Yesterday kritika
Danny Boyle (28 nappal később, Napfény, Gettómilliomos) legújabb rendezése egy olyan alternatív világba vezet minket, ahol egy, a legjobb esetben is csak középszerűnek nevezhető énekes learathatja a The Beatles babérjait. Érdekes koncepció, humoros jelenetek, egyszerű mondanivaló… a Yesterday-ből nem lesz ikonikus szerelmi vígjáték, de a Beatles hallgatásához meghozza a kedvet.

Mit tennél, ha egy furcsa véletlennek köszönhetően te lennél az egyetlen, aki emlékszik a világ egyik leghíresebb bandájának korszakalkotó számaira, miközben feltörekvő zenészként tengeted a mindennapjaid? Jack Malik megragadja a lehetőséget. A férfi (Himesh Patel) évek óta amatőr zenészként járja a bárokat, és különböző fesztiválokon próbál betörni a köztudatba, mindig kevesebb, mint több sikerrel. Barátai és családja szkeptikusan is igyekeznek bátorítani őt, de egyedül gyerekkori barátja és jelenlegi menedzsere, Ellie (Lily James) hisz igazán a tehetségében, és nyüstöli, hogy maradjon ezen az úton. Egyik nap Jacknek sorsfordító élményben van része: amikor néhány másodpercre az egész világon elmegy az áram, őt elüti egy autóbusz, és elveszti az eszméletét, hogy aztán egy teljesen új világban ébredjen fel.



A „szép új világban” immár senki sem emlékszik a The Beatles-re, nem ismerik az azelőtt már több mint 3000 feldolgozást megélt Yesterday egyetlen taktusát sem, ahogy a Let it be sem mond senkinek semmit. (Sőt, Beatles híján az Oasis is eltűnik a színről.) Mikor Jack erre rájön, megpróbálja felidézni az ikonikus dalokat, és a sajátjaként adja el őket. A siker ezután gyorsan jön: nem más, mint Ed Sheeran fedezi fel „Jack tehetségét”, majd egy pénzéhes, amerikai menedzser (Kate McKinnon) is felkarolja. De persze a könnyen jött sikerről kiderül, hogy nem az igazi, és amikor Jack végre megkapja azt a csodálatot, amire mindig is vágyott, elveszíti azt, amire igazán szüksége van…
Yesterday
A rendező Danny Boyle és a forgatókönyvíró Richard Curtis (Igazából szerelem, Időről időre, Négy esküvő egy temetés) nagyon ügyesen használja az iróniát és a komikumot arra, hogy bemutassa a sztárvilág felszínességét. Kate McKinnon menedzser karaktere erőteljes paródiája a pénzéhes „sztárgyárosnak”, az „önmagát” alakító Ed Sheeran pedig mobiljának csengőhangjával és azon ötleteivel, hogyan javítsák fel a The Beatles szövegeit, elegánsan érzékelteti a sztárok narcisztikus személyiségvonásait. A film vége is arra mutat rá, hogy az életben nem a hírnév a fontos, de még csak nem is az, hogy te kiteljesedj az alkotásban vagy az éneklésben, hanem az, hogy valamit adj másoknak, és közben egyszerű életet élj, amelyben boldog lehetsz.

Sajnos az erőteljes sztárvilág-vonulat mellett a két főszereplő igencsak gyenge. Lilly James a romantikus lelkületű szomszéd lányt játssza el, alakítása nagyrészt abból áll, hogy fura frizurákhoz Audrey Hepburn-szerű őzikeszemeket vág be. Patel karaktere pedig annyira kis béna és élettelen, hogy az ember nem mindig tud igazán izgulni ezért a középszerű figuráért – hogy ez szándékos színészi és rendezői döntés volt-e, vagy csak valami nem klappolt a szerep és Patel között, azt nem tudom. Az biztos, hogy a Sheeran, McKinnon és Jack filmbéli családja vagy barátai sokkal jobban elvitték a hátukon a filmet komikus jeleneteikkel, mint Patel és James romantikus szála.

A film világának koncepciója fantáziadús és izgalmas. Borzongató belegondolni abba, hogy milyen érzés lehet, ha a kollektív emlékezet egyik markáns elemét csak te tudod felidézni. Ugyanakkor a világ nem igazán kiforrt: kiderül például, hogy nemcsak az együttes és a hozzá fűződő dolgok tűntek el, hanem a kultúra más ikonikus alkotóelemei is, a cigarettától kezdve, a Coca-Colán át, a Harry Potterig – azt azonban sosem tudjuk meg, miért épp ezek váltak köddé, milyen összefüggés lehet a háttérben, vagy éppen mi okozta ezt az egészet. A többi hiányzó elem a The Beatles-szel ellentétben csak vicces töltelékként szolgál, azonban a történetet nem viszi előre és a kidolgozott fantáziavilágról sem árul el többet. Ez egy olyan ziccer, amit igazán kár volt kihagyni.
Yesterday kritika
A film élvezhetőségét a szinkron is csökkentette. Régen hallottam már tisztességes vígjátékszinkront, és a Yesterday sem törte meg ezt a sorozatot: ugyanazzal a bárgyú, senki által nem használt szlenggel operál, amivel sok más szinkronizált vígjáték. Az pedig még kínosabbá tette az amúgy sem kiemelkedő fordítást, hogy nagyon sok, az eredeti párbeszédbe tökéletesen illő kulturális utalást nem tudtak magyarra átültetni, amit végül úgy oldottak meg, hogy angol felirattal jelezték, az eredeti szöveg mire utalt pontosan. Szinte majdnem sikerült összehozni.

A Yesterday összességében könnyed esti kikapcsolódás sok komikus-vicces jelenettel, jó The Beatles-feldolgozásokkal és egy érdekes, ám nem teljesen kiaknázott koncepcióval. A világot nem váltja meg, nem lép be az ikonikus romantikus vígjátékok sorába, de azt eléri, hogy utána egész este a ’60-as évek legjobb számaira riszáljon az ember.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2019. június 27.

Hazai forgalmazó: UIP-Duna Film

Nézd meg a Yesterday film adatlapját
Még több zenés film