Kurszk kritika
Emlékezetemben (de kizárt, hogy csupán az enyémben) élénken él 2000. augusztusának a legnagyobb vihart kiváltott nemzetközi eseménye. Oroszországban elsüllyedt a Kurszk nevű atom-tengeralattjáró. A legénység pár tagja egy ideig életben volt, de segítséget nem kaptak. Az ok (normális gondolkodást feltételezve) teljes mértékben elfogadhatatlan és egyben nagyon-nagyon orosz. A posztszovjet ország presztízskérdést csinált az ügyből, nem akart olyan helyzetbe kerülni, hogy külföldi segítséget kelljen igénybe vennie. Holott a sokkal jobb technikai felszereltséggel bíró norvég és brit tengerészet felajánlotta, hogy részt venne a Kurszk szerencsétlenül járt legénységének megmentésében. Thomas Vinterberg rendező a torokszorító és elkeserítő történetből nagyjából kihagyta azt, ami az hús és véri dráma lehetne. Cserébe teletömte a katasztrófafilmekből ezerszer ismert klisékkel, a velejéig szovjet történetből lett valami nagyon színtelen-szagtalan, szinte unalmas sablon sztori. Részemről végtelenül szomorú vagyok, a Kurszk halottainak emléke nemcsak jóval több lehetőséget tartogatott magában, hanem az áldozatok jóval többet is érdemeltek volna.



A Kurszk története időben linerális. Az elején megismerhetjük a matrózokat, elsősorban Mikhail Averinre (Matthias Schoenaerts) és nejére, Tányára (Léa Seydoux) fókuszálva. (A nevek fiktívek.) A szereplőkről megtudhatjuk, hogy szerető férjek és szerető apák, a család a boldogság apró szigete számukra. Meg persze a munka is, hiszen összetartanak, egy mindenkiért és mindenki egyért. A Kurszk legénysége amolyan második család a számukra. Minden tiszteletem a Kurszkon életüket vesztettek iránt, de meglehetősen olcsó, ráadásul unalmas módszer, hogy az áldozatokat tökéletesnek és jóságosnak mutatjuk be, ezzel is fokozva az őket elveszejtő gonosz erők utálatosságát. A műsoridő legelején megtörténik a robbanás, ezek után több síkon folytatódik a történet. Ezek közül kezdjük a teljes bizonytalanságban hagyott családtagokkal, akik próbálnak valamiféle információt kicsikarni a hatóságokból. Ennek a szálnak a legbosszantóbb része az, hogy képtelen vagyok elhinni: valóban Oroszországban vagyunk. Például a nyugat-európai demokrácia felfogásban szocializálódott stábtagok szemében bizonyára teljesen természetes, hogy az „egyszeri állampolgár” öntudatosan a „nagy emberek” szemébe vágja, hogy joga van tudni mi történt. De a Szovjetunió örökségétől máig sem szabadult országban más a helyzet. (Amúgy a szovjet világ minden abszurditása és a berögzült viselkedési sémái hiányoznak a filmből. Én egy percig sem hittem el, hogy Oroszországban vagyunk.) De nem csak ezen jelenetek zavaróak, hanem a banalitásokba fulladt párbeszédek is.
Kurszk kritika
Az egyre reménytelenebb várakozással küszködő matrózokat bemutató jelenetekhez nehéz mit hozzátenni. Az egy dolog, hogy senki nem tudja mi történt igazából. (Az sem egyértelmű, hogy pár napig vagy pár óráig voltak-e életben két robbanás túlélői a tragikus végű baleset után. A filmben megfogalmazottól eltérően a valóságban egyáltalán nem lett volna biztos, hogy a külföldi segítség sikerhez vezetett volna.) A véleményformálást inkább az nehezíti, hogy tulajdonképpen lehetetlen a „hiteles”, „nem hiteles” kategóriákat ráhúzni ezekre a részekre. Szerencsére fogalmam sincs, fogalmam sem lehet, hogy miként viselkedik egy hús-vér ember egy ennyire kiélezett szituációban. Okoskodni lehet, viszont az biztos, hogy ezek a részek elindítanak valamit az emberben, a hatásuk alól nehezen húzza ki magát a néző.

És a végén jöjjön a politikai szál. Ami meglehetősen elnagyolt. A film nagy ívben kerüli a konkrétumokat, az előzetes tervekkel ellentétben Putyint se írták bele a forgatókönyvbe. Nagy vonalakban lefestik az alapszituációt (az orosz technológia elavult, de a külföldi segítség nem kell), de bővebben nem foglalkoznak a hatalommal és annak elembertelenedett logikájával. Azt hiszem a rendező és a forgatókönyvíró tisztában sem volt azzal, hogy a Kurszk legénységének tragédiáját az a (Szovjetunió és a kommunizmus egész történetét végigkísérő, nyíltan talán soha ki nem mondott) dogma okozta, mi szerint az egyén bármikor feláldozható egy „magasabb rendű”(nek titulált) cél érdekében. A segítség szükségtelenségének, az erőnek a látszata fontosabbnak bizonyult, mint az emberi élet. Ebből kiindulva a Kurszk iszonyatos mélységig lemehetett volna, nem csupán a tengerszint alá, hanem gondolati szinten is. Nem tette. Helyette megkaptuk a könnyes szemekkel, áldott állapotban, gyermeke kezét fogva is helyt álló Anya és Feleség sematikus figuráját.

Persze nem biztos, hogy rajtam kívül nagyon sokan hiányolták ezt a moziból. (Aki igen, annak szívből ajánlom Koestler Sötétség délben című művét. Egyetlen könyv és meg lehet belőle érteni az egész XX. századot.) Sokakat kielégíthet a feszes és tényleg izgalmas történetvezetés és a „nagy nevek” dömpingje (élen Colin Firth-szel). Utálni szívből nem tudom a filmet, de remélem, hogy készül majd még egy másik, teljesen más jellegű alkotása a Kurszkról.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2019. január 17.

Hazai forgalmazó: Big Bang Media