Foglyok
Az Oscar-díjas Deák Kristóf a Mindenki után ismét elővette a hatalmi elnyomás tematikáját – igaz most más köntösbe bújtatva. A tévéfilmnek szánt Foglyok valós eseményeken alapuló történetében az ötvenes évek fojtogató légköre köszön vissza, ÁVOS keretlegényekkel és csengőfrásszal megterhelve. A súlyos téma ellenére a filmet belengi valamiféle könnyedség és derű, de ez egy fikarcnyit sem vesz el a téma komolyságából.



A film története szerint a Gáal család otthonában egy hajnalban becsengetnek a rendszer politikai rendőrségének képviselői, és egy bizonyos Michnay Gyuláról mutogatnak fényképet, miközben nem túl baráti stílusban érdeklődnek a felől, hogy a család mikor látta utoljára az illetőt. (A Rákosi-korszak ismerői, illetve azok, akik olvasták a könyvet Faludy pokolbéli víg napjairól, azok jó eséllyel itt megsejtik „mire megy ki a játék”. De a film ezzel az „előzetes tudással” is izgalmas és tartalmas perceket ígér.) A házaspárnak fogalma sincs kit és miért keresnek rajtuk, viszont az ÁVO-sok nem tágítanak, tanyát vernek a háromszobás lakásban, és minden magyarázat nélkül közlik, hogy aki bent van, az nem mehet ki. A különböző ismerősöknek, munkatársaknak persze feltűnik Gáalék hiánya, egyesek még a lakásukba is felkeresik őket. Vesztükre, hiszen a politikai rendőrség megjelenésének percétől kezdve a lakás afféle fekete lyukként működik. Aki bemegy, az nem tud kijönni. Az egyre sokasodó rokonok, barátok és munkatársak pedig ülnek a cirka hetven négyzetméteren, bámulják az ajtóban strázsáló keretlegényeket és várnak és várnak és várnak.

A Foglyok c. filmnek nincs egyenes vonalú, fordulatokkal teli története, de ennek nemléte nem is okoz hiányérzetet. A hangsúly az összezárt társaságban lejátszódó dinamikán van. Harag, vádaskodás, megértés, klikkesedés: minden megtörténik az akaratán kívül mikroközösségé alakult társaságon belül. Egy idő után még maguk az ÁVO tagok sem tudnak kívülállók maradni, leülnek ultizni a „foglyokkal”, napi huszonnégy órás összezártság alatt lehetetlen nem megvillantani az emberi arcot is. Ezen vonal bemutatása nagyon érzékeny, nagyon jól megcsinált. (Egyedül a két testvér, Gaálné (Szamosi Zsófia) és Sára (Sodró Eliza) viszonyának alakulása nem tiszta, számomra nem egyértelmű a kezdetekben feszültségektől terhelt viszony mitől fordul át.) Egy idő után a szereplők elfogadják, hogy az univerzum Gaálék lakására szűkült, például itt készülnek a vizsgára, próbálnak „normális életet” élni – csak immár három szobányi helyen.
Foglyok
A remek színészi alakítások és a jól megírt karakterek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a nézőt magába szippantsa a film. A Foglyok ebben a tekintetben „jelesre vizsgázik”, a túlélés érdekébe bölcs belenyugvást magára erőltető családfő (Fekete Ernő), a díváságat még ebben a szorult helyzetben sem levetkőző Boris (Vasvári Emese) és a kétségbeesett, kényszeresen a konyhában hagyott cukrozott eper pusztulása felett siránkozó szomszédasszony mind-mind remekbe szabott figurák, akiket nagyszerű színész alakítással keltenek életre. Egyedül a spicliskedésre aktív hajlamot mutató, egykori kisnyilas házmester figurája (Molnár Levente) erőszakolt kissé, de az ő sablonossága is csak minimális mértékben zavaró.

A kemény téma – a rákosista diktatúra elnyomása – ellenére a Foglyok tele van humorral, de ezen nem is csodálkozunk, a kommunizmus abszurditását talán e nélkül nem is lehetne megjeleníteni. A néző nevet, pedig talán több oka lenne a felháborodásra és a sírásra. Azért azt mindenképpen tegyük hozzá: a humor nem veszi el az élét a történetnek, így és ezzel együtt lesz végtelenül szerethető Deák Kristóf filmje.

Szerintem:

A Folyok című film adatlapja a mafab-on