Luca
Barátság, kaland, erkölcsi tanulság, dél-olasz életérzés és humorforrásként szolgáló macska. Valahogy ekképp lehetne címszavakban összefoglalni az Enrico Casarosa rendezte animációs filmet, a Luca-t. Az alkotás valódi családi élmény, nevetés és meghatódás orrba-szájba. Azért az jegyezzük meg, hogy a halak a víz alatt még véletlenül sem bégetnek.



A Luca története a dél-olasz partok melletti tenger alatt kezdődik, ahol különös, de emberi intelligenciával bíró tengeriszörny-társadalom él. Halálosan félnek a rájuk vadászó halászoktól, kerülik az érintkezést a „másik világgal”. Köreikből két kisfiú, Luca és Alberto rájön, hogy ha „partra vetik magukat”, emberré válnak. A két gyerek eljut a városba, összebarátkoznak egy kislánnyal, és hármasban elindulnak egy versenyen, aminek a fődíjából szeretnék megvásárolni a képzeletükben a szabadságot és a boldogságot jelentő Vespa motort. Az izgalmakat fokozza, hogy végig ügyelniük kell: ne érje víz a testüket, hiszen akkor pikkelyesedni kezdene a bőrük, visszaváltoznának tengeri szörnnyé. Ez pedig nagyon nem tanácsos egy olyan világban, ahol félik és gyűlölik ezeket a lényeket.
Luca
Megszokhattuk, hogy a családi filmek mindenképpen tartalmaznak valamiféle „tanulságot”, általában a szeretet-elfogadás témakörében, és általában meglehetősen szájbarágós tálalásban. A Luca „üzenete” természetesen(?) nagyon távol van azoktól a(z akár pszichológiai terápiákban is felhasználható) kifinomult és szimbolikus formába csomagolt üzenetektől, amik például a népmeséket jellemzik. Azonban olyan érzésünk sincs, mintha valamit direktbe le akarnának tömni a torkunkon, a mondanivaló érhetően és szépen kifejtett. A tengeri alatt élő „szörnyek” félik az embereket, szinte egyáltalán nem érintkeznek velük, „találkozásaik” arról szólnak, hogy a különös lények menekülni kényszerülnek a feléjük meredő szigonyok előle. Az emberek nem ismerik a tengeri alatti világ lakóit, annyit látnak, hogy különösek, ismeretlenek és így félelemre adnak okot. Egymástól elszigetelve él a két faj, ha néha-néha érzékelnek valamit egymásból az nyugtalanító. Ám amikor találkozik a két világ, megszűnnek a rossz érzések, rájönnek, hogy mennyi közös van bennük, nemnyire szerethető a másik csoport.

For privacy reasons YouTube needs your permission to be loaded.
I Accept

A film legérdekesebb részei pont arról szólnak, hogy a két emberi bőrt öltött tengeri „szörny” mennyire másképp látja a szárazföldi világot, mint az „őslakosok”. Számukra olyan szokványos tárgyak okoznak rettegést, ami számunkra teljesen hétköznapi és természetes. A halász házában meglátott szigony kisebbfajta traumát és sokkot vált ki, számunkra teljesen magától értendő lenne egy ilyen tárgy egy ilyen környezetben. Szintén vicces (és elgondolkodtató), hogy Luca és Alberto a csillogó-villogó vadiúj Vespa helyett a régi kopottast választják. Az ő tudatuk „tiszta lap”, még nem hitették el velük, hogy a régi és rozsdalfoltos értelemszerűen értéktelenebb.

A történet a jól ismert, de ettől függetlenül nagyon jól működő paneleket használja. A látszólag kisebb és erőtlenebb csapat száll szembe az erősen narcisztikus vonásokat felmutató, önjelölt menő csávóval Ercole-vel. A három főhős három egymástól különböző karakter: Alberto a „rossz” gyerek, Luca a (viszonylag) szófogadó, Giulia pedig a fiús, „vagány” kislány. A nosztalgia-faktor is nagyon jól fog működni azoknál, akik már lapultak a falhoz egy nápolyi sikátorban azért, hogy egy robogó el ne csapja őket. Van még harag, megbocsátás, szeretet és önfeláldozás. A gyanakvó dagadt macska pedig kiapadhatatlan humorforrás. Minden a helyén van egy önfeledten szórakoztató sírós-nevetős másfél órához. A végére csak egyetlen kínzó kérdés marad: mennyit fizetett a Vespát gyártó cég az alkotóknak?

Szerintem:

Hazai bemutató: 2021. június 17.
Hazai forgalmazó: Forum Hungary