Ragadozó városok kritika
Peter Jackson és Christian Rivers ismét mozivászonra varázsolt egy irodalmi alkotást, a közönség pedig habzó szájjal hörög. Megnéztem, jogosan-e. A Ragadozó városok címmel kifutott poszt-apokaliptikus steampunk sorozat egy négykötetes történet, amiből most az első részt filmesítették meg. Ez alapból egy necces húzás, mert ezen a kérdésen simán el lehet vágni egy házibulit is: mennyire kell ragaszkodni az alapműhöz? Művelt kollégám tanácsát próbáltam követni, aki úgy nyilatkozott, sosem szabad egymás mellé állítani a két produktumot. Ám legyen.



Egyetlen dolgot elöljáróban mégis el kell mondanom: az első könyv egyik erőssége (számomra), hogy Tom begyöpösödött világképét úton-útfélen stresszorok érik, emiatt át kell értékelni nagyjából mindent. Ez a jellemfejlődés nagyon szépen és érzékletesen van levezetve. Peter Jacksonnal számolva az ember úgy ül be erre a filmre, hogy látványt fog kapni, mert ugyan már, a tapasztalat is ezt mondatja, és tényleg. Szép képek, jó vágói munka, dinamikus látványvilág, harsogó színek. De ez Peter Jackson, szóval majdhogynem minimumelvárás, ezért ez kevés ahhoz, hogy ámulatba ejtsen.

Ott a történet. Itt nehéz munka várt mindenkire, mert a könyvek sem dübörögtek olyan csodásan, inkább a jellemrajzok voltak erősek. Ezzel viszont nehéz egy mai film dinamikája mellett érdemben foglalkozni. Ide vér kell, dráma, szerelmi szál! Igen, megint sikerült beleapplikálni idejekorán egy olyan románcot, ami a könyvekben csak később jönne fel, de Jackson papa korábban is olyan mértékű tisztelettel adózott ilyen téren, hogy nem érdemes felhergelni magunkat.
Ragadozó városok kritika
Az alapkoncepció szépen visszaköszön, megismerjük a guruló városokat és a Gurulásellenes Ligát (Anti-tractionist League), sőt, még a városközi darwinizmus is szóba jön (municipal darwinism), a karakterek be vannak mutatva, enyhe humort is csomagoltak a filmhez, tulajdonképpen a receptet elnézve ez egy jó mix lehetne. De akkor miért nem az? Mert Jacksontól valahogy ez már kevés. Stimmel a látvány, oké, tényleg szép, de minden más csak a majdnem szinten mozog.

Hugo Weaving nem tud olyan jelenetet produkálni, ahol látnám, hogy beleadott mindent, de ez a többiekre is igaz. Mégis, ha valaki, akkor ő vihette volna a filmet. A beszélgetések a sablonok sablonjaira épültek, nem volt igazán lendületük, nem volt érdemi fordulat, csak a film végén. Végtelenül kiszámítható és helyenként unalmas volt. A film pedig ezeken vérzik el igazán, a meg nem ragadott lehetőségeken.
Ragadozó városok kritika
Egészében úgy tudnám összefoglalni, mint kétórányi volt-már csomagot. Valahol már láthattuk a legtöbb jelenetet, csak nem fog egyből beugrani, hogy honnan (súgok: sikeres űropera). Nincs a filmben új, nem fog elkápráztatni, vagy ámulatba ejteni, csak úgy szép és pont, szeressük ezért. Cirkónium ugyanitt eladó. Mire eljut a jónép felezővonal túloldalára, leginkább egy szobamelegre hűlt lábvízhez hasonlítható, lehet, hogy hagyni kéne az egészet, de kényelmes még így ülni.

Egyszernézős, tipikus tucatfilm, valószínűleg a kávéfőződ is mélyebb, mint a kommunikáció a karakterek között. Kevés elvárással és rágcsával elmegy hétvégi szórakozásnak (jobb híján). Ettől függetlenül betippelem, hogy látványra azért kap egy Oscart (jelölést legalább), mert mégis Jackson papa, Rivers és a stáb volt e mögött.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2018. december 27.

Hazai forgalmazó: UIP-Duna Film