A sötétség gyermekei
Még csak május van, de idén már a második olyan filmet láthatjuk a hazai mozikban, melynek központi elemét a metal zene valamelyik elborultabb ágát jelenti. Amíg azonban a Heavy túra egy könnyebben befogható fiktív vígjáték, mely tele van öniróniával, addig a Lords of Chaos – A sötétség gyermekei történeti alapjai nagyon is valóságosak és sokkal nehezebb is nyitni rá, pedig érdemes.

A film az azonos című regényt veszi alapul, mely a kora ’90-es évek Norvégiájában végbement black metal őrület idejéről szól. A könyv azonban annyi valótlanságot állít a korszakkal és annak egyes szereplőivel kapcsolatban, hogy a színtér meghatározó zenészei egy emberként határolódtak el tőle, ahogyan magától a filmtől is. Ilyen háttérrel felvértezve nem is csoda és egyben sajnálatos is, hogy a játékidő csupán két zenekar történetére összpontosul, de az a kettő legalább a Mayhem és a Burzum, melyeknél érdekesebbet amúgy is nehéz lenne találni.



Ez a korszak tekinthető a black metal „hőskorának”, amikor a zenészek még nem csak zenéltek, hanem komoly balhékkal – többek között templomgyújtogatásokkal – licitáltak egymásra, hogy ki is a „trvebb”, vagyis ki gondolja komolyan a sátánizmust és ki pózőrködik csupán. Ez a fajta versengés és ki nem mondott rivalizálás a központi eleme a filmnek, melynek két főszereplője Euronymous (Rory Culkin), a Mayhem gitárosa és Varg Vikernes (Emory Cohen), azaz maga a Burzum.

A történet váza nagyjából megfelel a legtöbb zenekaros filmnek, látjuk őket amatőrként, majd jönnek a kezdeti sikerek a meglehetősen beteg énekessel, Deaddel, hogy aztán annak halálával mindez megtörjön, jöhessen a rivális, a várva várt nagylemez és a katartikus lezárás. Sok szempontból a film párhuzamba állítható a Bohém rapszódiával, hiszen mindkét mű főszereplője már nem él, hogy bármiben is ellentmondhasson a róluk kialakított képen és hogy az érintett két zenekar aktív tagjai mennyire jó színben vannak feltüntetve. Sőt, jelen esetben bizonyos szempontból még talán rosszabb a helyzet, hiszen míg az első basszeros, Necrobutcher ignorálása a sztori egy pontján teljesen jogos, addig szegény dobos, Hellhammer csupán biodíszletként szerepel, a fickó, aki dobol és kész.
A sötétség gyermekei
Ráadásul Csihar Attila feltűnése, mint az új énekesé, annyira el van kendőzve, hogy az már a jó magyar önérzetet is sérti, pedig az úr igazi kultstátusznak örvend a szcénán belül a mai napig (az viszont jópofa, hogy karakterét a saját fia alakítja a műben). Konkrétan szegényről semmi nem derül ki, csak egyszerűen megjelenik, hogy höröghessen egy jót, szégyen.

Ugyanakkor mindezek ellenére a A sötétség gyermkei még mindig hitelesebben ábrázolja a cselekményeket és a karakterek viszonyrendszereit, mint ahogyan a Bohém rapszódia állt hozzá a Queenhez. A teljes igazságot ennyi idő után már nyilván nehéz kibogozni, bár a szerelmi szál, illetve annak vonzata akkor is kilóg, ha semmit sem tudunk a black metalról, mint olyanról, mert annyira nem illik az összképbe, mint zsiráf a disznók közé.

A lendület azért tagadhatatlanul megvan, ahogyan a sajátos atmoszféra is, melyet csak fokoznak az olyan horrorisztikus elemek, mint az öncsonkítás vagy a sokáig elhúzott gyilkosságok. Technikailag nincs semmi kivetnivaló, a hírhedté vált fotókat is sikerült ötletesen elhelyezni a cselekményekben, ahogyan egy korrekt koncertjelenetet is. Mindemellett még egy nagy adag fekete humort is tartalmaz a film, mi több, Vikernes interjúja legalább annyira kínosan vicces, mint a legjobb Office epizódok. Nagy kár, hogy cserébe Vikernes karaktere kissé félrement, nem elég, hogy Cohen kissé pufibb a kelleténél, de maga a figura sem áll össze azzá, akinek kéne lennie. Néhol ugyan hozza a hideg, kimért intellektuelt, aki hisz is abban, amit tesz, de sokszor csak egy hisztis bunkó képe rajzolódik ki előttünk, ami viszont meglehetősen távol áll a valóságtól.

Minden hibája ellenére én azért remekül szórakoztam A sötétség gyermekei című filmen. Nem tudom, hogy ki lehet amúgy a célközönség, de nekem, egyszeri metalkedvelőnek kimondottan tetszett. Meg hát, most komolyan, hány más filmben csendül fel igazi norvég black metal? Na ugye.

Szerintem:

Haza ibemutató: 2019. május 3.
Hazai forgalmazó: Pannonia Entertainment
Nézd meg a film adatlapját