A hőlégballon kritika
Valamikor (nem is olyan nagyon-nagyon régen) Kelet-Európa polgárainak (vagy legalábbis jó részüknek) egy nagyon egyszerű gondolat járt a fejében, amikor a „vén” kontinens térképére nézett. Van a szögesdrót mögötti rossz világ. Ellenben a szögesdróttól nyugatra jó. A szovjet blokk országainak bátor, kétségbeesett vagy elszánt lakói időnként kísérletet tettek arra, hogy átszökjenek nyugatra, az Ígérte Földjére. Néha egészen merész, megdöbbentő esetek is megtörténtek. Mint például annak a két német családnak a története, akik egy „home made” hőlégballonnal lebegtek át a határzár felett valamikor a hetvenes évek végén. A merész akció Hollywoodot is megihlette, 1982-ben Éjszakai átkelés címen filmvászonra vitte a történetet, de (állítólag) a valódi résztvevők fanyalogva fogadták az amerikai filmipar szüleményét. Ellenben az idén mozikba került, Michael Herbig rendezte német alkotással (A hőlégballon) már elégedettek voltak.



A történet szerint a Strelzyk- és a Wetzel-család tagjai úgy döntenek, hogy elhagyják a fojtogató légkörű kommunista blokkot. E célból a hátsó sufniban hőlégballont varrnak. A szerkezet működik, megérkezik a megfelelő széljárás is, de pár száz méterrel a szögesdrót előtt kényszerleszállást kell végrehajtaniuk. Sikeresen visszajutnak az erdőben hagyott Wartburghoz, viszont a nyilvánvaló „bűnjel”, a hőlégballon a helyszínen marad. Ezek után már csak az a kérdés, hogy sikerül-e újabb szerkezetet eszkábálni és azzal megszökni, vagy a Stasi deríti ki-e gyorsabban az „elkövetők” személyét.
A hőlégballon kritika
A film fő (és szinte egyetlen) szálát a „versenyfutás az idővel” toposzból következő mérhetetlen feszültség teszi izgalmassá. A néző szurkol a két családnak, miközben egyre szorul a hurok hőseink nyaka körül. A fordulatokról nem lenne ildomos bármit elárulni, de az adrenalin-szint növekedése teljes mértékben biztosított. Még úgy is, hogy a „korszellem” miatt igencsak „döcögősnek” hathatnak a nyomozás részletei. Például az online információk tömkelegének világából nézve egészen furcsa, amikor egy egészségügyi dolgozónak fél napjába kerül, amíg egy iratszekrénnyi papírhalmazból kikeresi annak a pár betegnek a nevét, akik egy bizonyos fajta gyógyszert vásároltak az utóbbi hónapokban. De a maga esetlenségében teszi izgalmassá és egyedivé a történetet az amerikai nagykövetséges epizód. A szereplők abban a naiv hitben élnek, hogy az USA külképviseletére bejuttatott cetli majd átrepíti őket nyugatra. És ami talán a legtanulságosabb a Stasi ügynökeinek tevékenysége kapcsán: a néző nehezen szabadul attól a felismeréstől, hogy a mai világ legdemokratikusabb országainak hatóságai mennyivel, több információval rendelkeznek a polgárokról, mint a hetvenes évek diktatúrái. (Teszem azt: ma, a közterületi kamerák világában, nincs olyan, hogy a rendőrségnek fogalma sincs, hogy egy autó merre jár. De lehetne még hosszan sorolni a példákat.)

A hőlégballon nézői akkor járnak jól, ha egy izgalmas thrillerre számítanak, amikor beülnek a moziba. A film ezen a szinten mondhatni tökéletesen teljesít, viszont sok mindent nem érint, amit akár érinthetne is. Nem derül ki, hogy a szereplők pontosan miért is akarnak nyugatra szökni. (A képek tanulsága szerint egyáltalán nem élnek rosszul, sőt!) Egy nagyon fontos erkölcsi kérdést is csak jelzésszerűen érintenek: mennyire felelőtlenség kisgyerekkel elindulni egy ilyen veszélyes vállalkozásra. Szülőként mi a nagyobb felelőtlenség: hagyni, hogy a gyerek egy diktatúrában nőjön fel vagy kitenni a bizonytalan kimenetelű disszidálási kísérlet lehetséges következményeinek?
A hőlégballon kritika
Ezek a kérdések igazából nem hagynak mély hiányérzetet, hiszen nem elvárás egyetlen film felé sem, hogy mindenről szót ejtsen, amiről akár szót is ejthetne. A hőlégballon csak annyit vállalt csak magára, amit teljesíteni is tud. Egyetlen ponton hagy fájó űrt: a karakterek terén. Strelzykék és a Wetzelék jellegtelen, színtelen szagtalan alakok, semmit nem tudunk meg róluk azon túl, hogy menekülnének az NDK-ból. Az utánuk nyomozó Stasi-tiszt (Thomas Kretschmann) szinte kényszeresen macska-egér játékot játszik mindenkivel, cigarettáját mélyen leszívva folyton-folyvást olyan kérdéseket tesz fel beosztottjainak, ami után ők érezhetik: bármit is válaszolnak, abból nem tudnak jól kijönni. Mindenki döntse el, hogy mennyire találja izgalmasnak a figurát. Számomra kissé izzadságszagú volt.

Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy sokan megtalálják a számításukat A hőlégballon című filmben. Például azok, akik szeretik izgalmukban a karfát szorítani a vetítőteremben. És azok is, akik emlékszenek a filmhíradó azon tudósítására, amiben az örömmámorban úszó tömeg német zászlót lengetett és alkoholtartalmú italokat nyakalt a berlini falon ülve. Ez a két csoport biztosan élvezni fogja Michael Herbig alkotását. A „közös halmaznak” pedig szinte kötelezően ajánlott A hőlégballon megtekintése.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2019. április 25.
Még több művészfilm

Nézd meg a film adatlapját