Sötét vizeken
Az utóbbi hónapok (2019 vége és 2020 eleje) az összegzésről szóltak. Sorra jelentek meg a neten, a különféle cikkek, az évtized filmjei, albumai, vagy fontos hírei kapcsán. Nehéz ugyanakkor, ilyenkor nem a közönség kedvenceire fókuszálni és a személyes favoritokat előtérbe helyezni. Hiszen annyi minden megváltozott az előző évtizedben, annyi hatás formálta a filmeket, mind tartalmilag, mind pedig vizuálisan. Todd Haynes (Távol a mennyországtól, I’m not there-Bob Dylan életei, Carol) rendezésében, új személyes kedvencem született, és reméljük a közönség is méltóan elismeri majd, és a Sötét vizeken c. film bekerül a 2020-as évek legjobbjai közé.



Előljáróban annyit, hogy a Sötét vizeken, a saját földi életünk totális kizsákmányolásáról szól, és ez a fajta pusztítás nem csak a környezetre, de a benne élőkre is vonatkozik. Robert Bilott (Mark Ruffalo) egy olyan ügyet vállal be, amire pályafutásában még nem volt példa. Környezet védelmi ügyész, aki főként vállaltokat képvisel. Fiatal, ám annál eltökéltebb pályáján, amit felettesei rendre elismernek, otthon pedig három gyermeke és felesége támogatja őt. Egy teljesen átlagos hivatali napon, azonban, olyan váratlan helyzet áll elő, ami egész hátralévő életét meghatározza, majd lassacskán az egész világon megváltoztat valamit. Nagymamája révén egy nyugat-virginiai városból felkeresi őt egy farmer, aki olyan vehemenciával állít be az irodába és követeli Robert segítségét, hogy nem hagyja nyugodni Bilottot, az ügy. A farmer szinte egész tehén állománya elpusztult, állítása szerint, a helyi nagyvállalat a DuPont engedékenysége, és a teflon gyártás által keletkező szennyvíz hatására. Más talán elhessegetné a füle mellett, a történteket, de Robertet nem hagyja nyugodni, az, amit a gazda mondott neki. Megszállottan veti bele magát a témába, és amit feltár, az globális szintekre kihat. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy hámozódik le, egyre újabb és újabb réteg az egyre gyűrűződő környezeti katasztrófáról. Egyre világosabbá válik, hogy nem csak Willbur Tennant tehenei, hanem az egész lakosság veszélybe van. Robert és Willbur akarata ellenére azonban, minden erőfeszítés csak részleges eredményeket hoz. Egyre jobban szélmalomharcnak bizonyul küzdelmük a DuPont cég ellen. Megmozgat minden követ, majdnem a házassága is rámegy az ügyre. Mindvégig reméljük, hogy vége; sikerült pontot tenni az ügyre, de a történetben, ahogy közelednek napjainkhoz a dátumok és elérjük 2015-öt is, erre egyre kevesebb a remény. A film legeslegnagyobb tragédiája, azon túl, hogy a valóságot tükrözi, az, hogy több mint 20 év elteltével még mindig tart az ügy.
Sötét vizeken
Nem fél a film tükröt tartani, az évtizedeken át tartó ügy közben, az éppen aktuális politikának és a nagyvállaltok vezetőinek. A film teljes joggal teremt hőst, a New York Times kitűnő cikkje által, és a Mark Ruffalo által megformált ügyvédből. Ez a film olyan erkölcsi mércét állít elénk, amivel nem gyakran találkozunk a filmvásznon, megnézhetünk akárhány blockbustert, a jó és rossz küzdelméről. Itt színtiszta tényekről van szó, és a saját jövőnk a tét. Legalább annyira bicskanyitogató a film mondanivalója, mint a holokauszt tagadása, vagy más emberiség elleni bűntetté. Ez a mi, egész emberiségünkre kihatással lévő egyik legnagyobb bűntette korunknak. Be kell látnunk, hogy a film által is bemutatott mesterséges, és mérgező anyagok, a túltermelés és a profitorientáltságba fog elpusztulni a világunk és a lakosság egy jelentős része. És ha ezt most még nem is érezzük, Amerika egyik városa, pontosan, több 10 ezer ember és utódaik, már elszenvedte; a több ezer rákos beteggel és a születési rendellenességgel megszületett gyermeké. Semmilyen pénzbeli kárpótlás nem képes pótolni ezeket az életeket. Ez korunk legszerteágazóbb katasztrófája, ami szinte észrevétlenül zajlik, mégis szemünk láttára. Remekül rávilágít arra a film, hogy jelen helyzetben már nem sok mindent tehetünk, egészen apró kis porszemek vagyunk csupán egy ilyen helyzetben, miközben maximálisan kiszolgáltatottak is.

A film dinamikája is zseniális, hiszen miközben látjuk, hogy Robert már erején felül, megfeszül és próbál a bürokrácia kesze-kusza hálójában rendet tenni (lásd.: hét évig elemzett vérminták), mindig újabb, és újabb sötét részletek derülnek ki. Azonban mégis, a végén, mindig megjelenik egy-egy kapaszkodót nyújtó reménysugár, egy-egy apró lépéssel, de előrébb kerül az ügyész és csapata a DuPont ellen. Ez az adok, kapok, szituáció teszi igazán izgalmassá a film fejleményeit.

Nem gondoltam az előzetes alapján, hogy bármi érdekfeszítő lesz majd az ügyvédi irodák és a kihalt, szürke kisvárosok aurájában. Nem kell, azonban, hogy 4DX- ben néznünk, ahhoz, hogy észre vegyük, amint sötét köd települ a nézőtérre. Ez a szomorú, de gyönyörűen megkomponált köd nem csak a Nyugat-Virginia szomorúságát jelképezi, hanem az egész emberiségét is. A helyszínek minimalizmusa ellenére, egészen elképesztő a teflon üzemek korabeli képeket kapunk és ami, egészen embert próbáló, hogy a film végén kiderül, hogy a filmben néhány az eredeti áldozatok közül is szerepel.
Sötét vizeken
Az itt felvázolt ügy meglehetősen hasonlóvá teszi a Sötét vizeken c. filmet, az Erin Bronkovich- Zűrös természet-tel. Nem célom, hogy összehasonlítsam Todd Haynes filmjét, az Oscar-díjas klasszikussal, de azt viszont meg kell jegyezni, van némi átfedés a két igaztörténeten alapuló filmben. Erin Bronkovich a saját korszakában, hihetetlen merész volt, azzal, hogy beemelte a környezetvédelem témáját a mozivászonra. A téma fontossága, azonban azóta mit sem változott, sőt egyre aktuálisabb, mint valaha, és nem mellesleg Mark Ruffalo alakítása legalább annyira tökös és merész, mint Julia Robertsé volt.

Lélegzetelállító ennyi remek színészt, mint Mark Ruffalo, Anne Hathaway, vagy Bill Pullman, ilyen kiváló alakításokban látni. A legmeglepőbb számomra, azonban mégis Bill Camp (Wilbur gazda), vagyis a közte és Ruffalo közt elhangzott párbeszédek. Többször beleborzongtam ezekbe. És be kell, valljam, hogy háromszor-négyszer sírtam. Nincs mit szégyellni, egyik nézőnek sem. Itt az egyedüli szégyenfolt, a társadalom azon kizsákmányoló rétegét illeti, akikről ez a film szól. Nyugodt embernek tartom magam, de ez a film hihetetlen dühöt, frusztrációt, tehetetlenséget, és teljes letargiát rótt rám. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy 29 évem alatt, sohasem találkoztam ennyire fontos alkotással.

Nehéz szóhoz jutni. Ezeket az információkat elhallgatni és nem megmutatni az utókornak, legalább akkora bűn, mint a történelem során elszenvedett tragédiát tagadni, ezért is örvendetes hogy elkészült ez a film. A Sötét vizeken c. filmet kötelezővé tenném, minden iskolában, mind a tankönyvekben, mind a film megnézését. Úgy gondolom, ha a mozikba kerül a film, nem csak én leszek ezen a véleményen. Az alkotás nem csak, mint film kiemelkedő. A mondanivalója az egyik legfontosabb, amit valaha színre vittek. Vetekszik a nagysikerű Csernobil sorozat morális értékeinek és gátlástalanságának minden ábrázolásával. Kitép belőlünk egy darabot, és már sohasem adja vissza. Az emberiségbe vetett hitet, egy az egyben porig rombolja.

Úgy gondolom a Sötét vizeken c. film az, amit majd 2029 és 30 derekán méltán helyezhetünk majd, ennek az évtizednek a TOP3 legfontosabb alkotása közé.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2020. február  27.
Hazai forgalmazó: Vertigo Média
Film adatlapja a mafab.hu-n