Fájdalom és dicsőség
Almodóvar filmjei eddig ismeretlen terepként szerepelnek az életemben, hallani sok dolgot hallottam róluk, de vegyes megítélést kapott, ami az egyéni megítélésből ered. Mivel most úgyis a rükverc filmtörténeti megközelítés a divat (Star Wars, LOTR), így gondoltam, én fogom megnézni Pedro apánk „összegző” filmjét, a Fájdalom és dicsőség-et.



Első ránézésre nem lehet rossz, hiszen Antonio Banderas és Penelopé Cruz már bizonyították, hogy a vígjátékszerepek a színészi eszközpalettájuknak még a bevezetésére is kevesek. Rögtön a film elején sajátos zenei felvezetés és élénk színek fogadnak, ezt – és a saját szájízt követő monologizáló bemutatást – nem egyszerű megszokni, kicsit mellbevágó hatású, de ha egyszer átverekszi magát az ember a kezdeti furcsálláson, kellemes színezetet ad. Amint fel tudtam venni a ritmust, a történetvezetést, a képi világ és az epizodikus ábrázolás egy olyan kellemes harmóniát sugároztak, hogy lehetetlen volt nem ellazulni és sodródni a történet szálaival.
Fájdalom és dicsőség
Banderas egy rendezőt, Salvador Mallot alakítja, aki idősebb éveiben tekint vissza az életére. Nem pocsékul időzített képszakadásos emlékbetörésekről van szó, hanem fantasztikus emlékábrázolásokról. Almodóvar szakértő kézzel ágyazott meg ezeknek a jeleneteknek, így nem érzi a néző soknak vagy indokolatlannak.

Ismerősöm kritikája alapján féltem, mert rövid véleményében felcsendült, hogy a rendező nem fél bemutatni a szexualitását, és ez a legtöbb filmes élmény alapján könnyen ki tud siklatni egy alkotást. Ebben az esetben megalapozatlan volt a félelmem, bár beemelte a műbe ezt a vonalat, de nem volt polgárpukkasztó.

Szerves részt alkot a rendező szervi állapota, innen a fájdalom szegmens: töredelmesen bemutat és részben magyaráz is testi panaszokat. A dicsőség egyértelműen a karrier vonalról jön, de akkor mi marad még? A Fájdalom és dicsőség című film egy gyönyörűen megkomponált történet az életről, a kreativitásról, annak hiányáról, családról, szeretetről és barátokról. Fejhajtás a múlthoz, óda a jövőhöz.

A közönség reakcióit hallva nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy a mai közönség garantáltan el tudna/akarna mélyülni ebben a filmben, de reménykedem, mert érdemes. A művészfilmek szerelmesei ajánlás nélkül is meg fogják nézni, ahogy Almodóvar munkáinak kedvelői is. Akik hozzám hasonlóan tájékozatlanok maradtak eddig ezen a téren, azoknak csak javasolni tudom.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2019. május 23.
Hazai forgalmazó: Cinetel

Még több művészfilm
Nézd meg a film adatlapját!