window.dataLayer = window.dataLayer || []; function gtag(){dataLayer.push(arguments);} gtag('js', new Date()); gtag('config', 'UA-108567345-1');

A 64-es betegnapló kritika

Home » A 64-es betegnapló kritika

A 64-es betegnapló kritika

2019-01-13T22:29:40+00:00

A 64-e betegnapló kritika
Kevés esetben van olyan, hogy még a negyedik bőr lenyúzása után is valami egész jó sül ki a dologból. (Legyen szó filmről, vagy bármi másról.) A Q-ügyosztály negyedik bevetése a moziban pedig pont ilyen. A rendező személye megint új, ezúttal Christoffer Boe ült be a direktori székbe, hogy igazgassa a Jussi Adler-Olsen regényéből készült film elkészítését. A forgatókönyvírók, Nikolaj Arcel és Mikkel Norgaard nevei viszont ismerősek lehetnek azoknak, akik az előzményfilmek esetében áttanulmányozták a stáblistát. A 64-es betegnapló mérhetetlenül izgalmas, feszült és okos történet, az eszmei mondanivalót azonban meglehetősen túltolták az alkotók. Ez esetben a kevesebb talán több lett volna.



A történet szerint munkások egy szoba falának bontása során három mumifikálódott holttestre bukkannak, akik egy asztal körül ülnek, és akiket a jelek szerint brutális módon végeztek ki. A sok-sok éve történt bűntény messzire vezető szálainak felgöngyölítése a jól ismert hármasra hárul, akik egyre-másra szembesülnek a megdöbbentő fordulatokkal. Például rájönnek, hogy igazából nem egy, hanem két bűntényről van szó. A három bebalzsamozott halott egy jelenleg is működő bűnszövetkezethez kapcsolódik valamilyen módon. És innen már csőstül jönnek a hol izgalmas, hol hátborzongató elemek, kezdve az egykor szörnyű bűnök helyszínéül szolgáló elhagyott háztól, folytatva a vaginális csonkolással és az üresen hagyott negyedik székkel. (Lehet találgatni, ki lett volna az utolsó áldozat). A sort végül Dr. Mengele dán inkarnációja zárja.
A 64-es betegnapló kritika
Maga a nyomozásos rész ismét briliánsra sikerült. Izgalmas, tele van nem várt fordulatokkal, de közben logikus és követhető. Üldözéses jelent egy vagy talán kettő akad a két órás játékidő alatt, mégis a jó értelemben vett feszültség és az adrenalin az egekben van. A film üteme, az események egymásutánisága, a fordulatok „adagolása” remekül kiszámított. Vagyis eddig minden a legnagyobb rendben. És itt jön az a bizonyos de. Az alkotók szerettek volna valami bölcset és magasztosat üzenni a filmmel, és itt bizony elvesztették arányérzéküket. A palackposta esetében is próbálkoztak hasonlóval, ott kifejezetten jól sült el a dolog. Az erkölcsi mondanivalóból csak épp annyi volt, amennyit elbírt a film. Se több, se kevesebb. A 64-es betegnapló viszont meglehetősen töményre sikerült ebből a szempontól.

A film kezdetén Assad (Fares Fares) utolsó napjait tölti a Q-ügyosztályon, és nagyon nyomja lelkét, hogy úgy érzi: Carl (Nikolaj Lie Kaas) nem megfelelő érzékenységgel búcsúztatja. (Nekem kicsit meglepő, hogy ő ezen meglepődik. Carl kicsit autista, kicsit elefánt az érzelmi porcelánboltban, de őt így szeretjük.) Remélem nem árulok el sokat, de a film végére a zord nyomozó is rájön, hogy a szeretet mindenek felett áll. Ebben nagyban hozzásegíti, hogy a nyomozás „mellékhatásaként” megismerheti egy örök szerelem megható történetét, minek kapcsán kiderül, hogy a bosszú nem megoldás, hanem a szeretet töltheti ki értelmesen a földi létet.
A 64-es betegnapló kritika
Mindezekhez csatlakozik még a társadalmi mondanivaló is, a XX. századból ottragadt ordas eszmék hívei a színfalak mögött, titokban munkálkodnak. Előkerül a dán múlt nem éppen legdicsőbb fejezete, a fajelmélet (germán országok történelméből valahogy ez sosem tudott kimaradni), illetve a Sprogø szigetén valóban működő leánynevelő intézet, ami sokkal inkább brutális börtön volt a családjuk által erkölcstelennek bélyegzett vagy értelmileg sérült lányok számára. Assad és Carl vitája kapcsán összeütköznek az abortuszpárti és az -ellenes érvek, illetve utalás szintjén szóba kerül, hogy a dániai muszlim lakosság egy része nem feltétlenül nézi jó szemmel, ha egy fiatal lány „dánként” éli az életét. (Ez az utóbbi kettő csak érintés szintjén van jelen. Az alkotók talán nem akartak senkinek sem rálépni a tyúkszemére.)

Vagyis rengeteg témát érint A 64-es betegnapló. Ez így – ha önmagában még releváns kérdések is – együtt, egy filmen belül túl sok. A néző gyomra biztosan el fogja bírni, hiszen máskülönben kitűnő film. De nem garantált, hogy jól is fog esni.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2019. január 10.

Hazai forgalmazó: Vertigo Média

For privacy reasons YouTube needs your permission to be loaded.
I Accept



A Te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Ez az oldal cookiekat használ Ok
%d blogger ezt szereti: