránti irigységével. A család egészen estig jól is érzi magát, amíg meg nem jelenik a házuk előtt egy másik família, kik önmaguk groteszk másainak néznek ki. Innentől pedig először kapunk egy hagyományos home invasion horrort, mely a végére egy sokkal mélyebb réteget kap.

A cselekményvezetés végig egyenletes, kellemes tempójú, nincsenek sem felesleges üresjáratok, sem hirtelen váltások, ahogyan a feszültséget is szépen adagolják, nagy kár, hogy ezeket még idő előtt rendre hazavágja a film humora. Ez utóbbi tulajdonsága a műnek pedig furcsa kettősséget okozhat az emberben: egyrészt mindenki szereti a jó poénokat, ugyanakkor mindennek megvan a maga helye és ideje, és ha egy kicsit rettegni szeretnénk, akkor csalódást okozhat egy-egy jól sikerült geg, mely így kizökkent a film atmoszférájából. Ez az, ami leginkább elveszi a Mi horror jellegét, noha ettől függetlenül vér és feszültségkeltés még így is bőven akad szerencsére.
Mi kritika
A már említett hangulatot pedig zseniálisan építi a változatos és metaforikus operatőri munka, melyhez remekül komponált zene társul, élen az Ómenre hajazó vezértémával. A színészek alakításai frenetikusak, minden szereplőnek sikerült élesen elkülönítenie „normális” karakterét a rémekétől. Legtöbbjüknél nehéz is elhinni, hogy ugyanazokról az emberekről van szó, amiről nem csak a smink, de a színészek mozgása, mimikája és hanglejtése is nagyban hozzájárul.

Kár, hogy ennyi pozitívum mellett akad még egy apró negatívum: a magyarázkodás. A lények megjelenésére először egy kissé ködös mesét kapunk, mely egyfajta érdekes, misztikus hátteret sejtet, de aztán a végén kapunk egy hosszabb, félig-meddig tudományos változatot, mely ráadásul tele van lyukakkal, így viszont a forgatókönyv ezen a téren a két szék közül a pad alá esik. A kevesebb néha több ugyebár, ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindenféle erőltetett magyarázkodás nélkül is működött volna a sztori, mert hát sokszor mi vagyunk saját maguk legnagyobb ellenségei, és talán ez a lényeg.

A Mi hangulata azonban még így is hátborzongató és könnyed egyszerre, vagyis tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani a legtöbb néző számára. Egy percig nem unatkoztam rajta, ami manapság nagy szó.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2019. március 21.

Hazai forgalmazó: UIP Duna Film
A film adatlapja a mafab.hu-n.