Hellboy kritika
Az új Hellboy létrejöttét igazából semmi nem indokolja, mert ugyan a 2004-es, Guillermo del Toro-féle változat, majd annak folytatása nem rengette meg ugyan a mozi kasszákat, de azóta igazi kult státusznak örvendeznek, ergo minőségében nehéz felülmúlni őket, az egyetlen kiutat egy újfajta megközelítés jelenthette. Neil Marshall (A barlang, Kilencedik légió) rendező pedig ezt úgy értelmezte, hogy akkor a Logan és a Deadpool sikerét látva készít ő is egy „R”-besorolású képregény-adaptációt, magyarul ördögi hősünk ezúttal sokkal brutálisabb és káromkodósabb lesz.



Ez a fajta szabatosság pedig jót is tesz a filmnek, valahogy emberibbnek tűnnek a szereplők, ha a legnagyobb zűr közepette nem azt sziszegik a fogaik között, hogy „az áldóját”. Ugyanakkor hiányzik ilyen téren a mértékletesség és ennek eredményeképpen minden egyes szereplő káromkodik, mint a kocsis, pedig néhánytól ez kissé karakteridegen. A brutalitás meg sokszor kifejezetten öncélúan hat, bár az már az én egyéni szociális problémám, hogy engem az ilyesmik sose zavartak (helló, házépítő Jack!).

Nagyobb gond, hogy az alkotók görcsösen próbáltak egyszerre minden igényt kielégíteni, azaz az eredeti képregény- és első változat rajongóit, illetve azokat is, akik először találkoznának Hellboy-jal, mint olyannal. Ennek megfelelően nemcsak, hogy újra megkapjuk flashback formájában ugyanazt az eredettörténetet, hanem nagyjából mindenről és mindenkiről, de olyan narrációval és töménységben, mintha csak egy elborult National Geographic dokumentumfilmet látnánk. Egyszerűen túl sok a szereplő és túl sok a háttérsztori, a nagy kapkodásban például az egyik karakter úgy tesz szert szuperképességre, hogy arra semmilyen magyarázatot nem kapunk! Így hiába a kétórás játékidő, nincs idő egy botegyszerű történet tisztességes elmesélésére.
Hellboy kritika
A fő konfliktusforrást egy gonosz boszorkány (Milla Jovovich) feltámadása adja, aki pusztulást akar hozni a földre, mert… izé… csak? Ezt természetesen az Ördögtől származó, de jólelkű Hellboy (David Harbour Stranger Things) nem hagyja annyiban, kit több paranormális titkos szervezet is segít. A sztori nagy vonalakban ez, amivel nem is lenne baj, ha a sok magyarázkodás és akciójelenet között lenne idő tisztességes karakterépítése, vagy 3 percnél hosszabb párbeszédekre. Emlékszünk del Toro filmjében arra, amikor Hellboy a szerelemről tartott kiselőadást az újonc társának? Nos, ilyen finomságokra itt ne tessék számítani, ahogyan a karakter rétegeire se, szegényt teljesen lecsupaszították, ennek ellenére a címszereplőt alakító Harbour valósággal lubickol a szerepben és mindentől függetlenül a figura még így is kellően laza és vicces maradt.

Tény, hogy ez a film sokkal hűbb a képregényekhez elődjével szemben, ám amíg rajzon jól mutat, mondjuk egy elektromos lándzsákkal hadonászó vadásztársaság, addig vásznon meglehetősen kellemetlenül hat. A látvány ezért is felemás, néhol kifejezetten szép vagy horrorisztikus és lenyűgöző, néhol viszont abszolút filléresnek hat. A zene viszont az akciójelenetek alatt meglepően dögös. Mindez azonban kevés vigasz az összképhez, mivel a film megroppan a saját súlya alatt.

Ez a Hellboy egy igazi B-film lett, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A műfaj rajongóinak igazi bűnös élvezetet nyújthat, de nem lehet sokat veszíteni a mellőzésével. Inkább maradjunk a réginél!

Hazai bemutató: 2019. április 11.

Hazai forgalmazó: Freeman Film
Nézd meg a film adatlapját!