Utóhatás kritika

A gyász az egyik olyan érzelem, amit mindenki átél valamikor az élete folyamán, de nagyon különböző módon éli meg. Előbb-utóbb mindenki elveszíti valamelyik szerettét, de nem mindegy, milyen körülmények között. Erről a témáról lehetséges tartalmas, és érdekes filmet forgatni, no de pont Schwarzeneggerrel a főszerepben? Mármint úgy, hogy nem kommandós szupergyilkos, hanem egy egyszerű migráns építésvezető? Az Utóhatás című filmből kiderül mit is sikerült összehozniuk az alkotóknak.

Roman (Arnold Schwarzenegger) építésvezető, aki nagyon várja haza a családját: feleségét és várandós lányát. A ház kitakarítva és feldíszítve, már csak a reptérre kell kimennie értük. Látja, hogy késik a gép, így érdeklődik, de nem kap egyenes választ. Hamarosan kiderül miért. Jake (Scoot McNairy) légiirányító a columbus-i reptéren, zz a nap is csak úgy indul, mint a többi. De amikor (szabályellenesen) egyedül marad a teremben, önhibáján kívül köze lesz egy légi katasztrófához. Igen az egyik gépen utazott Roman családja. A csapás mindkettőjüket nagyon megviseli, bár más-más okok miatt. Az életük már nem lesz, nem lehet ugyanaz, mint előtte. A gyász egy folyamat, aminek különböző állomásait is meg kell élni, hogy begyógyuljon az a seb. Már ha begyógyul egyáltalán. És ez egy igen mély seb. Roman egyedül marad, nem igazán tud magával mihez kezdeni. Jake pedig őrlődik a bűntudat súlya alatt, ami a családi életére is kihat. Ráadásul a vizsgálat után a régi élte is megszűnik.

Az Utóhatás című filmnek alig másfél óra alatt sikerül több mint tíz év eseményeit összefoglalnia, nem is rosszul. Sajnos a lassú tempó miatt hosszabbnak érződik, de nem vészes. Erősebb, és kevésbé jól sikerült jelenetek váltogatják egymást. A színészek teszik a dolgukat, de azért látszik, hogy Arnoldnak jobban fekszik a kard és a pisztoly, mint az érzelmek. Ennek ellenére nem vall szégyent. Sajnos azonban az Utóhatás vége kicsit el lett rontva, melodrámaibb és csöpögősebb a kívántnál. Amit addig látunk az viszont tanulságos, még ha kevés újdonságot tartogat számunkra. Elidegenedő család, pszichológiai problémák, az 5 fázis, mind-mind előkerül. Az elkeseredettség az egyik oldalon, az önvád és depresszió a másik, a hűvös tárgyilagosság a harmadikon.

Az Utóhatás nyomasztó és keserű. Viszont kicsit felületes. Felvillant, majd kifejtés nélkül hagy érdekesnek ígérkező cselekményszálakat. Ráadásul nem építkezik, a dolgok maximum egy rövid felvezetés után megtörténnek. Így veszít a súlyából több drámainak szánt jelenet is. Csak a két főszereplőre és a köztük lévő kapocsra koncentrál, annak ellenére, hogy a film végéig nem is találkoznak. A köztük lévő feszültség ekkor teljesedik ki, noha mindkettőjük élete véget ért már a film elején, azon a bizonyos tragikus éjszakán.

A drámár igaz történet ihlette. Magyarul fogtak egy megtörtént esetet, és a saját ötletekkel együtt filmet készítettek belőle. Ez a történet jobb feldolgozást érdemelte volna.

Mélynek szánt, de csak tisztes iparos munka, egy valaha nagy sztár nevével eladva, ez lett belőle. Nem rossz film, de a témát már sokan sokféleképpen feldolgozták, így ez is csak egy lesz a sorban. Tudom, hogy nem rajta múlik, de Svarci legközelebb inkább az öreg Conan történetét csinálja meg, abban biztosan jó lesz.

Szerintem:

Hazai bemutató: 2017. június 1.