Alita: A harc angyala kritika
James Cameron
1995 óta szerette volna nagyvászonra vinni Yukito Kishiro mangáját a Battle Angel Alita-t, de ez több okból is meghiúsult: 1997-ben éppen a Titanicot forgatta, így mellette nem igen volt ideje egyéb projektre. A másik nyomós érv ami miatt készülhetett el az, hogy nem állt még rendelkezésre az a technológia, amivel a megfelelő látványt biztostani tudták volna. Így Cameron számára ez egy nagy álom maradt, egészen a 2000-es évek elejéig, amikor is a stúdió zöld utat adott a rendező szerelemprojektjének. A végleges forgatókönyvet végül Robert Rodriguez nyirbálta meg a stúdió kérésére, ami a végeredményt látva hiba volt, mivel kellett volna még 20-30 perc, hogy tisztességes befejezést kapjon a film. Az Alita: A harc angyala ugyan átemelte az eredeti manga rendhagyó befejezését , de néhány szálat nem varrtak el, ami hiány érzetet hagy maga után. Kár érte, mert ha nem csapják össze a végét, lehetett volna akár egy új cyberpunk mérföldkő is, de így csak egy tisztességes iparosmunka. Ami, ha elnézzük Cameron munkásságát (Avatar, Terminátor, Titanic, Alien 2, A mélység titka) nem is olyan rossz hír, mivel az öreg eléggé ért a sci-fi-hez.



A történet a távoli jövőben játszódik Roncsvárosban, ami a lebegő város Zalem uralma alá tartozik. Míg Zalemben az úgymond kiválasztottak élnek, jólétben, addig Roncsvárosban az átlagemberek, és kitaszítottak, legtöbbjüknek az az álma, hogy feljussanak az utolsó lebegő városba. Dr. Dyson Ido a Zalemből lehulló szemét között találja meg az öntudatlan kiborg lányt, akit hazavisz és helyrehoz. Ekkor még nem is sejti, hogy mekkora veszélynek teszi saját magát, és az Alita névre keresztelt kiborgot. Alita egyáltalán nem emlékszik múltjára, viszont rövid időn belül világossá válik, hogy ő jóval több, mint egy átlagos kiborg.
Alita: A harc angyala kritika
Ahogy a sztori leírás is mutatja az Alita egy vérbeli cyberpunk mű, amit a hardcore sci-fi rajongók és anime/manga rajongók nagyon fognak élvezni. Természetesen közel sem tökéletes, de az eddigi „nem japán” manga adaptációkhoz képest előrelépés. Sikerült egy olyan atmoszférát és történetvezetést visszaadnia, ami kicsit a japán anime sorozatok hangulatát idézi. Borongós, szomorkás, kicsit brutális is, – bár gyanítom ebben meg sem közelíti a manga szintjét – mindezek mellett viszont van benne egy kis visszafogott humor, egy egészen élethű szerelmi szál és egy kis báj. Viszont, aki olvasott már mangát vagy látott életében legalább néhány anime-t az tudja, hogy a szereplők a sorsukban hordoznak valamilyen tragédiát, és még a legpozitívabb szereplők jellemének is van egy sötét oldala. Dicséretes módon az Alita: A harc angyala mindezen stílusjegyeket felhasználja, és ez a legnagyobb erőssége, mivel ettől a fő karakterek nem lesznek fekete-fehérek a legtöbb amerikai blockbusterhez híven, hanem igazi jellemeket kapnak.

A telitalálat viszont Alita karaktere, egyszerre gyermeki és brutális. Gyakorlatilag az ő felnövéstörténetét nézhetjük végig, ahogy esetlen, naiv „lányból” felnőtt „nővé” érik. Egy igazán szerethető főhős, akiért lehet izgulni, akivel együtt lehet érezni, aki sohasem adja fel, ha a testét darabokra tépik még akkor is küzd. Minden egyes mozdulatát, arcrezdülését öröm nézni, ami Rosa Salazar színészi teljesítményét dicséri, hogy ennyire hitelesen életre keltette ezt a CGI figurát. A másik figyelemreméltó szereplő Dr. Dyson Ido, akit Christoph Waltz nagyon érzékenyen formál meg, nagyszerűen alakítja az aggódó apafigurát, aki szeretné, ha Alita meg tudná őrizni gyermeki ártatlanságát, az által, hogy elengedi múltját. Kettejük viszonya nagyon hitelesen van bemutatva, Alita egy „tipikus” tinédzser: lázad, a saját feje után megy, nem nagyon hallgat senkire. Ido próbálja a lányt megvédeni a zord külvilágtól, és saját magától is, hogy ne az legyen amit „beleprogramoztak”.
Alita: A harc angyala kritika
Alita karakterének szempontjából fontos szereplő még Hugo, akibe a lány szinte első látásra beleszeret, és ez a vonzalom kölcsönös, mivel a fiú szintén csodálja Alitát. Nem az erejét, hanem azt ami fém váz alatt rejtőzik: a lány tisztaságát, kedvességét és őszinteségét. Tudom kicsit nyálasan hangzik ez így leírva, de egy egészen tisztességesen megírt szerelmi szálat kapunk, és az ajánlatban még tenyérbemászó képűnek tűnő Keenan Johnson is jól játszik, és ami a legfontosabb, hogy meg van a kémia a két karakter között. Kettejük kapcsolatát is próbálják élethűen bemutatni, ami többé-kevésbé sikerül is, és számomra az egyik legemlékezetesebb drámai jelenet is hozzájuk kapcsolódik.

Hú, hát sok mindent írtam eddig, de amiről még nem szóltam eddig az a látvány. Nem vagyok a 3D híve, de ez Alitát érdemes megnézni IMAX-ban, minél nagyobb vásznon, mivel a számítógépes animáció nagyon részletgazdag. Sci-fi rajongó szívem pedig repes, mivel a filmnek sikerült visszaadnia egy olyan hangulatot, ami William Gibson cyberpunk munkásságát idézi. Egy olyan világot, ahol a hús-vér ember már ritkának számít, mivel mindenki felturbózza magát, hogy minél “tökéletesebb” legyen. A halál szinte már nem is végleges, ha van pénzed és kapcsolatod, elég csak, hogy az agyad és a gerinced ép maradjon a többit megoldja egy jó kibernetika sebész.

A film kiborgok széles skáláját vonultatja fel, kezdve a legegyszerűbbtől, ahol csak egy robot végtagja van az illetőnek, egészen a szörnyszerű, torz, embernek csak jóindulattal nevezhető lényekig. Egészen aprólékosan kidolgozták ezeket a kiborgokat, amit szintén öröm volt látni, mivel a legtöbb filmben csak sima „robotembernek” vannak ábrázolva. Innen is látszik, hogy az alkotók mennyire ügyeltek arra, hogy minden részlet a helyén legyen. Viszont néha elvesztek ezekben a részletekben, és ez kicsit megsínylett egy-két karaktert és történetszálat.
Alita: A harc angyala kritika
Papíron Robert Rodriguez rendezte a filmet, viszont a film látványvilága, hangulata és monumentalitása inkább James Cameron munkásságát idézi, ami jót tett az alkotásnak. Viszont voltak eléggé zavaró, oda nem illő párbeszédek, vagy jelenetek, amik inkább Rodriguez stílusára utalnak (pl. Terrorbolygó, Machete stb.), és a sci-fi műfajához nem nagyon illenek. Viszont Rodriguez még is csak jól vizsgázott egy számára eddig ismeretlen műfajban, mivel egészen jól összetartja a filmet, és a cselekmény is elég feszes (néha talán túlzottan is). Valószínűleg az eredmény kielégítőbb lett volna, ha Cameron rendezi az Alitát, de így sem lehet okunk panaszra, mivel végre készült egy épkézláb sci-fi, ami valljuk be nem gyakran esik meg.

A kritikaírás szubjektív műfaj, erre a kritikámra ez az állítás hatványozottan igaz, mivel a sci-fi-t és a manga/anime alkotásokat is, így az Alita: A harc angyala engem megnyert magának. Ez nem azt jelenti, hogy az Alita egy átlagon felüli sci-fi vagy az év legjobb filmje lesz, az értékelésem annak szól, hogy megpróbáltak egy manga/anime alapanyagot tisztességesen feldolgozni, viszont egy amerikai rendező valószínűleg sohasem lesz képes azt a lelkületet visszaadni ami ezeket a műveket jellemzi. Arra viszont tökéletes, hogy a mozinézők kicsit belelássanak ebbe a műfajba. Remélem, hogy az Alita megtekintése után néhányan kedvet kapnak, hogy fellapozzanak egy japán képregényt vagy belenézzenek egy anime sorozatba.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2019. február 14.

Hazai forgalmazó: Fórum Hungary